Az egyenlő kedvezmények rendszerét éljük, az adózástól a gyerekek ingyenes tankönyvéig. Nyilván sokakban fogalmazódik meg, miért egyforma ez a topfizetésekből és a közmunkabérből élők esetében, mennyire van jelen a szociális érzékenység ebben az egészben.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Ugyanez volt tavaly a nyugdíjasok esetében, a karácsonyra adott Erzsébet utalványokkal, amit mindenki megkapott, még azok is, akik külföldön élnek és ott olyan üzlet sincs, ahol levásárolják azokat.
Sokan nem érezték ezt normálisnak, igazságosnak, és inkább úgy döntöttek, továbbadják azt segítő szervezeteknek. Persze voltak közöttük olyanok is, akiknek jól jött volna, mégis, a nem várt dologra úgy tekintettek, mint egy plusz lehetőségre, amivel ők is segíthetnek, és továbbadták ők is. És persze külföldről is sokan elküldték, hiszen nem tudtak mit kezdeni vele.
Ezért tudtunk mi is, az Igazgyöngy Alapítványnál rekord segítséget adni tavaly karácsonykor a rászoruló családoknak, sőt az egész új évre beoszthattuk ezt a támogatást, így biztos háttér volt a krízishelyzetekben számunkra, hiszen volt mihez nyúlni. A nyugdíjasok támogatása így csatornázódott be a gyerekszegénység kezelésébe, átívelve generációkon, társadalmi különbségeken, kontinenseken, áthidalva társadalmi igazságtalanságokat. Az idén, látva a híradásokat, már tudjuk, hogy a kormány megint tervezi az Erzsébet utalványos akciót. Talán várható majd, hogy ehhez társul újra a szolidaritás is.
Nemrég érdekes kéréssel keresett meg egy nyugdíjas. Elérte azt a kort, hogy ingyenes utazásra jogosult. Ő viszont úgy érzi, erre a kedvezményre nincs rászorulva, viszont tőlünk is olvasta, hogy sok, szegénységben élő gyereknél a bérlet megvásárlása is gondot jelent, és ez is becsatornázódik az iskolai lemorzsolódás komplex problémájába, főleg középiskolás korúaknál. Ezért eszébe jutott, hogy nem lehetne-e valahogy összekapcsolni a kettőt?
Nyilván remek lenne, bár a rendszeren belül nem látom megoldhatónak a kedvezmény „átruházását”. Mivel azonban mi is támogatunk középiskolás gyerekeket bérletvásárlással, természetesen civil felajánlásokból, a civil segítő rendszerben átláthatóan, akár tömegesen is, alakíthatónak tartom. Mert a mienk más szabályokkal dolgozik, itt a megoldáskeresés, a személyes kapcsolattartással sokkal erősebb, mint a hivatalokban.
Mert itt e mögött konkrét gyerekek, családok, követhető és igazolható bérletárak, a gyerekek mentorálása van, ami biztosíték is arra, hogy a támogatás a lehető legjobban hasznosul majd. Nevesített támogatás, a bérlet árával, követve a hozzá kapcsolódó teljesítményt, és visszacsatolva annak, aki adja. Szükség esetén egyéb megerősítésekkel, fejlesztésekkel megtámogatva. Mert a lényeg, hogy tényleges hatás legyen.
Azt hiszem, az egész szegénységkezeléssel az a baj, hogy minden család, személy, egyéni problémát, sajátosságot hordoz, ami nem intézhető rideg szabályok mentén. Mert abból mindig kilógnak, hol itt, hol ott, és a hivatali protokoll ezeket úgy kezeli, hogy vagy elintézhetetlennek nyilvánítja, vagy úgy, hogy az a terület már nem az ő dolga, hanem másé.
A hivatali rendszer ágazatai egyébként sem illeszkednek pontosan, az a bizonyos szociális háló akkora hézagokkal működik, hogy abban lassan már nemcsak személyek, hanem tömegek tűnnek el, vagy legalábbis maradnak kezeletlenül a problémáikkal, sérülve tovább, egyre inkább elveszítve a lehetőségét is annak, hogy visszaforduljanak a lejtőn.
Ma, nem véletlen, hogy a szegénység kezelésben épp a civilek érik el a leginkább rászorulókat. Ha jellemeznem kellene ezt a munkát, akkor a problémaérzékenységet, a személyességet, és a kreativitást emelném ki.
A civil segítő rendszerek sem működnek azonban támogatás nélkül. A nagy dilemma persze megvan, hogy miközben az állam egyre kevésbé képes megoldani ezt, és mi, civilek egyre profibban próbáljuk, egyre inkább halad arrafelé, hogy az állam még kevésbé foglalkozik vele, hiszen tudják, nem lesz baj, a civilek megoldják majd.
De mi nem tehetjük, hogy várunk a baj növekedésére, addig, amíg el nem éri az állami rendszer ingerküszöbét. Mert akik most vannak bajban, most szenvednek, azokon most kell segíteni. Nekünk civileknek. Összefogással, bepótolva a rendszerbe, ahol kell. Onnan, ahonnan lehet. És remélni, hogy egyszer majd a rendszer is változik.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
