Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

SozialMarie 2021 – az Utcajogász járvány-jogsegélyszolgálatát is díjazták

Május elsején 17. alkalommal osztották ki a SozialMarie társadalmi innovációs díjat online díjátadó ünnepség keretében. Az elismerést olyan sikeresen megvalósított projekteknek ítéli oda a nemzetközi zsűri, amelyek valamely társadalmi problémára újszerű megközelítésekkel, innovatív válaszokkal reagálnak. Az Unruhe Privatstiftung által létrehozott díjra idén 299 osztrák, magyar, horvát, cseh, szlovák és szlovén pályázat érkezett. A SozialMarie 2021 fődíját a Labour Dispute and Care vihette haza, a második helyezett a magyar Járvány Jogsegély lett, míg a harmadik díjat a MADE IN Platform elnevezésű projektnek ítélték. Közönségszavazattal lett második és harmadik befutó a Legyen egy ügyed! projekt az A noÁr mi vagyunk! csapatától, valamint a SINOSZ Értjük Egymást! projekt.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

Európa első társadalmi innovációs díját Wanda Moser-Heindl hozta létre 2004-ben, célja olyan működő projektek elismerése, amelyek egy korábban ismeretlen társadalmi kérdésre reflektálnak, vagy egy már ismert problémára újszerű megoldást kínálnak. Az Unruhe Privatstiftung összesen 54 ezer euró értékben oszt ki díjakat, a pénzbeli elismerés mellett pedig nyilvánosságot biztosít a társadalmi innovációknak Közép-Kelet-Európában. A három fődíj mellett még 12 kisebb díjat ítél oda a zsűri.

A SozialMarie fődíját és az azzal járó 15 000 eurós elismerést, valamint a közönségdíjat az osztrák Labour Dispute and Care (Munkaügyi vita és gondozás) nevű projekt nyerte, mely a 24 órás szolgáltatást nyújtó, külföldről érkező ápolók jogsegélyét és érdekérvényesítését biztosítja. Az azonos néven működő demokratikus szervezet célja, hogy hosszú távú megoldást nyújtson a bizonytalan körülmények között egyéni vállalkozóként dolgozó és emiatt kiszolgáltatott helyzetben lévő ápolók munkakörülményeinek javítására. Különösen fontos az a támogatás, amit az elmúlt egy évben, a krízis alatt nyújtottak.

A fődíjas Labour Dispute and care által szervezett tüntetés 2020-ban

A második helyezett és a 10 000 eurós díj tulajdonosa az Utcajogász által működtetett Járvány Jogsegély lett. Az Utcajogász immár tizenegy éve nyújt ingyenes jogi segítséget köztereken szegény emberek számára, amit a járványhelyzet miatt táv-jogsegéllyé szerveztek át. A program keretében önkéntes jogászok válaszolnak e-mailes és telefonos megkeresésekre szociális ellátással, lakhatással és a nehéz helyzetben élőket érő diszkriminációval kapcsolatban. A járvány okozta válság a hajléktalan és rossz, bizonytalan lakáskörülmények között élő embereket sújtotta a leginkább, de váratlan állásvesztés következtében lakbérrel, hitellel vagy más lakhatással kapcsolatos eladósodás miatt sokan sodródtak az otthonvesztés közelébe. „Nem ügyfeleink helyett lépünk fel, hanem velük együtt, bevonva őket a jogi munkába” – vallja az Utcajogász.

Az Ausztria, Horvátország és Szlovénia együttműködésével megvalósított MADE IN: Crafts and Design Narratives, mely a globális túltermelésre és a termékek etikátlan terjesztésére ad választ helyi közösségeken belül, a harmadik, 5 000 eurót érő díjat vihette haza. A kutató-, tervező- és egyben örökség-platform új együttműködéseknek kínál felületet, közös alkotásra hívja a kézműveseket és tervezőket, hogy együtt valósítsák meg a projekt stratégiáját, koncepcióját és termékeit. A projekt jelenleg négy európai országban – Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában és Szerbiában – fut.

