Január óta tilos a testi kontaktus a fogvatartott és látogatói között, vagyis a hozzátartozók nem érinthetik meg a börtönben lévő szeretteiket a beszélőn. Se puszi, se kézfogás, semmi. Ráadásul év közben a börtönökben egy plexifalat is felhúztak a rokonok és a rabok közé, így beszélgetni is nehezen tudnak a látogatások alkalmával. A szabály becslések szerint negyvenezer gyereket érint a tizennyolcezer fogvatartott esetében. A szigorítások gyengítik a családi kapcsolatokat, pedig ha azok erősek, szabadulása után a fogvatartott nagyobb eséllyel illeszkedik vissza a társadalomba.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) idén nagyon szigorú változtatásokat vezetett be a börtönökben:
a látogatók és a rabok a beszélők alkalmával nem érinthetik meg egymást
plexifalat tettek a látogatók és a rabok közé
a raboknak többet kell fizetünk a telefonokért, és a percdíjak továbbra is horribilisak
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a házastárs/szülő/testvér/gyermek nem ölelheti és nem puszilhatja meg a börtönben lévő hozzátartozóját, emellett alig hallják egymást a látogatások alkalmával, és ha a rabnak nincs elég pénze (vagyis ha a családja nem tud neki beküldeni), akkor telefonon sem tudnak beszélni.
A kapcsolattartás szabályainak szigorítását a BVOP azzal indokolta, hogy nagyon sok tiltott tárgy kerül be a látogatóktól. Tiltott tárgynak minősül pl. a mobiltelefon, a drog, a szúró- és vágófegyver, de az a gyógyszer is, ami bódulat kiváltására alkalmas (pl. Rivotril).
Fontos tudni azonban, hogy a látogatók a börtönbe lépéskor rögtön átmennek egy detektorkapun, a fogvatartottakat látogatás előtt és után is megmotozzák az őrök, a beszélőhelyiségben pedig kamerák és őrök is vannak. Tehát nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy látogató bármilyen tiltott tárgyat észrevétlenül bevihessen és odaadhasson egy rabnak, és nála se találják meg azonnal.
Sőt, mint az a BVOP saját tájékoztatásából is kiderül, a tiltott tárgyak jellemzően csomagban kerülnek be az intézetekbe. 2016-ban 1459 tiltott mobilt találtak meg, míg idén már 1680-at. Felmerül a kérdés, hogy tényleg ennyire egyszerű kijátszani akár a csomagküldést is, hogy közel 2000 telefon jut be? Nincs ebben sem mulasztás, sem szándékosság az ellenőrzést végzők részéről, akik a csomagokat fémdetektorral is átvizsgálják, és kibontva ellenőrzik annak tartalmát? Azt ésszerűen mindenesetre senki nem gondolhatja, hogy a leírt módon zajló beszélőkön kerül be ezernyi tiltott mobiltelefon a börtönökbe.
Fontos (lenne), hogy várja haza valaki
Az viszont köztudott szakmai körökben, hogy a rabok reintegrációja szempontjából nagyon fontos a család. Akit várnak haza a szerettei, a felesége, férje, gyerekei, szülei, testvérei, az a büntetése leülése után sokkal nagyobb eséllyel illeszkedik vissza a társadalomba, keres munkát, próbál “rendes ember” lenni.
Aki gyökértelen, akinek nincs hova és főleg kihez hazamennie, az inkább lesz visszaeső, aki újabb bűncselekmény(eke)t követ el, és valószínűleg ismét börtönbe kerül.
Egyértelmű, hogy a társadalom számára minden értelemben rosszabb egy visszaeső bűnöző. Veszélyt jelent vagyontárgyakra és/vagy testi épségre, a rendőrségnek pénzbe és időbe telik nyomoznia utána, a börtönbüntetése pedig szintén közpénzbe (ellátás, intézmény fenntartása, őrök fizetése stb.) kerül.
A társadalom érdeke tehát az, hogy az elítéltek ne “vaduljanak el” a börtönben, és szabadulásuk után be/vissza tudjanak illeszkedni a kinti életbe. Ezt különböző reintegrációs programokkal segítik odabent (tanulás, munka, sport, színjátszó szakkör stb.), de a legfontosabb kapaszkodó egyértelműen a család.
Erről beszéltek a bv-parancsnokok is 2015-ben azon a balassagyarmati börtönkonferencián, amin az Átlátszó is részt vett, és ezt támasztják alá a civil szervezetek segítségével megvalósult különböző reintegrációs programok tapasztalatai is.
Az érintés megtiltása, a beszélgetés és telefonálás nehezítése nagyon erősen rombolja a családi kapcsolatokat, és ebből félő, hogy semmi jó nem fog kisülni hosszútávon. Az érintettek lelkében egész biztosan komoly károkat okoz, és örökre nyomot hagy.
