Kígyózik a sor a Blaha Lujza téri „krisnás” ételosztó sátor előtt. Karszalagosztás, majd lassan, zsilipelve megindul a tömeg. Van, aki szemlesütve veszi át az adományt, van, aki kérne többet is, ha lenne. Van, aki egy zacskó sárgaborsónak is örül, van, aki az alapanyagokat inkább ott hagyja, hiszen nincs hol főznie, csak a kész élelmiszerekre és az ebédre vár. Van, aki egy mosolyt is megköszön, van, aki szótlanul pakol. Van, aki egyedül érkezett, más a sorstársaival, jó néhányan pedig családostul, gyerekekkel.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által létrehozott Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány naponta országosan több mint 2000 adag meleg étellel segíti hazánk rászoruló lakosságát. Emellett évente négy alkalommal kiemelt ételosztást is szerveznek – legutóbb az élelmezés világnapja és a szegénység elleni küzdelem napja alkalmából október 14-én, szombaton 1500 élelmiszercsomag és 1600 adag meleg étel talált gazdára. Ezúttal a média képviselői is beállhattak a pult mögé és kivehették a részüket a munkából – szembenézve a szegénység különböző arcaival.
Éhezni sokféleképpen lehet
Bolygónk úgy lett megalkotva, hogy mindenkinek elegendő táplálék juthasson, ám a helytelen elosztás következtében jelenleg mintegy 160 millió ember éhezik, míg máshol a kukában landolnak az élelmiszerek. Az UNICEF szerint a II. világháború óta nem látott éhínség felé tartunk. Ami hazánkat illeti, az MTA és az Eurostat 2014-es felmérése szerint körülbelül 50 ezer gyermeket érint az éhínség valamilyen formája.
Ahogy sok jóléti országban, úgy nálunk is létező jelenség az úgynevezett minőségi éhezés: sokszor olyanok is egészségtelenül táplálkoznak – például a feldolgozott termékekekt részesítve előnyben –, akik nem küzdenek megélhetési gondokkal. A nem éppen mélyszegény, de kevéssé jól szituált társadalmi rétegekhez tartozók pedig jellemzően a vitaminokat, rostokat alig tartalmazó, olcsó élelmiszereket tudják csak megvásárolni – ismertette a finoman szólva is aggodalomra okot adó helyzetet Szilaj Péterné Csilla, az alapítvány szóvivője.
Közkedvelt ízek egészségesen
Az Ételt az Életért ebben próbál segíteni: osztópontjain minőségi, egészséges, megfelelő kalória- és fehérjetartalmú, és az erőszakmentesség jegyében kizárólag vegetáriánus ételeket kínál. Mint Szanyi-Karl Attila, az ételosztás vezetője elmondta, 33-34 féle magyaros ízvilágú receptet váltogatnak. Egyik nap főzelék, másik nap leves van, ám ez utóbbi olyan sűrű, hogy egytálételként is bőven megállja a helyét. A főtt ételhez mindig adnak kenyeret, és ha van, egy kis extrát is: gyümölcsöt, joghurtot, müzlifélét, csokoládét, konzervet.
Konyhájukon a megfelelő végzettség és az „alapértelmezett” egészségügyi kiskönyv mellett olyan elvárások is vannak, amiket még az egészségügyi hatósági sem ír elő, például az, hogy a szakács tökéletesen tisztán, azaz nem sokkal fürdés után, friss ruhában érkezzen. Ugyanilyen fontos a lelki tisztaság: az alapítvány dolgozói mindannyian gyakorolják a Krisna-hitet, nemcsak a magánéletben, hanem a munka során is.
A főzést szertartás előzi meg, az elkészült ételt pedig első lépésben Krisnának – azaz Istennek – ajánlják fel:ezáltal válik megszenteltté, ahogy a hívők mondják szankszrit szóval, praszádammá. A rászorulókban, akik az ételt elfogyasztják, nem is tudatosul, hogy ilyesféle pluszt kapnak – inkább csak azt érzékelik, hogy az étel nemcsak különösen ízletes, hanem meglepően szép is.
