Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács Viktóriával többek között arról, hogy hogyan alakíthatják az újságírók és a média a szegénységről szóló diskurzust, hogyan lehet nem szenzációhajhász módon bemutatni a szegénységben élők helyzetét, valamint arról, hogy miként járulnak hozzá a civilek a szegénység mértékének csökkentéséhez.

Csordás-Takács Viktória: szociális munkás, közösségfejlesztő. Megalakulása óta az Esély Labor Egyesület tagja, 2021 őszétől elnöke is. A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj szervezésében negyedik éve vesz részt.

Miért a szegénység bemutatása áll a sajtódíj középpontjában?

Létezik egy európai Szegénységellenes Hálózat, melynek több európai ország is a tagja, így többek között Magyarország is. A sajtódíj ötlete 2010-ben Ausztriából indult, ugyanis az osztrák Szegénységellenes Hálózat szervezett egy beszélgetést újságírók és érintettek számára, ami arról szólt, hogyan lehet a szegénységről írni, az érintetteket méltó módon ábrázolni. Habár ez egy egyszeri beszélgetésnek indult, nagyon fontos tapasztalatok születtek. Így aztán felmerült az igény, hogy jó volna ennek a témának nagyobb nyilvánosságot adni, valamint díjazni azokat az újságírókat, akik a szegénységről, kirekesztésről írnak. Magyarország 2017-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, és azóta is minden évben meghirdetjük a sajtódíj pályázatunkat.

Idén március 20-ig lehet pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra | atlatszo.hu

A kezdeményezést segítő kampányra 673 millió forintot adományozott a magyar kormány egyik pénzalapja, ám ezt az összeget nem a székelyek társadalmi szervezete, hanem a Pesty László érdekeltségében álló nonprofit cég költhette el.

Mi a cél ezekkel a cikkekkel és a díjazásukkal?

Alapvetően az, hogy próbáljunk ezáltal nagyobb nyilvánosságot adni ennek a témának. Ez egy szakmai díj, ami az újságíróknak szól. Továbbá van egy olyan célja is, hogy felhívjuk a figyelmet arra is, hogy ez egy fontos téma, amiről sokan írnak, de írhatnának még többet, írhatnának még alaposabban. Az újságírók segítségével pedig ez a téma nagyobb nyilvánosságot kaphat, és elindulhat egy olyan, tulajdonképpen edukációs folyamat, amely a társadalomban meglévő szemléletet átformálja, érzékenyíti.

Megfigyelhető a magyar társadalomban közöny a szegénységben élőkkel szemben vagy magával a témával szemben?

Én nem ismerek olyan kutatást, ami leírná, hogy mennyire közönyösek ezzel kapcsolatban az emberek. Nekünk inkább az a tapasztalatunk, hogy nagyon sok előítélet van a társadalomban a szegénységgel kapcsolatban, valamint hogy az emberek nem komplexitásában látják a témát, nagyon leegyszerűsödik a gondolkodásmódjuk ezt illetően.

Azért kérdeztem a közönyt, mert például a legalapvetőbb szituáció, amivel mindenki szembesül a szegénység kapcsán, az például a hajléktalanság. És amikor elmegyünk egy hajléktalan mellett az utcán, az olyan kellemetlen, diszkomfortos érzés, gyakran félre is fordítjuk a fejünket. Miközben emberi sorsok mellett megyünk el így, és lehet, hogy holnap mi találjuk magunkat kiszolgáltatott helyzetben.

Én nem a közöny szót használnám erre. A hajléktalanság jellemzően egy nagyvárosi probléma, sokakat látunk sajnos így az utcán, és a látvány egy idő után megszokottá válik. Ráadásul az sem segít a helyzeten, ahogyan a kormány egyes hátrányos helyzetű csoportokról kommunikál. Ez egy nagyon komplex téma, és nagyon komplex kormányzati válaszokra lenne szükség, komoly beavatkozásokra, komplett szociális hálóra. Nem kizárólag a civil szervezetek dolga lenne támogatást és segítséget nyújtani például a hajléktalanoknak, hanem az államé. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzat különféle szankciókkal sújtja azokat, akik segíteni próbálnak, pedig valójában állami feladatokat vállalnak át.

A másik dolog – és itt lesz fontos az újságírók munkája – az az, hogy mivel ez a téma nagyon összetett, úgy is kell ábrázolni. Gyakran szembesülünk azzal, hogy amikor egy szegény ember megjelenik egy újságcikkben, egy videóban, egy riportban, akkor nagyon keveset mutatnak meg belőle az újságírók. Igazából csak a szegénységet, a deprivációt tárják az olvasó elé, miközben sokkal több van minden egyes élettörténet mögött. Ráadásul gyakran maguk az újságírók sem tudnak különbséget tenni a szegénység, a mélyszegénység és a dolgozói szegénység között. A sajtódíj erre hivatott felhívni a figyelmet: hogy a szegénység témáját és a benne élők helyzetét árnyaltan kell bemutatni.

