Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk, hogy látja a szegénység ábrázolását a médiában, milyen szempontok szerint fog dönteni a beérkezett pályázatokról, és mit jelent számára a nyilvánosság ereje.

Jancsó Judit az Esély Labor Egyesület zsűritagja, három gyermek édesanyja, jelenleg egy mosodában dolgozik, és mellette az érettségire készül.

Hogyan kerültél kapcsolatba az Esély Labor Egyesülettel?

A Van Esély Alapítványhoz pályáztam korábban, hogy finanszírozzák a tanulmányaimat, és szakmát szerezhessek. Később újra benyújtottam hozzájuk egy pályázatot, hogy az érettségi megszerzésében segítsenek. Az Alapítvány kapcsolatban áll az Esély Labor Egyesülettel, és beajánlottak, hogy lehetnék zsűritag a sajtódíjak elbírálásánál.

Milyen szempontok szerint fogsz zsűrizni? Mi az, ami számodra fontos egy-egy cikknél, podcastnél, videofelvételnél?

Az Egyesületnél vannak megadott szempontok, amelyeket figyelembe kell venni a zsűrizésnél, és nekem is vannak egyéni szempontjaim. Ezek egyébként javarészt megegyeznek az Egyesületével. Számomra ez az első alkalom, hogy zsűrizhetek, és fontos nekem, hogy a cikk, podcast, videó ne csak a személyt magát mutassa be, hanem a környezetét, az élethelyzetét is. Szerepeljen benne, hogy az adott személy milyen okoknál fogva került ilyen helyzetbe: beleszületett a szegénységbe, vagy a körülmények alakították így.

Azt is fontos bemutatni, hogy ebben az élethelyzetben kapott-e külső segítséget, vagy teljesen magára lett hagyva. A videók és a cikkekhez kapcsolódó fotók esetében különösen fontos, hogy az alkotás képi világa ne erősítse az emberek fejében meglévő sztereotípiákat. Például a gyerekeket ne koszosan, cipő nélkül ábrázolja, mert az, hogy valaki szegény, nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy koszos és igénytelen.

A videók esetében mi az, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy hitelesebben ábrázolják az adott személyt, helyzetet?

Az igazság az, hogy kevés jó példát látok a videók esetében. Amikor például vidéki, mélyszegénységben élő családokról nézek felvételt a televízióban, akkor általában egy nagyon lepukkant lakást, tanulatlan szülőket és koszos gyerekeket mutatnak be benne. Pedig van vidéken is olyan mélyszegénységben élő család, akik tiszta, anyagi korlátozásukhoz képest lakható lakásban élnek, a gyerekek iskolába járnak, normális ruhájuk van stb. Mindig a lepukkant és koszos környezet áll a videó középpontjában, nem pedig az egyén, aki nagy küzdelmek árán próbál kitörni mindebből.

Hogyan lehet a kezdeti távolságtartást az újságíró és az (interjú)alany között megtörni?

Szerintem a távolságtartás kérdése személyfüggő. Én például azért vállalok el minden ilyen felkérést, mert szeretném megmutatni az embereknek, hogy van segítségük. Sokáig egy anyaotthonban laktam a gyerekekkel, nem volt elég pénzem ahhoz, hogy egyedül finanszírozzam a tanulmányaimat, hogy ezáltal jobb munkahelyem legyen. Ekkor jött az Alapítvány, és nekem általuk sikerült előrelépnem. Nyilván először nekem is nagyon furcsa érzés volt arról beszélni, hogy szegény vagyok, hogy milyen körülmények között élek, hogy roma származású vagyok.

Azért is nehéz erről beszélni, mert az emberek fejében sok az előítélet: sokan azt gondolják, hogy azért vagy szegény, mert roma vagy, és ha szegény vagy, akkor buta is. Pedig ez egyáltalán nincs így. Véleményem szerint sokan azért fordulnak el ilyen lehetőségektől, a segítségkéréstől, mert félnek a megbélyegzéstől, a sztereotípiáktól. Ezért nem szívesen állnak kamera elé, vagy vállalják a szereplést.

Ugyanakkor vannak, akik látják ennek a pozitív oldalát, a lehetőséget. Ez pedig egy nagyon fontos feladat, mert így megmutathatjuk, hogy a szegények nem buták, nem feltétlen roma származásúak és nem koszosak. A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj pont azt hivatott bemutatni, hogy az érintettekhez és magához a témához is méltósággal kell fordulni.

Lehet pozitív változásokat elérni azzal, ha többet beszélünk a szegénységről a nyilvánosságban?

Szerintem mindenképp beszélni kell róla. Beszélni kell arról, hogy a rendszerben hol vannak azok a bizonyos falak, amik nem segítenek, sőt, hátráltatják az embert abban, hogy kilépjen ebből a helyzetből. Azért is fontos erről beszélni, mert az emberekben nagyon sok sztereotípia van a szegénységgel kapcsolatban. Ezeket a negatív képzettársításokat le kell bontani, és ebben a média segíthet. Minél többet beszélünk a szegénységről, minél több oldalról mutatunk be egy-egy személyes történetet, annál tisztább képet tudunk alkotni az egyénről, és kiküszöbölhetjük azt, hogy negatív előítéletekkel forduljon a témához a társadalom.

Említetted, hogy vannak olyan falak, amiket le kell rombolni. Milyen falakra gondolsz pontosan?

Furcsa mód szerintem a média az egyik olyan tényező, amelyik felelős a negatív kép kialakításáért. A videók, a fényképek megmaradnak az emberekben, rögzülnek, mint a reklámok. Ha negatív színben tüntetik fel a szegény embereket, akkor erősítik a sztereotípiákat, gátolják a hatékony segítségnyújtást. Ugyanakkor a média segítségével lehet nagyobb nyilvánosságot adni a témának, és annak, hogy a szegénységről megfelelő módon számoljunk be.

Van az Esély Labor Egyesület mellett olyan civil szervezet, aki segít nektek?

A Van Esély Alapítvány és az Utcáról Lakásba Egyesület révén jelent meg több cikk rólunk, rólam és a lányokról, valamint az Utcáról Lakásba Egyesület által kaptunk albérletet is, amelyben lakhatunk.

Amikor megjelenik rólatok egy-egy cikk, akkor ezt hogyan fogadod, mit érzel?

Abszolút pozitívan élem meg azt, hogy megmutathatom például azoknak az embereknek, akik a Családok Átmeneti Otthonában élnek, hogy nekünk sikerült kitörni, sikerült feljebb lépni. Ezáltal nekik is erőt adhatok, hogy mindezt megtegyék. Ráadásul egyre több hozzánk hasonló pozitív példával szembesülök.

Számodra mit jelent ez a sajtódíj azon kívül, hogy pozitív példát mutathatsz másoknak? Van ennek még többletjelentése?

Ez a példamutatás nem csak rólam, nekem szól, hanem azoknak az újságíróknak is, akik a szegénység témakörével foglalkoznak. A nyertes pályázatok rávilágíthatnak arra, hogy hogyan érdemes beszélni a témáról, hogyan közelítsék meg a témakört. A nyertes pályázatok pozitív példaként is szolgálhatnak más újságírók számára, akik a szegénységről írnak.

Kérdezett: Gödri Rita

Címlapkép: Szász Éva és Halász László/vanesely.hu

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.