Országszerte segítenek
Az alapítvány elsősorban a Blaha Lujza téri ünnepi osztásokról ismert – karácsonykor rendre bejárják a sajtót a Rákóczi úton kígyózó sorról készített felvételek –, emellett azonban több más programjuk is van. A főváros III., VII. és XIV. kerületében minden hétköznap osztanak ételt – itt a családsegítők értesítik a lehetőségről a látókörükbe kerülő rászorultakat, míg a Városliget melletti nyilvános pontjukon bárkit szívesen látnak„a készlet erejéig”.
Visznek ételt a Bokréta utcai nevelőintézetbe, ahogy a fóti gyermekvárossal is volt ilyen együttműködésük – ez ugyan átmenetileg szünetelt, mivel az intézetben nyáron megcsappant a létszám, de most, hogy lakók visszatértek, hamarosan ismét felveszik a fonalat.
Debrecenben és Marcaliban heti ételosztás van, több más nagyobb városban alkalmi jellegűek az osztások. Egerben az Esterházy Főiskola hallgatói a diákigazolvány felmutatásával juthatnak tartalmas ebédhez az alapítvány jóvoltából. A Mint egy falat kenyér program fókuszában pedig olyan kisebb városok és falvak állnak, ahol sem a munkaerő-piaci kínálat nem megfelelő, sem a helyi szociális ellátás nem képes kielégíteni az igényeket.
Bár fő profiljuk itt is az élelmezés, más módon is igyekeznek megkönnyíteni a mélyszegénységben élők mindennapjait, például rászoruló családok válláról tanszerek, íróeszközök, nyomtatópapír adományozásával vették le – legalább részlegesen – a tanévkezdés terhét.
A lejtőn elkapni
A segítő mentalitás ragadós: a rendszeresen visszatérők idővel olyan társaiknak is visznek ételt, akik maguk nem tudnak elmenni valamelyik osztópontig, például egy beteg szomszédnak. Sokak számára az ételosztás egyben a társas interakcióra is lehetőség – különösen igaz ez az idősebbek esetében, akik egyébként talán a négy fal között töltenék napjaikat. A magány azonban minden korosztály számára destruktív.
Elég egy válás vagy egy elbocsátás, és az, akinek nincs valamiféle háttere, egyik pillanatról a másikra a gödör alján találhatja magát, ahonnan csak keveseknek sikerül visszakapaszkodniuk, kivált, ha addigra már valamilyen szenvedély- vagy pszichés betegség is súlyosbítja a helyzetet.
Éppen ezért az alapítvány munkatársai még a lejtőn próbálják elkapni az embereket – például azt kérik tőlük, hogy a kapott ebédet vigyék haza, és szeretteikkel együtt fogyasszák el, ily módon is elébe menve a családok felbomlásának. Persze az, akit senki nem vár otthon – vagy pláne nincs is otthona –, a helyszínen, társaságban is megebédelhet.
Visszatérni a társadalomba
A test mellett a lelket is táplálják. Próbálkoztak lelkisegély-sátor felállításával is, de akinek jóformán semmije sem maradt, csak az önérzete, nehezen vállalja fel egy pszichológus előtt, hogy bajban van. Az ételosztóknak azonban, akikkel napi kapcsolatban vannak, minden további nélkül megnyílnak az ellátottak – ahogy Szilaj Péterné fogalmazott, ilyenkor az örömkönnyek, bánatkönnyek egyaránt megindulnak. Van, hogy konkrét tanácsot kérnek, de pár kedves, biztató szó is erőt adhat.
Akadnak, akik az ételosztás körüli tennivalókból is kiveszik a részüket, ahogy Szanyi-Karl Attila mesélte, ő a Városligetnél nem is pakolhatja le a teherautót, mert többek között ennek a tevékenységnek is megvan a maga „felelőse”.
Apróságnak tűnő dolgok ezek, mégis jelentőséggel bírnak: a perifériára szorult ember, aki esetleg hónapokig-évekig élt abban a tudatban, hogy ő senkinek sem kell, újra fontosnak, hasznosnak érezheti magát. Mígnem egyszer talán el mer menni egy-egy állásinterjúra, és előbb-utóbb el is tud helyezkedni – voltaképpen visszatérve a társadalomba.