Szegénységről méltósággal: díjat kapott a „vadgalambos” riportunk – Átlátszó Erdély

Első díjban részesült az Átlátszó Erdély munkatársa, Jakab Villő Hanga a Magyar Szegénységellenes Hálózat második alkalommal megszervezett, Szegénységről Méltósággal Sajtódíj Projektjében. Az elismerés azért is értékes, mert a zsűri tagjai közül sokan maguk is megtapasztalták a mélyszegénységet. 19 újságcikk, négy rádióadás és két videós anyag érkezett a pályázatra, melynek célja, hogy megmutassa, lehetséges a szegénységben …

Nagyon nehéz felszámolni, globálisan megszüntetni a szegénységet, és csak nagyon szűk körben érhetőek el pozitív változások.  Mi az, amit a civil szféra még elbír? Nem szélmalomharc ez az egész?

Ha eljut valaki odáig, hogy ez egy szélmalomharc, akkor jobb, ha abbahagyja. Még hogyha időnként elő is jön ez a gondolat, akkor is mész tovább, mert egyrészt van egy belső motiváció, hogy ez egy fontos dolog, ezt akarjuk csinálni, ebbe tesszük bele az energiáinkat. Másrészt meg azt a reményt, hogy korrigálni lehet dolgokat, azt szerintem nem szabad elengedni, mert azért vannak jó megoldások, jó modellek. Nem arról van szó, hogy Magyarország esetében nincs erre elég pénz, hanem hogy a rendelkezésre álló források máshova tagozódnak be.

Vannak olyan külföldi modellek, amelyek adaptálhatóak lennének?

Hát persze, vannak jó modellek, amiket át lehet venni, és vannak is erre jó hazai példák. Az Esély Labor Egyesület Méltó megélhetés munkacsoportja által végzett érdekvédelmi munka is az USA-ból átvett közösségszervezés módszertanán alapszik, de vannak más hazai példák is.

Lehet azt tudni, hogy a magyar társadalom hány százaléka él szegénységben, illetve átlag alatt?

Az Európai Unióban létezik egy egységes mérése a szegénység mértékének. Ennek az egyik legfőbb mutatója, hogy mekkora a népességen belül a szegénység kockázatának kitettek aránya. Ennek mérésére három indikátort használnak.  Azok vannak kitéve a szegénység kockázatának, akikre ebből a három indikátorból az egyik igaz, és a mélyszegények pedig azok, akikre mind a három indikátor igaz. Ez a mérés azt mutatja, hogy csökkent a szegénység mértéke Magyarországon, sőt, még a mélyszegénység mértéke is, ugyanakkor a mélyszegénység esetében a közfoglalkoztatottsági adatok a mérést torzítják. Ráadásul 2015 óta a KSH nem méri a létminimumot, ami azt mutatta meg, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásban ahhoz, hogy egy folyamatos szerény életvitelt biztosítani tudjon.

Illetve fontos még, hogy amellett, hogy az Eurostat mérései azt mutatják, hogy a szegénység mértéke csökken, van egy olyan fogalom, hogy szegénységi rés, ami azt hivatott megmutatni, hogy mekkora eséllyel tud valaki ebből a helyzetből kilépni. Ez meg iszonyatosan leromlott. Tehát kitörni a szegénységből sokkal nehezebb ma, mint tíz éve volt. Ráadásul a statisztikákból az is kiderül, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek ezen belül is még rosszabb helyzetben vannak, például a 65 év feletti nők és a gyerekek, illetve a kisgyermekes háztartások.

Az Eurostat adatai szerint 2020-ban Magyarország lakosságának 19,3 %-a volt kitéve szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának. Ezzel hazánk a ranglista 12. helyét foglalta el. A régióban ennél csak Románia teljesített rosszabbul. Habár a statisztikák azt mutatják, hogy a szegénység és a mélyszegénység mértéke csökkent hazánkban, a szegénységi rés tekintetében egyáltalán nem teljesítünk jól. A szegénységi rés azt mutatja, hogy a szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők átlagos nettó jövedelme mennyivel marad el a mediánbér 60%-tól. 2020-ban ez 28,8% volt, míg öt évvel korábban „csak” 18,8%. A növekedés ebben az esetben nem pozitív változást jelent, sőt, azt mutatja, hogy egyre nehezebb kitörni a szegénységből.

Térjünk kicsit vissza az újságírók munkájára ebben a témában. Hogyan lehet nem szenzációhajhász módon bemutatni a szegénységet és az abban élőket?

