A fogyatékos embereket érő bántalmazás sem áll meg 18 éves kor után sem Magyarországon. Eddig nem lehetett erről szólni, még mindig elterjedt, „elfogadott” az egy háztartásban lakók környezetében. A párkapcsolati erőszakról szóló hírek ma már gyakran bekerülnek a médiába, de még mindig kevés szó van a fogyatékosokat érő otthoni támadásokról, amit a bántalmazók szintén előszeretettel tartanak titokban, a bántalmazottakban pedig nagyon erős a bűntudat, szégyenérzet, önvád, mert a bántalmazók sikeresen manipulálják a családtagokat. Elszívják az energiát a bántalmazottaktól, így tartják fenn az egyenlőtlen hatalmi viszonyt. A bántalmazók egyben „energiavámpírok” is, a bántalmazott folyamatos hibáztatásával el tudják érni, hogy ne tudjon önállóan élni. Erre van módszerük, mert kiválóan érzékelik a bántalmazottak gyenge pontjait és módszeresen lerombolnak minden lehetséges önbizalmat, önmegvalósítást, önállóságot.
Az a „nevelési” módszer, melynek szerves része a bántalmazás, a mai napig elfogadott a tekintélyuralmi családi rendszerben. Gyakran a törvény és a valóság ellentmondanak egymásnak, a beszámolók is erről tanúskodnak. A bántalmazások gyakran nem pofonnal kezdődnek, a kiút pedig mindig a felismerésen alapszik, illetve ismerni kell bántalmazói lélektant is. Ha megvan a felismerés, akkor kellő segítséggel, eszközzel meg lehet fordítani a dolgot, még mielőtt súlyosbodna lelki terrorrá, mert felismerés hiányában onnantól csak lefelé vezet az út. Vannak fogyatékossággal élő emberek (és sokan mások is), akik mégis kénytelenek bántalmazó családban maradni, ez a szomorú.
18 éves korukat betöltve, illetve iskolai tanulmányuk befejezése után a szülők, rokonok munkába küldik a felnőttkorba lépett fogyatékos embereket és sikeres álláskeresés után a munkából származó kereseteiket elszedik és másra költik. A családokban nagy a visszaélés a megváltozott munkaképességű, tartósan beteg emberekkel, a dolgozni tudókkal szemben is. Sőt, ha nincs munkájuk, akkor a más csatornán érkező egyéb jövedelmeket is elveszik tőlük (tisztelet a kivételnek). Akik pedig egyetlen ellátást vagy keresetet sem tudnak felmutatni, őket még jobban megalázzák. Ez a többség a bántalmazottak körében. Bár a bántalmazók túlnyomó többsége férfi, anyák is követnek el szóbeli, lelki és testi erőszakot, 18 éves koron túl is. Nem veszik tudomásul, hogy már felnőtt a gyerekük, nem engedik önállóságra lépni az „üres fészek” (kirepültek a gyerekek) félelem miatt. Folyamatosan gyerekszerepben tartják és szándékosan élnek kettős életet a szülők vagy más rokonok, hogy ne legyen látható az otthoni erőszak a külvilág, a közvetlen környezet, a szűkebb család számára. Mint Jekyll és Hyde – a bántalmazók másképpen viselkednek négyszemközt, megint másképpen a környezet előtt. Ezért nem, vagy nehezen lehet bebizonyítani a családon belüli erőszakot ma Magyarországon a XXI. században. Bár az új Polgári Törvénykönyvben (2014 márciusától) megtiltották, hogy fogyatékosságra hivatkozva gyámság vagy gondnokság alá helyezzenek valakit, a szülői hatalmat más irányban megerősítették: kiterjesztették a szülő végrendelkezési jogát. Ráadásul az Alaptörvény ma már kimondja, hogy “A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni” (XVI. cikk, 4. bekezdés), amit fogyatékos emberektől még annyira sem lehet elvárni, mint másoktól. (Persze a fogyatékossággal élők között is vannak, akik tudnak az idős szüleikről gondoskodni.)
