A Klauzál téren oszt melegételt a Heti Betevő nevű lelkes csapat minden vasárnap délután. Az Átlátszó önkéntesei múlt hétvégén adománysütit sütöttek az ebéd mellé, cserébe beállhattak csomagolni, rakodni, és beszélgetni a résztvevőkkel.

A Heti Betevő a VII. kerületi Kisüzemből indult 2013 decemberében, azóta is ez a “bázis”, ahol Róder András szakács főz, a többi stábtag és a lelkes önkéntesek csomagolják az adományokat. A mai menü lencsegulyás, sok hússal, házi sütésű kenyérrel, deszertnek az adományba kapott rengeteg sütemény, déli gyümölcs, alma, és a meglepetés szaloncukor, a szomszédos Hoppá! étteremből. Az önkéntesek palacsintát töltenek – a mai osztás felelőse, az „MC”, Kőszeghy Csaba készítette -, miközben folyamatosan érkeznek az egyéb felajánlások. A teát a Kazinczy utcai Kőleves biztosítja.

Nagy Emese, a “süti MC” szervez, koordinál, melyik csomagba hány süti, milyen gyümölcs kerüljön – mivel a banán a mindenki által áhított gyümölcs, azt csomagolják és osztják először, a később érkező, s ezért magasabb sorszámmal rendelkezőknek már csak alma jut. A hatalmas pörgés közben beszélgetünk a Heti Betevő jelenéről és jövőjéről.

Emese elmondja, hogy a fővárosban jelenleg csak a VII. kerületben működik az egyesület, itt helyeztek ki perselyeket a kerület romkocsmáiban, ahol hétről-hétre összegyűjtik a vasárnapi ebéd költségeit (kb. 60-70 ezer forint), és itt folyik maga az osztás is a Klauzál téren. Kezdetben még illegálisan/féllegálisan működött az ételosztás, állandóan rettegtek az ellenőrzésektől, de az önkormányzattal ápolt jó viszonynak köszönhetően mára rendeződött a helyzetük: egy évre területhasználati engedélyt kaptak a térre, minden vasárnapra. Mindezt úgy, hogy tavaly januárban a fővárosi közgyűlés – Tarlós Istvánnal az élen – felfüggesztette az engedélyek kiadását, majd néhány hónap után olyan rendelet született, miszerint összesen 5, külvárosi helyszínen lehet ételt osztani a rászorulóknak (a Klauzál tér természetesen nincs ezek között).

A terjeszkedés lehetőségeiről rendeztek találkozót február 11-én a Roham Bárban, ahová Emese elmondása szerint olyan aktivistákat vártak, akik a lelkesedés mellett helyismerettel, kapcsolatokkal is rendelkeznek az adott kerületben. A ideális területen egy helyen vannak a perselyhelyek (kávézók, bárok, éttermek), a bázishely (ahol a főzés és csomagolás történik), valamint az osztás helye, ahová engedélyt is sikerül szerezni az önkormányzattól. A tervek szerint a VIII., a XIII., és  a XV. kerületben indulnak majd újabb sejtek, de ehhez további önkéntesekre van szükség, és nem árt, ha mindjárt olyan szakács is jelentkezik, aki hajlandó havonta egyszer a rászorulóknak főzni. (Jelenleg a Kisüzemen kívül a Hoppá!, a Kőleves és a Mocco adja a melegételt vasárnaponként.)

Amíg fő az ebéd, szorgos kezek csomagolják a sütiket, a fiúk írják a sorszámokat, a HB állandó fotósával, Jordán Helénnel pedig kimegyünk a térre, ahol már fél 1 óta várakoznak a rászorulók a napsütésben.

Zsuzsa 66 éves, immár 20 éve lakik hajléktalanszállón, pontosabban szállókon: szerinte őt már mindenki unja, de úgy tűnik, leginkább ő maga unja ezt a helyzetet. Miután a férje meghalt, a “lakásmaffia” rátette a kezét a lakására, azóta nem tudott visszakapaszkodni. Pár évvel korábban, 39 évesen költözött Magyarországra, azelőtt Erdélyben élt. Büszke kettős állampolgárságára, és arra, hogy két országból is kap nyugdíjat – összesen kb. 29.000 forintot – , de állítása szerint sok hátránya származott abból, ha kiderült romániai múltja.

Hogy szavai igazolást nyerjenek, egy hajléktalan férfi lép mellénk, hogy elpanaszolja, már évek óta nem kap munkát, mert a román munkások minden lehetőségre lecsapnak, ráadásul még a családjukat is áthozzák.

Az idős hölggyel egy hajléktalanszállón találkozott János, 49 éves történelem tanár, aki a kellemes beszélgetések miatt ragaszkodik a hölgy társaságához. Ahogy a férfi fogalmaz, “viszonylag kevés a kulturált csavargó”. János kálváriája 5 éve kezdődött, amikor rövid időn belül elveszítette legközelebbi hozzátartozóit, akkor “bedobta a lovak közé a gyeplőt”. Három éve hajléktalan, szerinte az ellátórendszer nem működik, aki egyszer belekerül, nincs esélye kilépni onnan. Mintha szándékosan megnehezítenék azok dolgát, akik próbálnak kitörni. Ha például valakinek sikerül munkát vállalni, azonnál átirányítják fizetős szállóra, a fizetését azonban csak 4-6 hét múlva kapja meg. Addig nem jogosult még ingyenkonyhára se. Véleménye szerint, ez gyakorlatilag áthidalhatatlan probléma. “Most már nem hiszem, hogy tudnék tanítani, legalábbis nem minden nap. Ebben felőrlődik az ember” – mondja az egykori tanár. A szállóról dolgozni járni “majdhogynem képtelenség”.

Jordán Helén szerint sokan a rászorulók közül még rendelkeznek saját lakással, vagy albérlettel, de ez inkább köztes állapotként írható le. Ha a szociális juttatásokon kívül sikerül egyéb jövedelemhez jutniuk, ki tudják fizetni a lakhatást, ha épp nincs munka, akkor marad a szálló. Állandó fenyegettségben élnek, bármikor hajléktalan válhat belőlük. Elég egy türelmét vesztett szolgáltató, vagy egy erélyesebb önkormányzat, és az addig biztosnak hitt talaj kicsúszik a lábuk alól. Vannak köztük családosok, nyugdíjasok is, akiknek még megmaradt a hétköznapi kapcsolatrendszerük. Ők, érthető módon, nem kívántak nyilatkozni.

Vitrai Barbara

Fotó: Jordán Helén, HetiBetevő. A rászorulók nevét megváltoztattuk.