Utcajogász

Az Utcajogász önkéntesei tanácsadás közben

A kisebb díjazottak között szerepel az Összefogással az oktatásért a COVID-járvány alatt, mely a Telenor Magyarország támogatásával valósult meg. A KórházSuli Alapítvánnyal való hatéves együttműködésre építve a járvány miatti iskolabezárásoktól kezdődően az Online tanítok programmal kívánnak segítséget nyújtani a legnagyobb terhet viselő egészségügyi dolgozóknak azzal, hogy segítik gyermekeik otthoni tanulását, ezért a gyerekekkel önkéntes egyetemisták kapcsolódnak össze az online térben. A programban fontos szempont volt, hogy minél több vidéki kórház és egészségügyi intézmény dolgozóihoz és gyerekeihez jusson el az online tanítás lehetősége és legyen egyáltalán internetük.

Ugyancsak a 2 000 eurós kisebb díjazottak között van a Munch, amely komplex megoldást kínál az ételpazarlás gazdasági, környezetvédelmi és szociális kihívásaira. A Munch az első olyan magyar fejlesztésű platform, melyen keresztül több mint 160 étterem, pékség, bolt és szálloda kedvezményesen értékesíti az el nem adott, de jó minőségű ételeit.

Szintén kisdíjat kapott Szlovákiából az Initiative Youth Against Fascism és a Step by Step – EduRoma Roma Education Project, Csehországból a Symbios – Shared Housing, a Mental Health Care for High School Kids, valamint a Homesharing elnevezésű projekt. Ez utóbbiban a közösség tagjai informális keretek között részt vállalnak autizmussal élő gyerekek gondozásában, hogy az intézményi támogatás nélkül maradt családokat mentesítsék a 24 órás szolgálat alól.

Ugyancsak Csehországból pályázott a fogvatartottak támogatásával foglalkozó projekt, a Forgotten Kids. Az országban  40 000 olyan gyermek él, akinek a szülei börtönben ülnek, ezért érzelmi nélkülözéstől és családi szeparációtól szenved. A program segít abban, hogy megerősítsék a családi kötelékeket, és felhívja a figyelmet az elfelejtett gyermekek problémáira.

A fogvatartottak támogatása a célja a horvát Carry on with the Story programnak is, amely női fogvatartottakkal és mentoraikkal, valamint írókkal dolgozik együtt kreatív írás workshopokon, az ott létrejött alkotásokat pedig publikálják. A nők által megosztott történetekkel a fogvatartottakkal szemben fennálló előítéleteket kívánják lebontani.

Kevesebb mint 50 szavazattal maradt le a közönségszavazáson az első helyezett mögött az A noÁr mi vagyunk! Legyen egy ügyed! projektje, amely a magyar társadalom kényes témáit veszi górcső alá (pl. a migráció, az oktatás, a rasszizmus, a hajléktalan emberek helyzete, a kultúra szabadsága, a gyermekek ellen elkövetett erőszak, vagy a free SZFE mozgalom). A noÁr mi vagyunk! mozgalom egy zenekar és egy civil szervezet hibrid elegye, saját tervezésű és gyártású zenei klipeket készít a legégetőbb társadalmi problémákról, hogy a művészet, a párbeszéd és a tettek erejével pozitív változást érjen el.

A harmadik legtöbb szavazatot a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) projektje, az Értjük egymást! kapta. A program keretében olyan szolgáltatásokat fejlesztenek, amelyek lebontják a nyílt munkaerőpiaci munkaadók és a hallássérült emberek közötti kommunikációs korlátokat.

A SozialMarie magyarországi fővédnöke idén Galambos Márton, a Forbes Magyarország főszerkesztője lesz, aki egy éven keresztül támogat majd egy általa kiválasztott projektet. Néhány éve az Átlátszó Kimittud közadatigénylő rendszere is elnyerte az elismerést.

Második fődíjat kapott a Kimittud közadatigénylő oldal a SozialMarie 2016 díjazottjai között

A szakmai zsűri idén is 15 kiváló társadalmi innovációt tüntetett ki a SozialMarie díjjal. Május 1-jén, vasárnap több mint 300 vendég személyesen győződhetett meg a három fődíjas és a 12 további díjazott projekt kiemelkedő színvonaláról. Összesen 54.000 eurót osztottak szét a 15 díjazott között. A pénzbeli elismerésen túl a SozialMarie nyilvánosságot biztosít a társadalmi innovációknak.

Vitrai Barbara

A jelöltek programjairól bővebben itt olvashat. A SozialMarie Facebook-oldala itt érhető el.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás