– Hogy tetszik lenni? – ez a kérdés egyre többször hangzik el olyan idősek otthonában, akik egyedül élnek, és akiket a Covid-19 járvány még inkább a lakásuk falai közé zárt, elszigetelt a közösségtől. A beszélgetés akár lehetne egy hagyományos unoka-nagyszülő párbeszéd is – de nem az. A telefonvonal másik végén ugyanis egy önkéntes van, aki vállalta, hogy heti négy-öt órában beszélget egy idegennel. A háttérben két szervezet segíti és koordinálja a munkát.
A felmérések szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül. Ez különösen nagy problémát jelentett most, amikor kitört a koronavírus járvány és rendhagyó intézkedések bevezetését hozta magával.
A kormány 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett, amellyel többek között beutazási korlátozást és intézménylátogatási tilalmat rendeltek el. Ezeket később további szigorítások követték: bezártak az iskolák, kijárási korlátozást léptettek életbe, és kampány indult azért, hogy a lakosság figyelmét felhívják arra, csak a legszükségesebb esetben hagyják el az otthonaikat.
Mivel a kutatók és az első tapasztalatok szerint a betegség az idős, krónikus betegséggel élők számára jelent különösen nagy veszélyt, ezt a társadalmi réteget kitüntetett figyelemmel próbálták otthon tartani.
Akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy a fiatalabb családtagjaik nem tudtak segíteni, azoknak az önkormányzatok, a szociális ellátórendszer és különféle segélyszervezetek igyekeztek bevásárolni, ügyeket intézni és védőeszközöket biztosítani. A mentális egészségük megóvására azonban már sokkal kevesebb figyelem irányult.
Pedig a határok lezárásával (sokan külföldön ragadtak), a szociális távolság betartásával és a kijárási korlátozással (a 65 év felettiek csak meghatározott idősávban vásárolhatnak), sok olyan idős is magára maradt, aki korábban – ha csak minimális mértékben is, de – tudott szociális életet élni, találkozni a szeretteivel vagy legalább ismerősökkel. Ez a lehetőség azonban a veszélyhelyzetben szinte teljesen megszűnt, és egyre többen kerültek olyan helyzetbe, hogy akár napokig nem tudtak kapcsolatot létesíteni senkivel.
A magány pedig nemcsak lelki, de fizikai problémákat is okoz: a Helsinki Egyetem vezényletével végzett hét éven át tartó kutatás eredményei szerint a társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növeli a stroke, ötven százalékkal pedig a korai halálozás esélyeit.
És miközben az idősek a négy fal közé zárva töltötték a napjaikat, a fiatalok is korábban nem ismert körülményekkel találták szemben magukat. Azon túl, hogy az egyik napról a másikra bevezetett digitális oktatással kellett megküzdeniük, nem találkozhattak a barátaikkal, nem járhattak sportolni és szórakozni sem.
A közösséghez tartozás élményének és a társas kapcsolatoknak a hiánya így egyszerre érintette az idős és fiatal korosztályt is – beláthatatlan időre. Ekkor indították útjára a „Hogy tetszik lenni?” programot, amely egyszerre próbál megoldást nyújtani mindkét csoportnak.
A Fesztivál Önkéntes Központ tíz éve toborozza a fiatalokat különböző rendezvényeken való közreműködéshez. Az önkéntesek száma minden évben változó, vannak régi, visszatérő és új tagok is. Tavaly összesen 2000 önkéntest számlált az adatbázis, amely most nagy segítséget jelentett az program megálmodóinak.
– A járványveszély miatt az országban minden rendezvényt töröltek, és a korlátozás egy része egészen nyár végéig fennmaradhat – mutat rá Nagy Réka, az Fesztivál Önkéntes Központ vezetője, és a „Hogy tetszik lenni?” projekt egyik kitalálója. – Ez azt jelenti, hogy elmaradnak a nagy koncertek, a több ezer fős fesztiválok, ahol nemcsak kikapcsolódni, de dolgozni, önkénteskedni is szoktak a fiatalok. Sokat gondolkodtunk azon, mit lehetne mégis kitalálni a számukra, amivel eltölthetik az időt – és akkor jött a telefonos kapcsolattartás ötlete.
A kényszerűségből bezárt fiatalok és idősek biztonságos összekötése két szálon indult. Egyrészt a Központ hírlevelet küldött a vele kapcsolatban álló önkénteseknek, amelyben rövid tájékoztatást adtak a programról. Másrészt a projekt másik gazdája, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a saját csatornáin, valamint egy ingyenesen hívható telefonszámon (+36-1-391-4710) keresztül igyekezett elérni az időseket.
– Első körben azokat az időseket kerestük meg, akikkel már korábban is tartottuk a kapcsolatot – mutat rá Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, a program másik szülőatyja. – Mindenkinek elmagyaráztuk, pontosan miről lenne szó, és mire számíthatnak azok, akik részt vesznek a programban. Sokan örömmel fogadták a lehetőséget, ezért megpróbáltuk kibővíteni a lehetséges résztvevők körét.
https://www.facebook.com/maltai.szeretetszolgalat/posts/10156918317226246
– Kiküldtük a sajtónak a projekt leírását, hogy még több emberhez jusson el a felhívás – avat be a részletekbe Nagy Réka. – A hírlevélnek és a sajtónyilvánosságnak köszönhetően pár nap leforgása alatt 350 önkéntes jelentkezett, hogy szívesen részt venne a programban. Az idősek is egyre bátrabbak lettek, és már több mint száz fő jelezte az igényét a telefonos beszélgetésekre. Időbe telik, míg összekötjük a feleket, de már most 60-70 párosunk van.
Persze, azért a dolog nem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik.
Az önkénteseknek először regisztrálniuk kell, amely során néhány adatot kérnek tőlük (kor, név, elérhetőség). Ezután kapnak egy oktatóanyagot, amelynek alapját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pszichológusai állították össze, és a programban résztvevő coachok és a Fesztivál Önkéntes Központ koordinátorai egészítettek ki. Aki sikeresen kitölti a tanultakból összeállított kérdéssort, azzal online elbeszélgetést tartanak a projekt szervezői. Ha ezen is megfelel a jelentkező, megkötik vele a szerződést.
– Nem is reméltük, hogy ilyen nagyszerű „emberanyag” áll majd a rendelkezésünkre – számol be a tapasztalatokról Nagy Réka. – Alig akadt pár jelentkező, akit egyelőre el kellett tanácsolnunk. Ők is csak azért estek ki a rostán, mert még nagyon fiatalok voltak (16 év a korhatár), és/vagy nagyon izgultak teszt kitöltése, illetve a beszélgetés során. Ebben a programban olyan fiatalokra van szükség, akik magabiztosak és kitartóak, hiszen ez program nem egy napra szól – hangsúlyozza a projektvezető.
A jelentkezőktől a felvétel során megkérdik, mely napokon és napszakokban tudnak rendelkezésre állni összesen heti 4-5 órában, valamint, hogy inkább nőkkel vagy férfiakkal beszélgetnének szívesen; ugyanezeket a kérdéseket az idősekkel is tisztázzák. A tapasztalat szerint egyelőre minkét oldalon több a női résztvevő – de ez már csak a statisztikákból is adódik. Ezek alapján ugyanis 2017-ben hazánkban a 65 éves vagy idősebb nők 46 százaléka élt egyedül, míg az ugyanilyen korú férfiak csupán 20 százaléka.
Az így egymáshoz rendelt párok azután megkapják egymás elérhetőségét, és megkezdődhet maga a program.
– A projektben részt vevő önkénteseknek irányvonalat adunk, hogyan kommunikáljanak a másik féllel. A „Hogy tetszik lenni?” lényege, hogy a kialakult helyzetben támogató beszélgetésekkel, odafigyeléssel segítsék az otthonunkban egyedül élő időseket, hogy a magány, bizonytalanság érzését csökkenteni tudják. Fontos, hogy olyan témákról beszélgessenek, amelyek mindkét fél számára érdekes és jó kedvük lesz tőle – magyarázza Nagy Réka.