Susan Forward amerikai írónő kiválóan jellemezte könyvében a mérgező szülőket. Csak épp a „más” hozzátartozókat nem említi benne. A családon belüli erőszakban van:
A bántalmazók többsége magukat tünteti fel áldozatként, ezért maradnak észrevétlenül az elkövető tettei a külvilág felé, a sikeres manipulációk és az áldozat elszigetelése miatt. A bántalmazott emberek nem tudnak elmenekülni a bántalmazó családokból mert:
Ha mégis elköltöznek, elmenekülnek a bántalmazottak, azt csak külső segítséggel, egy bátor ember segítségével tudják megtenni. A legtöbben csak a menekülés módját tudják megszervezni a bántalmazottaknak, viszont lakásba nincs külső befogadó, gyakran azok sem tudnak befogadni, akik a menekülést megszervezik. Mivel sok bántalmazottnak van valamilyen ingatlan a nevükre íratva, ezért a törvény értelmében nem kaphatnak önkormányzati lakást. Ezt a jogi csapdát kihasználják a bántalmazó szülők, rokonok. Ennek a menekülésnek a végén sokan krízisközpontban kötnek ki, ahol 1 hónapot tölthetnek, ez alatt az idő alatt próbálnak maguknak albérletet keresni. Ma Magyarországon nagyon drágák az albérletek, megfizethetetlen áron vannak. Ezért a bántalmazottak gyakran kénytelenek a hajléktalanszállókban lakni és újrakezdeni az életet, egyedül, külső segítség nélkül. Megtanulni a megtanulhatót, apró lépésekben.
A többszörösen hátrányos helyzetből adódóan egyetlen önkormányzat vagy hivatal sem foglalkozik ezzel a problémával a maga összetettségében. Ezért gyakran kiszorulnak a segélyekből például a megváltozott munkaképességű, dolgozó hajléktalan emberek is, mert máshonnan kapnak ellátást (rokkantsági vagy rehabilitációs komplex felülvizsgálat után) és munkakeresetet is. Ezért nem jogosultak például a közgyógyellátásra sem, pedig a gyógyszereknek és a gyógyászati segédeszközöknek magasak az árai. Esetükben a nyugdíj mint fogalom már megszűnt, helyette az ellátás szó szerepel közhasználatban. Csak öregségi nyugdíj létezik, de ennek az értékállóságát is módszeresen csökkentik, így nem lesz annyi értékben nyugdíj öregségünkre, mint amennyi járulékokat fizettünk be életünkben munkánk során. Sőt, 70 év nyugdíjkorhatárt is terveznek bevezetni az elöregedett társadalomra és kevés fiatal dolgozóra hivatkozva. Munkából egyenesen a sírba mehetünk. A fiatalok elmenekülnek Magyarországról, máshol keresnek munkát külföldön, ezért alig lesz járulékfizető Magyarországon.
Bezzeg Németországban egy fogyatékos tud normálisan élni, normálisan dolgozni, normálisan lakni. Elköltözik a szülői házból, mert van lehetősége lakást venni. A német állam erre nagyon odafigyel. Magyarországon pedig, aki el akar költözni, annak nincs hova mennie, erre semmiféle lakástámogatás nincsen. A magyar fogyatékos civil szervezetek csak 2-3 fős bérlakás koncepciót támogatnak, de az önálló lakhatást saját ingatlanban már nem, mert félnek a közvéleménytől, a pozitív diszkrimináció megbélyegző hatásától. Így az állam és az önkormányzatok kedvükre manipulálják a civil szervezeteket, a civil szervezetek pedig a tagokat. A tagok az igazságtalan lakáspolitikai állapotot maguktól, egyedül nem tudják megváltoztatni és nincs erre politikai akarat sem. A lakásfenntartás pedig egy újabb külön kérdés.
A hajléktalanságból nehéz kitörni és nem megoldás erre az új Polgári Törvénykönyv rendelkezése a mediációról sem, mert a családban egyenlőtlen a hatalmi viszony bántalmazó és bántalmazott között, a mediáció pedig értelemszerűen csak egyenlő felek között tud működni. Ráadásul erre nincsenek is igazán kiképezve a kapcsolatügyeletes mediátorok. A nők ebben a helyzetben többszörösen vannak diszkriminálva, ugye egy személyben fogyatékos (mozgássérült, vak, stb.), megváltozott munkaképességű dolgozó, hajléktalan és nő. Nehéz a szemléletváltás a fejekben, pedig mindez létezik!
Kitekintő: Franciaországban tavaly történt az alábbi eset: http://www.jogiforum.hu/hirek/30533
Szerintem Magyarországon még szigorúbban kéne büntetni a fogyatékos gyerekeket verő rokonokat, de még jobb lenne önálló törvényalkotás erről.
T. Jázmin
A cikk eredetileg AVárosMindenkié-blogon jelent meg.
Idén hatodik alkalommal adták át a díjat olyan újságíróknak, akik a szegénységben, kirekesztésben élő emberek helyzetét körültekintéssel mutatják be.
Az idén 18 éves nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díj május 1-én egy online díjátadó ünnepség keretében került kiosztásra. Idén is...
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