Szép, de költséges
Rászorulókat táplálni testileg-lelkileg az egyik legszebb hivatás – mindezt azonban fedezni is kell valamiből. Mint Szilaj Péterné mondja, elsősorban a normatív támogatás és az adófizetők által felajánlott szja 1 százalék teszi lehetővé a működésüket.
Emellett a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől naponta érkeznek hozzájuk közeli lejáratú, de még kifogástalan állapotban lévő élelmiszerek, és olyan is előfordult, hogy más segélyszervezet több adományt kapott,-mint amennyit szét tudott volna osztani a saját ellátottjai között, a fennmaradó mennyiséget pedig az Ételt az Életért rendelkezésére bocsátotta.
És persze ott vannak a magánszemélyek, akik szívükön viselik kevésbé szerencsés embertársaik sorsát, és akár élelmiszer-alapanyagokkal, illetve közvetlenül kiosztható termékekkel, akár kisebb-nagyobb összeggel járulnak hozzá az alapítvány tevékenységéhez – nem túl meglepő módon ez utóbbi megoldás praktikusabb, hiszen a pénzt ott és akkor lehet felhasználni, ahol és amikor a legnagyobb szükség van a segítségre.
Többre is lenne igény
Minden igényt persze így sem tudnak kielégíteni, éppen ezért szeretnének növekedni, ami azonban a legkevésbé egyszerű. A jelenlegi konyhájuk már most szűkösnek bizonyul, egy újabbnak viszont még nem sikerült helyet találni Csillaghegyen – errefelé végképp elszabadultak az ingatlanárak, az alapítvány viszont nem szívesen hagyná el a környéket, hiszen itt van a központjuk, a Lélek Palotája, ahogy a tevékenységük szerves részét képező szertartásokat is végzik.
Egyre nehezebben küzdenek meg a növekvő szállítási feladatokkal, mert nincs saját teherautójuk: vagy bérelniük kell, vagy több fordulót mennek kisautókkal. A közelmúltban 30 ezer darab adomány konzerv elszállítása Várpalotáról például nem kis fejtörést okozott számukra.
A gondok dacára folytatják missziójukat, hiszen az osztópontokon nap mint nap számítanak rájuk az emberek. A polihisztor, aki éppúgy otthon van a történelemben, mint a biológiában. Az operarajongó, aki mindent tud Wagnerről és Mozartról, és mélységesen lenézi a könnyebb műfajokat. Az idős hölgy, aki tudatosan vegetáriánus – bár ez tovább szűkíti a lehetőségeit, és bizony megesik, hogy éhen marad, de saját bevallása szerint nem tud másképp élni.
Idősek és fiatalok, családosok és egyedülállók, közmunkások és munkanélküliek, hajléktalanok és olyanok, akiknek van fedél a fejük felett, de az albérleti díjat vagy a rezsit nem, vagy csak alig tudják kigazdálkodni.
Ez nem politika
Magát a szegénységet az Ételt az Életért munkatársai alapvetően nem polikai jellegű problémának tekintik. Fodor Kata, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége sajtóreferense hangsúlyozta: minden korban voltak szegények, ami életvezetési gondokból éppúgy adódhat, mint társadalmi helyzetből. Ők a maguk részéről azon vannak, hogy az ételosztás egyfajta szociális és ezáltal mentális biztonságot nyújtson – amiben különösen nagy a hiány. Hiszen manapság lényegében bárkivel bármi megtörténhet, a kiszolgáltatottság pedig nyilvánvalóan félelmet indukál.
Ám ez a fajta félelem legyőzhető vagy legalábbis mérsékelhető, ha az ember tudja, hogy ott van egy vagy akár több szervezet, ami segít átvészelni egy esetleges nehéz időszakot. „Csak” meg kell tanulni elfogadni a sehová sem vezető – és sokszor alaptalan – szégyenkezés helyett, még akkor is, ha adott körülmények között ez jelenti a legnagyobb feladatot.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
