A romák integrációja kapcsán gyakran hallani költséges projektekről, illetve arról, hogy a társadalomnak kötelessége lehetőséget biztosítani a hátránnyal induló tagjainak. Megéri-e azonban az integráció a befektetést, időt, pénzt, törődést a társadalom eltérő csoportjai számára? Erről az érzékeny kérdésről beszélgetett a napokban Scharle Ágota, a Budapest Intézet munkatársa, Isztin Péter, a Corvinus Egyetem oktatója, és Messing Vera a Közép-európai Egyetem kutatója. Az eseményre az Autonómia Alapítvány 30. születésnapjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében került sor.
Támogatási kampány
Az online beszélgetés azzal indult, hogy a résztvevők kimondták: az elmúlt években sokat romlott az esélye a társadalmi integrációnak. Ehhez azonban fontos tisztázni azt is, mit értünk integráció alatt.
A fő kiindulópont az volt, hogy az integráció (ami amúgy sem egyenlő az asszimilációval) az egyenlő esélyeket, egyenrangúságot jelenti, hogy ne legyen szegregáció, és mindenki a legteljesebb mértékben ki tudja teljesíteni a potenciálját. Tehát azt, hogy a kisebbségek – jelen esetben a romák – ugyanolyan feltételekkel indulhassanak, mint a többségi társadalom tagjai.
A felzárkóztatásra – elméletben és a kommunikáltak szerint – rengeteg pénzt fordítottak Magyarországon, többnyire uniós forrásból, különböző programokon keresztül. Ezek között voltak sikeresek és kevésbé sikeresek, azonban fontos látni, hogy önmagában egy-egy projekt nem elég egy ilyen komplex probléma megoldásához.
Nem lehet csak az oktatással vagy csak a munkaerőpiaci helyzettel foglalkozni, átfogó intézkedésekre lenne szükség az igazi eredményhez.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e érvelni amellett, hogy ez mindenkinek megtérül, meg lehet-e értetni a társadalommal vagy akár a politikusokkal, hogy az integrációs törekvésekből nemcsak a kedvezményezettek profitálnak, nem volt egyértelmű a válasz.
Abban nem volt vita, hogy szükséges lenne mindezt kommunikálni, sokkal inkább a „hogyan?” volt a kérdés.
A közgazdászok többször is kiszámolták már, mekkora a költségvetési haszna annak, ha például egy gyerek nem 8 általános iskolát végez, hanem érettségit szerez. A magasabb iskolai végzettséggel ugyanis együtt jár számos dolog, ami a gazdaságot pozitívan érinti. Így ugyanis sokkal nagyobb az esélye, hogy munkát talál, fizeti a TB-t, az adót, többet fogyaszt, ami több áfa-bevételt eredményez, kevesebb segélyt kell folyósítani, kevesebb közmunkást alkalmazni és így tovább. A gazdasági mutatók javulása pedig mindenkire hatással van.
Ezekkel az adatokkal azonban nem lehet érvelni egy olyan környezetben, ahol a többségi társadalom elutasító, sokszor rasszista, a politikusok pedig rövid távon, maximum 4 éves ciklusokra terveznek. Nehéz elmagyarázni, hogy
a hosszú távú felzárkóztató programok nem arról szólnak, hogy a romák pluszban kapnak valamit, amit a többiek nem, hanem arról, hogy hozzájussanak olyan alapvető szolgáltatásokhoz (orvosi ellátás, minőségi oktatás stb.), amelyek mindenki más számára már adottak.
Egy kisebbség pedig nem tud integrálódni, ha erre a többségi társadalom nem vevő.
Ami azt is jelenti, elsősorban a zárt magyar társadalommal kellene valamit kezdeni ahhoz, hogy ezek az üzeneteket célba érhessenek. A sajtó szerepe fontos lehet ebben, azonban a magyar média ma is ott tart, hogy a cigányokat nem a társadalom szerves részeként mutatják be, hanem kívülállóként vagy épp különcként. Lehetnek celebek, zenészek, de többnyire néma vágóképeken jelennek meg a purdék a falu szélén, esetleg a bűnügyi hírekben szerepelnek.
Gyakran előfordul az is, hogy az esélyegyenlőségre fordított összegeket hangoztatják, az elért eredményeket viszont már nem mutatják be. Ezért az a hamis kép alakul ki, hogy a pénz csak elfolyik, haszna pedig nincs. Arról pedig még kevesebb információ lát napvilágot, hogy a támogatások jelentős része rosszul lett elkötve, vagy épp el sem jutott a rendeltetési helyére.
Mindez csak erősíti a már amúgy is jelen lévő ellenérzést a romákkal szemben, és főként azokban a csoportokban, amelyek maguk is veszélyeztetve érzik magukat. Akik ugyanis félnek a lecsúszástól, hogy elveszítik az irányítást az életük fölött, sokkal könnyebben hárítják el ezeket a felvetéseket, és sokkal inkább érzelmi alapon közelítik meg a kérdést. Érzelmekre pedig nehéz racionális érvekkel hatni – mutattak rá a szakértők.
