Így darál be egy embert az intézményrendszer, amelyik pedig arra van, hogy megvédje a kiszolgáltatott munkavállalót a csaló munkáltatójától. Hosszú történet ez, ahogy a határozatok, végzések és ítéletek sorozatában lassan elkopik a nyilvánvaló igazság, és az eljárások végén a jogáért harcoló áldozatnak semmije nem marad, csak sok százezer forintnyi kifizetetlen perköltség.

Gáspár Sándor története egészen mindennapos: ma Magyarországon több tízezer ember azért kap alacsonyabb nyugdíjat vagy rokkantsági ellátást, mint amire számított, mert a munkáltatója vagy nem fizetett utána járulékot, vagy nem annyit, amennyit a munkavállaló tényleges fizetése után kellett volna.

Gáspár úr történetében ott van szinte minden eleme annak a teljes kiszolgáltatottságnak, amely az elmúlt húsz évben a magyar munkavállalók helyzetét jellemezte – viszont kevesen vannak, akik ilyen elszántsággal harcoltak volna a jogos járandóságukért, és ilyen mértékben elbuktak volna mindent: pereket, kártérítéseket és végül még a rokkantnyugdíjat is.

A történet Felcsútról indul, Gáspár úr egy itteni vállalkozás alkalmazottja volt, teherautósofőrként dolgozott, vezetett, rakodott, javította a kocsit. Mint utóbb kiderült, a kisvállalkozás vezetője, ahogy ez ma is egészen természetes, csak a minimálbért fizette legálisan, a többit „zsebbe”, vagyis az alapbéren felüli juttatások után nem fizette meg a közterheket. Gáspárnak két hónap után gyanús lett a kockás füzetlapon levezetett bérszámfejtés, kérte, aztán követelte a teljes munkabérrel kapcsolatos hivatalos elszámolást. Hosszú huzavona kezdődött, és Gáspárnak világos lett, jobb lesz, ha továbbáll. Jó referenciái voltak, két helyről is kapott ajánlatot.

Az utolsó napjait töltötte a felcsúti vállalkozónál, mikor 2005 áprilisában egy rakodásnál a társa hibájából ráesett a 600 kilós rakodógép. A gerince sérült meg legsúlyosabban – kórházba került, de hiába műtötték meg, elviselhetetlen fájdalmai voltak. Munkaképtelenné vált, és leszázalékolták.

Ezen a ponton kezdődik Gáspár Sándor kálváriája: nem akart hinni a szemének, mikor az első táppénzes kifizetés megérkezett a számlájára, az összeg ugyanis a lakáshitel törlesztőjére sem volt elég. Gáspár a munkaügyi felügyelőséghez fordult – a felügyelőség 2005 szeptemberi határozatában meg is állapította a foglalkoztatásával kapcsolatos szabálytalanságokat, és meg is büntette a munkavállalót. Gáspár követeléseivel kapcsolatban nem volt illetékessége, a panaszost a Munkaügyi Bírósághoz irányította.

Ezzel párhuzamosan Gáspár feljelentette az APEH-nél a munkáltatóját: a nyomozást a VPOP folytatta le, és az ügyet vádemelési javaslattal adta át a Fejér megyei ügyészségnek – az ügyészség viszont nem emelt vádat. Az eljárások nehezen haladtak előre, és Gáspár egyre–másra falakba ütközött.

Releváns tényként kezelte például a munkaügyi perben a bíróság egy olyan, az alperes munkáltató álláspontját támogató szakértő véleményét, akiről a felperes okirattal bizonyította, hogy nem szerepel az igazságügyi szakértők névjegyzékében – ráadásul a másodfok is hasonlóképp járt el. Ami a legkülönösebb az egészben, hogy az ügyészség is erre az álszakértői véleményre hivatkozva utasította el a vádemelést, dacára annak, hogy Gáspár hozzájuk is eljuttatta a „szakértőt” leleplező okiratot.

Gáspár mindezek alapján nem alaptalanul gondolta azt, hogy volt munkáltatójának a keze nagyon messzire elér. Újabb és újabb akadályok, egymásból fakadó eljárások követték egymást, és az egyre nehezebb anyagi helyzetben lévő sértett és felperes lassan minden ügyben elbukott. A közel évtizedes pereskedés végére elvesztett mindent: az ellene megítélt perköltségeket csak azért nem tudják behajtani rajta, mert mára se lakása, se jövedelme.

A nagy rokkanttalanítási hullámnak 2012-ben Gáspár is áldozatul esett: az addigi 65 százalékos egészségkárosodottságának mértékét a felülvizsgálat 52 százalékra módosította, így éppen két százalékkal esett ki a nyugdíjjogosultság alsó kategóriájából. Nem járt jól a munkaügyi központtal sem: fizikai munkát kellett volna vállalnia közmunkásként, hogy jogosultságot szerezzen a segélyre. Hiába mutatta be azonban az egészségi állapotát leíró dokumentumokat, az illetékes vezető ragaszkodott hozzá, hogy vállaljon utcai munkát. Gáspár erre nem volt képes, így elbukta a 28 500 forintos segélyt is.

Becker András

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.