Egy idegennel való beszélgetés azonban egészen más hozzáállást követel meg, mint egy hagyományos, megszokott párbeszéd valamelyik hozzátartozóval. Mert bár a téma lehet bármi, a főzéstől a családi sztorikon át az internetes üzenetváltási lehetőség működéséig (ehhez témagyűjteményt is kapnak a résztvevők), bizonyos kereteket nem lehet átlépni.
– Egy-egy hívás színfolt és történés lehet az idősek életében. A legfontosabb, hogy érezzék az idősek a törődést, hogy nincsenek egyedül, és van, aki figyel rájuk, meghallgatja őket – árulja el Buzás-Kovács Anita karriercoach és mentor. – Célszerű azonban elkerülni azokat a témákat, amelyek szakembert kívánnak, mint például a gyászfeldolgozás, betegségek, hangulatingadozások és azok kezelése.
Ez nem lelkisegély-szolgálat. Figyelünk a határokra, és ha mégis szükség lenne hatáskörünkön kívüli támogatásra, akkor arra a megfelelő szakembert/szolgáltatást ajánljuk
– mutat rá Buzás-Kovács Anita.
A másik nehézség, hogy a beszélgetések egy idő után megszokottá, az idősek életének részévé válik, és amikor felmerül, hogy ez egyszer véget ér, akkor szó eshet az elmúlástól, a magánytól és a haláltól való félelemről is. Szerencsére az önkéntesek bármikor kérhetnek szakmai segítséget a Központ szakembereitől.
– Ahhoz, hogy az önkéntesek megfelelően fel tudjanak készüli a beszélgetésekre, készültek forgatókönyvek, dokumentációk, segédanyagok, és természetesen a Fesztivál Önkéntes Központ is mindig a rendelkezésükre áll – hangsúlyozza Buzás-Kovács Anita. – Aki elakad, az bármikor kérdezhet: a folyamatot végig mentorok, trénerek és koordinátorok segítik.
A beszélgetéseket ugyan a két félen kívül senki sem hallja, de valamilyen szintű ellenőrzésre szükség van, ezért a fiataloknak minden beszélgetés után ki kell tölteniük egy kérdőíves visszajelzést a hívások során szerzett tapasztalataikról. Ezek alapján a szervezők folyamatosan monitorozzák a programot, és alakítanak rajta, ha szükséges.
https://www.facebook.com/fesztivalonkentes/posts/1719385518209464
– Még korai lenne arról beszélni, hogy bevált-e a módszer, mert bár már több mint 200 híváson vagyunk túl, úgy érzem, az elején járunk egy hosszabb folyamatnak. A visszajelzések alapján azonban úgy tűnik, hogy működik, sőt, nagyon is jól működik a dolog. Persze biztos lesznek majd tanulnivalók, és ha szükséges, akkor korrigálunk – teszi hozzá Buzás-Kovács Anita.
A fiatalok körében hamar népszerű lett a program – több okból is. Nagy Réka projektvezető elmondása szerint az önkéntesek szerint például előny, hogy ez a fajta segítség nem jár fizikai jelenléttel, kényelmes és biztonságos. Voltak, akik azért jelentkeztek, mert unatkoztak a karanténban, mások szerettek volna bekapcsolódni valami hasznos, jó célt szolgáló kezdeményezésbe a járvány idején, míg többen a saját nagyszüleikkel való kapcsolat vagy annak hiánya miatt jelentkeztek. Akadt olyan is, aki azt mondta, szeretné, ha az idősek éreznék, hogy szükség van rájuk.
A 29 éves Nagy Tündének is hasonló gondolatok futottak át a fején, amikor egy internetes cikkben olvasott a programól.