Ráadásul a szigorítások bevezetése után nemsokkal a BVOP több más civil szervezettel egyidőben kitiltotta a börtönökből a Magyar Helsinki Bizottságot (MHB) is, amely már 2002 óta folyamatosan vizsgálta, hogy milyen körülmények között élnek a fogvatartottak.
Mostantól tehát könnyen előfordulhat, hogy egy fogvatartott problémája egyáltalán nem, vagy csak nagyon sokára jut el a családtagjaihoz. Jó példa erre annak a fiatalembernek a története, akiről november végén, a Helsinki börtöntémában tartott estje után a 444 írt. Az előzetesben lévő fiút társai brutálisan megverték, de hazatelefonálni sem tudott, mert nem volt 35 ezer forintja a tőle elvett és megrongált bv-mobil cseréjére, ezért a szülei csak hetekkel később, a beszélőn tudták meg, hogy mi történt vele.
Jobban mondva akkor látták, hogy a fiút annyira megverték abban az időszakban, amíg nem hallottak felőle, hogy még a szemét sem tudja kinyitni, és eltört az állkapcsa, a fél arca pedig lebénult. A fiatalembert a decemberi tárgyalást követően kiengedte az előzetesből a bíróság, és most orvoshoz jár, hogy felépüljön a bent szerzett sérüléseiből.
Nehezebb a jogsegély
Persze lehet azt mondani, hogy megérdemli, aki bent van, de azért érdemes belegondolni abba, hogy senki nem tudhatja, mikor viszik be az ő hozzátartozóját, vagy akár őt magát. Akár ártatlanul is, előzetesbe, ahol hónapokig is bent tarthatják, amíg lezárul a nyomozás az adott ügyben.
Ön küldene be csomagot a házastársának/gyermekének/testvérének? Szeretné megölelni és megpuszilni a családtagjait a havi egy-két láthatáson? Az érintettek száma százezres nagyságrendű (fogvatartottak, családtagjaik, barátaik). Ki szerint érdeke az a többségi társadalomnak, hogy a börtönbe került bűnösök (vagy ártatlanok) elhalt kapcsolatokkal kerüljenek ki a börtönből a szabad életbe? Kinek lesz az jó?
A fogvatartottak életkörülményeit és a velük való bánásmódot évekig figyelő, mára azonban a BVOP által kitiltott Helsinki Bizottságnak feltettünk néhány kérdést a megváltozott börtönkörülményekkel kapcsolatban:
A börtönbeli kapcsolattartás szabályainak szigorítása (érintkezés megtiltása, plexifal) óta hány panaszt kaptatok a témában?
MHB: Erre sajnos nehéz pontos választ adni. Az ügynyilvántartási rendszerünk alapján 32 darab írásbeli panasz érkezett a kapcsolattartás szigorításával kapcsolatban, a telefonos és személyes megkereséseket viszont nem regisztráljuk tematikusan. Fontos még megemlíteni, hogy a kapcsolattartás szigorítása nagyjából egy időben került bevezetésre az MHB és a BVOP közötti együttműködési megállapodás felmondásával. Ennek okán a témában hozzánk beérkező panaszok nagyobb számban a hozzátartozóktól jöttek illetve jönnek, akik főleg telefonon keresnek fel minket (eddig kb. 40-50 megkeresés).
Illetve ehhez még azt fontos hozzátenni, hogy a kapcsolattartás szigorítása nem csak a testi érintkezés tilalmát és a plexiüveg felszerelését jelenti, november óta a csomagküldés szabályait is szigorították. A csomagban már nem lehet gyógyszer, gyógyhatású készítmény, tisztálkodószer, étel és dohánytermék sem.
Mik a leggyakoribb panaszok?
MHB: A büntetés-végrehajtással kapcsolatos panaszok közül még mindig legtöbb a túlzsúfoltsággal, illetve a megalázó, embertelen elhelyezési körülményekkel kapcsolatban érkezik hozzánk. Emellett sokan írnak a nem megfelelő egészségügyi ellátás, a fogvatartotti letéti számláról (un. „spejzkártya”) történő levonások, és a túl magas mobil percdíjak miatt, illetve a kapcsolattartásos panaszok mellett szintén új problémát jelent a fogvatartottaknak és családjaiknak a 35.000 forintos „óvadék” zárolása, ami a bv-s mobiltelefon használatának feltétele.
Mit tudtok tenni ezekkel a kapcsolatban? Tudtok-e egyáltalán bármit tenni, segíteni a panaszt író fogvatartottaknak/családtagoknak így, hogy ki vagytok tiltva megfigyelőként?
Az Emberi Jogi Tanácsadó Irodánk keretében ugyanúgy működik a jogi segítségnyújtás, ahogyan eddig: a fogvatartottak számára rendelkezésre álló panaszeljárással és jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatban adunk tájékoztatást, bizonyos esetekben ügyvédi segítséget.