Az egyik lehetséges megoldás az lenne, ha sikerülne elérni, hogy a geográfiai olló ne nyíljon tovább: azaz, ne legyenek területi különbségek, ne alakuljanak ki gettó régiók.
Ha a leszakadó térségek fel tudnának zárkózni, velük együtt az ott élők (köztük a romák) helyzete is automatikusan javulna, így nem lenne szükség külön programokra.
Ez ugyanis együtt járna az alapszolgáltatások minőségi javulásával és az azokhoz való hozzáféréssel is – vagyis pont azok az akadályok hárulnának el, amelyek most hátráltatják az integrációt.
Egy másik út, ha nem a térségeket, hanem az embereket „húzzuk fel”. Ezt lehet a gazdasági szereplők segítségével, olyan cégekkel, akik nyitottak az együttműködésre és nem zárkóznak el attól, hogy romákat foglalkoztassanak, de akár a kulturális szférán keresztül is.
A legnagyobb segítség azonban mindenképp a politikai akarat lenne, ami azonban most látszólag hiányzik. Az iskolák kiszervezése az egyházaknak (amelyeknek így nem kell felvenniük a területileg hozzájuk tartozó cigány gyerekeket), vagy a kiszolgáltatottság konzerválása (például a közmunka révén), illetve az ebből adódó szavazatvásárlás lehetősége egy olyan folyamat része, amely megszilárdítja a jelenlegi társadalmi rétegződést és hátráltatja a felzárkózást.
Ehhez pedig, ahogy arról az Autonómia Alapítvány korábbi beszélgetésén is szó esett, mindenki asszisztál.
A többségi társadalom különbséget tesz roma és nem roma szegénység között, pedig nem kellene
Sokaknak a romákról elsőként a szegénység jut eszébe, a szegényekről pedig a cigányság. Pedig a hazai szegények többsége nem roma. Mennyiben más akkor a roma és a nem roma szegénység? Vagy ugyanolyan, függetlenül az etnikai háttértől? Ezekre a kérdésekre keresték a választ csütörtök este egy online kerekasztal beszélgetésen. [caption id=
Itt lép be többek között a „szükséges szegény” fogalma, amelyhez képest definiálni tudja magát a középosztály. A jelenlegi berendezkedést tehát látszólag mindenki elfogadja, mobilitásra alig van mód -a döntéshozók támogatása nélkül pedig hatványozottan nehéz.
A romáknak ugyanis már gyermekkoruktól meg kell küzdeniük a diszkriminációval, és nem ők döntik el, hogy cigánynak tartják-e a magukat.
Magyarországon ma az a cigány, akit a többség annak vél – mindössze a bőrszíne alapján. És ehhez kapcsolódik rögtön számos előítélet.
Emellett szintén hátrányt jelent, hogy a magyar társadalom személyi-kapcsolatok által szervezett: ismerősök révén jutunk szinte mindenhez, legyen szó állásról vagy egészségügyi ellátásról, a romák jelentős részének azonban nincsenek ilyen kapcsolataik.
A többségi társadalom pedig nem szolidáris a hátrányos helyzetűekkel és különösen a romákkal, hiszen szinte soha nem élik át velük az összetartozás élményét.
Az Európai Parlament szeptemberben 545 szavazattal, 96 ellenszavazat és 54 tartózkodás mellett elfogadott egy állásfoglalást, amely szerint az állandó cigányellenesség miatt Európában a roma emberek körében a legnagyobb a szegénység, és ők esnek leggyakrabban áldozatául a társadalmi kirekesztésnek. A képviselők ezért inkluzív oktatást, a kisgyermekkori fejlődés elősegítését, és a szegregáció megszüntetését kérték.
A képviselők felszólítták a Bizottságot, hogy terjesszen be jogalkotási indítványt a szegénység és a cigányellenesség elleni fellépésre, valamint a romák életkörülményeinek és egészségi állapotának javítására. A javaslatnak a lakhatási, egészségügyi, foglalkoztatási és oktatási egyenlőtlenségek felszámolására is ki kell terjednie, és konkrét és kötelezően megvalósítandó célértékek meghatározásával kell javítania a társadalmi befogadást.
Romeo Franz (Zöldek/EFA, Németország) jelentéstevő szerint „az Uniónak többet kell tennie a roma emberek társadalmi befogadásának biztosításáért. Már túl régóta tart, hogy a romákra vonatkozó szakpolitikák nem kötelező érvényűek, ennek változnia kell. Felszólítjuk a tagállamokat, hogy ismerjék el hivatalosan a cigányellenesség létezését, amely a romák kirekesztésének a legfőbb oka. Majd hozzanak jogszabályokat ellene” – hangsúlyozta.
Katus Eszter
A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com
Idén hatodik alkalommal adták át a díjat olyan újságíróknak, akik a szegénységben, kirekesztésben élő emberek helyzetét körültekintéssel mutatják be.
Az idén 18 éves nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díj május 1-én egy online díjátadó ünnepség keretében került kiosztásra. Idén is...
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