– Az elmúlt időszakban számtalan videót láttam arról, hogy az idősebb korosztály számára szinte mindent megtiltottak. Nem mehettek sehova, nem találkozhattak senkivel, még a szeretteikkel sem, nehogy elkapják tőlük a vírust. Teljesen beszűkült számukra a világ, se bolt, se posta… És persze számukra internetes kihívásokat sem találtak ki, mint mondjuk a fiataloknak. Elképzeltem, milyen lehet nekik ebben a helyzetben, és úgy éreztem, jelentkeznem kell – meséli Nagy Tünde, aki azonnal jelentkezett a megadott elérhetőségeken.
A „felvételi” eljárás gyorsan lezajlott, és Tünde hamarosan ott találta magát, hogy kezében a telefonnal az első hívásra készül.
– Az elején úgy éltem meg, hogy ez egy feladat. Kicsit feszélyezett voltam, pedig a munkám során is gyakran beszélek idegenekkel. Az oktatás során elmagyarázták nekünk, hogy értő figyelemmel forduljunk a másik fél felé, hagyjuk a beszélni, hiszen nem mi vagyunk a főszereplők, hanem ők. Miután azonban túlestünk az ismerkedésen, minden megváltozott.
Tünde négy telefonbeszélgetés után úgy érzi, igazi kapcsolat alakult ki köztük, szinte már baráti. Emiatt aggódik is egy kicsit, hiszen a szabályokat be kell tartani és a határokat nem lehet átlépni. Szerinte ez a legnehezebb az egészben.
– Minden szóba került már köztünk: hogy milyen volt régen és milyen most, a mindennapokról, ételekről, italokról – ami épp eszünkbe jut. Egy beszélgetés általában két óra, mindig szóval tudjuk egymást tartani. Az én nagyszüleim sajnos már nem élnek, így nagyon örülök, hogy beszélhetek valakivel, aki nagyjából annyi éves, mint ők lennének. Éppen emiatt félek attól, mi lesz, ha a program lezárul. Minimum 3 hónapra tervezték a kapcsolattartást, de nem tudom, végül mennyi lesz, most, hogy kezdik feloldani a korlátozásokat. Én nagyon örülnék, ha a továbbiakban is kapcsolatban maradnánk, ha nem is ilyen gyakorisággal, de szívesen beszélgetnék vele a jövőben is, megkedveltük egymást – magyarázza Nagy Tünde.
– Fontos tudni, hogy az önkéntesek nem ismerhetik meg az idősek címét, tartózkodási helyét, hogy elejét vegyük bármiféle visszaélésnek, például lopásnak – mutat rá Buzás-Kovács Anita.
– Még a Fesztivál Önkéntes Központ sem rendelkezik ezekkel az adatokkal, csak a kódok alapján tartjuk nyilván a programban részt vevő időseket. Volt már olyan eset, hogy valaki el akarta kérni az önkéntes fiatal címét, hogy viszonozza a kedvességét ajándékkal, és postán akarta elküldeni neki. Természetesen ez nem fér bele a program játékszabályaiba – hangsúlyozza a mentor
Pedig a személyes kapcsolattartásra lenne igény a másik oldalon is – legalábbis ez derül ki Vörös Jolán szavaiból, aki hívott félként vesz részt a „Hogy tetszik lenni?” programban.
– Volt pedagógusként több kérdés is felmerült bennem, amikor először hallottam a programról egy ismerősömtől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjában. Kíváncsi lettem, hogy vajon mi lehet a célja, mi a tematikája, ezért végül úgy döntöttem, hogy elvállalom. Most ott tartok, hogy bárcsak találkozhatnék a beszélgetőpartneremmel, legalább a program után…
Vörös Jolán tavaly decemberben veszítette el a párját, miután hónapokig otthon ápolta egyedül. A történtek megviselték, baráti társaságba amúgy sem járt, egyik gyermeke másik városban él, a másik a munkája révén Európát járja – így a veszélyhelyzet már egyedül találta az egykori pedagógust. Ő ugyan nem érezte különösebb súlyát a bezártságnak, a beszélgetések mégis színt visznek az életébe.