A mi alapelvünk az, hogy lehetőleg kontextusában jelenjen meg a szegénység egy-egy anyagban. Ne csak kiragadva egy-egy momentumot, élettörténetet, hanem reflektáljanak az újságírók arra, hogy egyébként ez mitől lehet, milyen mikrokörnyezet, milyen szélesebb társadalmi környezet veszi körül azokat az egyéneket, csoportokat, akikről írnak. Aztán az is egy nagyon fontos dolog, hogy egy embert nemcsak az határoz meg, hogy milyen az anyagi helyzete, hanem sok  minden más is. Jó lenne árnyalni ezt a képet, ezeket is bemutatni.

Videós anyagok esetében az például nagyon fontos, hogy nem tolod bele a kamerát az interjúalanyod arcába, tiszteletben kell tartania az interjúalany személyes terét. Nem olyan anyagot készítesz, ami akarva-akaratlanul a meglévő sztereotípiákat erősíti föl. Az is fontos, hogy az interjúalany számára az újságíró megmutassa az elkészült anyagot. A szereplő véleményt tudjon mondani róla, el tudja mondani, ha neki nem tetszik benne valami, ha őt rosszul érinti stb.  Ezek olyan technikák, szempontok, megközelítési módok, amelyekkel egy másik szintre lehet helyezni a szegénység és a benne élők ábrázolását.

Kiosztották a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat

Idén rendhagyó módon online adásban osztotta ki a Szegénységről Méltósággal sajtódíjat az Esély Labor Egyesületben megújult Magyar Szegénységellenes Hálózat. A…

Átlagosan hány pályázat érkezik be hozzátok? Bővül a szegénységgel és szociális témákkal foglalkozó újságírók köre?

Idén hatodik alkalommal osztjuk ki a Sajtódíjat, és évről évre nőtt a beérkezett anyagok száma. Tavaly volt a csúcs, akkor 60 anyag érkezett. Ez az év azért speciális, mert választási év is van, és egy háború is dúl a szomszédban, így nehezebb helyzetben vagyunk. Ugyanakkor már így is 20 fölött van az idén beérkezett anyagoknak a száma. A határidő előtt még küldünk egy értesítést, egy emlékeztetőt, és az a tapasztalatunk, hogy az utolsó pillanatokban érkeznek be tömegével a pályázati anyagok. Az elmúlt években egyre többen neveztek, egyre több újságíró küldött anyagot, valamint egyre több médium is megtalált bennünket, tehát eddig ez egy folyamatos fejlődés.

2019-ben szűnt meg az egyik leghíresebb, szociális témákkal foglalkozó újság, az Abcúg. Azóta nem nagyon tudni hasonló kezdeményezésről. Érzitek a lap hiányát? Mi lehet az oka annak, hogy nincs hozzájuk hasonló médiatermék ma?

Abszolút érezzük a hiányukat. Az Abcúgon nagyon fontos és részletgazdag anyagok jelentek meg. Talán a szociális témákkal foglalkozó médiumok hiánya, vagy konkrétan a szegénységgel foglalkozó portálok hiánya annak is köszönhető, hogy ez egy rétegtéma. A médiumok többsége részt vesz a hírversenyben, nem az az elsődleges szempontjuk, hogy ilyen témákról írjanak. Valamint az is közrejátszik, hogy a magyar sajtópiac nagy része kormányközeli kézben van, és ezen témák feltárása nem kívánatos számukra.

Előfordult már, hogy egy cikk pozitív változást tudott előidézni az érintettek életében? Érkezett ilyen visszajelzés?

Igen, sok cikknek van egy ilyen hozadéka, Olyan írásoknak is, amelyek nem jutnak el hozzánk. Például amikor beindul egy gyűjtés, vagy egy összefogás egy adott családért. Tavaly is volt egyébként egy hasonló eset, az egyik általunk díjazott cikk kapcsán, azt az anyagot Tompos Ádám írta.

Szegénységről Méltósággal sajtódíjat kaptak a 168 óra, a Partizán, a Klubrádió, a Magyar Hang és a Szabad Európa munkatársai

Idén ötödszörre és a járvány miatt online osztotta ki a Szegénységről Méltósággal sajtódíjat az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó,…

Lehet-e hosszú távon a sajtó együttműködésével pozitív változást elérni?

Szerintem nagyon sokfelé tovább lehet vinni, és most, a hatodik évben kezdtük el ezeket megfogalmazni, hogy mi mindent lehetne még csinálni. Nagyon sok lehetőség van a Sajtódíjban. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy sok más civil kezdeményezéshez hasonlóan, most még van rá forrás, ugyanakkor nem lehet tudni, hogy ez meddig lesz így.

Kérdezett: Gödri Rita