Ez a gyakorlatban azt jelenti például, hogy kikérünk iratokat a bv-től, ha van rá kapacitás, az ügyvéd bemegy beszélőre, amikor szükséges, jelzést küldünk a bv felé. Ha mindez nem megoldás, akkor kapacitástól függően perindításhoz vagy tanácsot adunk, vagy abban képviseletet látunk el. Hozzá kell tenni viszont, hogy csak pár ügyvéddel dolgozunk, akik nem csak fogvatartásos ügyekkel foglalkoznak, (pedig fogvatartottból is van 18.000), így értelemszerűen az esetek töredékében tudunk csak ügyvédi segítséget biztosítani.
Ami jelenleg nehézséget okoz:
ehhez egyre inkább a hozzátartozók bevonása szükséges (pl. az egészségügyi dokumentáció, nevelési anyag megszerzéséhez), ami jelentősen lassítja a folyamatot, tehát elnyúlik a jogsértő állapot fennállása
akinek nincs olyan hozzátartozója, aki közreműködne, az kevesebb eséllyel tud hozzánk fordulni / annak sokkal nehezebb gyors és hatékony segítséget nyújtani
amennyiben sürgős segítségre van szükség (pl. a Helsinki-esten is bemutatott bántalmazott fiú ügye), szintén nem megoldott a helsinkis ügyvédekkel való azonnali kapcsolatfelvétel
“Embertelen, hogy még egy puszit sem adhat nekünk”
Dr. Tarnai Dóra, a Helsinki Bizottság Emberi Jogi Tanácsadó Irodájának munkatársa kérésünkre küldött néhány névtelen részletet a hozzájuk érkezett panaszlevelekből is. Ezekből látszik, milyen érzés a hozzátartozóknak, hogy nem érinthetik meg börtönben lévő szeretteiket.
„Tudtommal a reintegrációt kellene alapul venni, ami arról szól, hogy a családjától, szeretteitől ne szakítsák el az embert, és minél hamarabb visszasegítsék őket a társadalomba. A fogvatartottak nem ölelhetik magukhoz a gyermekeiket, nem adhatnak szeretteiknek, szerelmeiknek sem egy csókot, sem ölelést, amit én és minden más kapcsolattartó és fogvatartott felháborítónak tart ezek alapján, ahogy ennek működnie kellene! Az én véleményem szerint ez nem nevezhető reintegrációnak.”
„Havonta kétszer egy órát tölthetünk el a testvéremmel. A terem, ami a beszélők helyszínét képzi, egy hideg, pinceszagú, elképesztően rossz akusztikával rendelkező helyiség, nagyon nehezen lehet hallani egymást, szinte kiabálni kell.. (..) Mindezt tovább tetőzte az, hogy betiltották a testi kontaktust. Most már nem tudjuk őt megölelni, megpuszilni, ami neki biztosan még sokkal nagyobb fájdalom, mint nekünk.”
„Most márt egy plexi elválasztót is szereltek az asztalok közepére. Túlzás nélkül állíthatom, hogy kiabálni, nyújtózkodni kell, ha hallani szeretnénk egymást. El lehet képzelni, mennyire kulturáltan fest, ha bent van a teremben 10-20 fogvatartott és hozzájuk fejenként 3-4 kapcsolattartó.”
„… bevezették az „érintés nélküli látogatófogadást” (se puszi, se ölelés, se csók, se kézfogás stb.), ezt követően pedig bevezetésre került az, hogy plexifal lett felhúzva a látogató és az elítélt közé. Mindez különösen kiskorú látogatók esetében visszafordíthatatlan károkat okoz a kapcsolatban.”
„Amikor megérkeztünk a látogatásra, az ügyeletben lévő őr hivatalosan közölte, hogy a testi érintkezés tilos. Ez engem teljesen ledöbbentett, összetört, rám úgy hatott, mintha én is bűnt követtem volna el.„
„hosszú utat teszek meg a két gyermekemmel a beszélőre, de az ottani parancsnokság nem engedélyezi, hogy átölelje és megpuszilja gyermekeit a fogvatartott élettársam. Ez embertelen, hogy még egy puszit sem adhat nekünk, de még a kezét sem foghatjuk meg.”
„Sem a beszélő elején, sem pedig a beszélő végén nem lehet a fogvatartottat megpuszilni, megölelni. Én 120 km-t utazok, hogy láthassam testvéremet, és ha csak egy pillanatra is, de megölelhessem.”
„Eddig páromat folyamatosan látogattunk gyermekemmel, aki 22 hónapos. Ha valóban bevezetésre került ez az új látogatási szabály, akkor ezentúl a hátralévő 9 hónapban nem tudjuk meglátogatni páromat, akadályoztatva leszünk a személyes kapcsolattartásban, mivel úgy gondolom, hogy egy 22 hónapos gyermeknek nem lehet elmagyarázni, hogy ő miért nem ölelheti meg édesapját, miért nem köszöntheti egy puszival. Mivel páromat nem szeretném semmilyen kellemetlen helyzetbe hozni emiatt a szabály miatt, így nem látogatjuk meg ezentúl. Úgy érzem ezzel ő is és mi is kényszerhelyzetbe vagyunk állítva.”
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