– Mindig várom a következő „találkozást”, felvidít – árulja az Átlátszó kérdésére. – Kellemes a hangja, szinte látom őt magam előtt. Akár a lányom vagy az unokám is lehetne. Kiderült, hogy van közös pont az életünkben, talán ezért is párosítottak minket össze. Rengeteget beszéltünk már, ha úgy alakult, sütöttük-főztünk együtt, és még a laptopom is segített beállítani a wifit – így, telefonon keresztül. Nem igazán, tudtam, mire számítsak, amikor elkezdődött a program, hiszen ez egy teljesen új dolog, de jobbat nem is tudtam volna elképzelni! Örülök, hogy szabadon beszélhetünk bármiről, akár a saját életünkről is, talán ez benne a legjobb.
Vörös Jolán szerint sokaknak segíthet ez a lehetőség abban, hogy megnyíljanak, bátrabban beszéljenek magukról, hogy elmondhassák, amit eddig másnak talán nem mertek. Néha egy idegennel könnyebb őszintén beszélni, mint valakivel, akit ismerünk.
– Kívánom, hogy mindenki ilyen önkéntest találjon, mint én, hálás vagyok, hogy megismerhettem és hogy beszélhetünk. Remélem, egyszer személyesen is találkozhatunk majd – mondja Vörös Jolán.
A fotó illusztráció. Forrás: pixabay.com
Erre talán lehetőség is lesz – derül ki Győri-Dani Lajos szavaiból.
– Ez a kapcsolatok alakulásának, fejlődésének egy természetes folyamata: idővel a felek egyre jobban megkedvelik egymást, egyre inkább megbíznak egymásban, és felmerül a személyes találkozás igénye is. Erre azonban csak azután kerülhet sor, ha a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is megismerkedtek az önkéntessel – mutat rá az ügyvezető alelnök. – A program résztvevői ugyanis elsősorban a két szervezetbe vetett bizalom miatt léptek kapcsolatba velünk, majd egymással, ezért a felelősségünk óriási. A program és főként az idősek biztonságáért mi felelünk, így csak bizonyos szabályok betartásával lehet majd előre haladni – teszi hozzá.
– Fontos, hogy a folytatást alaposan átgondolják a szervezők, hiszen a beszélgetőpartnerek között pszichológiailag is kapcsolat, kötődés alakulhat ki – hangsúlyozza dr. Árkovits Amaryl pszichiáter, kiképző pszichoterapeuta, a pécsi S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat vezetője. – A program arra, hogy a karanténban magányra és izolációra ítéltetett időseket kapcsolatokon keresztül támogassák, véleményem szerint jó. Azonban kérdés, mi történik akkor, ha véget ér. Mi lesz a magányos idős emberrel, mi lesz a hiányérzettel, ha az addigi intenzív beszélgetések esetleg megszakadnak? Mi van akkor, ha – lévén önkéntes munka – az önkéntes kilép? Ki beszélget akkor az idős patronálttal? És itt nemcsak praktikusan szóváltásra és időtöltésre gondolok, hanem arra, hogy ilyen intenzív beszélgetéseknél óhatatlanul is kötődés alakul ki az emberek között.
Ez nemcsak darabszám, hogy egy ember a vonal egyik végén, egy ember a másikon
– mutat rá dr. Árkovits Amaryl.
A lelki elsősegély telefonszolgálat vezetője szerint fontos, hogy megtanítsák a búcsúzást is az önkénteseknek, és végig erős kontroll alatt maradjon a program. – Minden segítő tevékenység, amit csapatban végzünk, a közösségről (stábról) alkotott közös koncepciót is magába kell, hogy foglalja. A tagok részére stábüléseket kell tartani (ez akár online is megoldható) és a szupervíziós lehetőséget is biztosítani kell. Mert bármennyire is „csak jó dolgokról” terveznek beszélni, bármikor belefuthatnak nehéz vagy érzelmileg megterhelő témába – hangsúlyozza dr. Árkovits Amaryl.
A pszichiáter egyúttal azt is kiemelte, hogy az időskori magányt a karantén csak felerősítette, amikor a kevés kapcsolódási lehetőség, ami a kijárással, bolttal, szomszédokkal való találkozással adatott, redukálódott. Vagyis a program akkor lesz igazán alkalmas az időskori magány enyhítésére, ha hosszú távon is végiggondolják, karanténtól függetlenül is (időbeosztás, önkéntesek terhelhetősége, stábülés, szupervízió stb.), mert a karantén elmúltával, ha a program véget ér, ezek az idős emberek továbbra is magányosak lesznek. Főleg, ha valaki heti több órát beszélgetett velük, aztán meg már nem, és alkalmasint gyászolni fogják a beszélgetőtársat. Ezekre mind figyelni kell, hogy az aktuális segítségnyújtó jószándék ne süljön el visszájára – vázolja a kihívásokat a szakember.
Azért, hogy a felek még sokáig élvezhessék egymás társaságát, a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat igyekszik minden feltételt biztosítani.
Azonban – ahogy a legtöbb programnak – a „Hogy tetszik lenni?”-nek is a fenntarthatóság jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Mert bár a telefonbeszélgetéseket az önkéntesek állják, a szakmai háttér biztosítása költségekkel jár. Pénzhiány miatt azonban nem szeretnék felfüggeszteni vagy végképp megszüntetni a programot, ezért a szervezők több módon is igyekeznek előteremteni a forrást.
Május 19-én indították útjára az „Adjuk össze” kampányukat, amelynek során az adományozók különböző különleges ajándékban részesülhetnek attól függően, hogy mekkora összegű támogatást ajánlanak fel.
A másik figyelemfelhívó akció pedig az úgynevezett „témahét”. Az ötlet lényege, hogy híres személyeket (később cégeket) kérnek fel arra, saját felületükön és követőik körében reklámozzanak egy adott témát (pl. egy ismert szakács a gasztronómiát), amelynek során bemutatják a „Hogy tetszik lenni?” programot, és annak támogatására kérik a rajongóikat. Az adott témát természetesen az önkéntesek is megkapják, így – azon túl, hogy ötletet kapnak, ha kifogynának a beszédtémákból – a párok is szerves részei lehetnek a kampánynak.
– Ezt a programot sok munkával egy mindössze 7-8 fős szakmai csoport rakta össze – mostanra viszont több száz résztvevőért vagyunk felelősek – mutat rá Nagy Réka projektvezető. – Bízunk benne, hogy az emberek megérzik, milyen vidám, energikus és fontos a „Hogy tetszik lenni?” projekt, és támogatják majd a működtetését. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a résztvevőktől, és egyre többen csatlakoznának.
Szeretnénk, ha ez a program továbbra is kapocs lehetne fiatalok és idősek, valamint azok között, akik figyelemre és élő kapcsolatra vágynak. Akkor is, ha már elmúlt a veszély.
A program ugyanis nemcsak arról szól, hogy az idősek magányát csökkentsék a pandémia alatt. Győri-Dani Lajos az idősekkel való beszélgetések során azt tapasztalta, hogy az adni vágyás legalább olyan erős motiváció volt az idősek részéről is, mint a fiatalok esetében.
– Kölcsönösséget láttak benne, lehetőséget, hogy ők is segítsenek, adni szerettek volna, és a saját aktivitásukat növelni – sokan ezért jelentkeztek a programra. Hiszen a fiatalok sok tapasztalatot, tudást is szereznek a beszélgetések által, így számukra ugyanolyan fontossá válhat, mint az idősebb félnek – magyarázza az ügyvezető alelnök. – A különböző generációknak szükségük van egymásra, járványtól függetlenül. Bízunk abban, hogy a most kialakult kapcsolatok hosszú távon is fennmaradnak, és a jövőben is sok örömet hoznak mindenki életébe.
Katus Eszter
A cikk megjelenését a Transitions Online (TOL) és a Mérték Médiaelemző Műhely támogatta. A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel.
Idén hatodik alkalommal adták át a díjat olyan újságíróknak, akik a szegénységben, kirekesztésben élő emberek helyzetét körültekintéssel mutatják be.
Az idén 18 éves nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díj május 1-én egy online díjátadó ünnepség keretében került kiosztásra. Idén is...
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
