Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

Segítünk összeilleszteni a problématérkép darabjait – Munka az állami rendszer hézagaiban

Az első pillanattól kezdve nem volt egyszerű a munkánk. Az első időszakban elkészült, és később folyamatosan bővülő problématérkép már korán jelezte, hogy az állami rendszer nem éri el, vagy nem megfelelően éri el a legmélyebben lévő családokat. Az a bizonyos szociális háló lyukas, a hézagok pedig folyamatosan nőnek, ahogy a szolgáltatáshiányos, elszegényedő falvak felé haladunk.

Támogatási kampány

Nos, ezen lyukak betömésére vállalkoztunk mi, az Igazgyöngy Alapítványban. Sokáig úgy éreztem, hogy csupán a hézagokat kell pótolnunk. Aztán ráébredtem, hogy nem erről van szó. Minden intézménynek megvan a maga területe, kompetenciája, amelyben dolgozik, és ezeket a határokat mindenki erősen tartja. Később inkább úgy fogalmaztam, hogy a problématérkép darabjait az állami intézményrendszer lefedi, olyan ez, mint egy puzzle. Ezek a darabok azonban nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, a mi feladatunk pedig az, hogy segítünk összeilleszteni őket, beletéve azt is, amit mi, civilek tudunk hozzátenni a problémamegoldáshoz.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a két modell között nincs különbség, de nagyon is van. Bár mindkettő az állam működési hézagaiban van, az első modell hiánypótló, passzív, a második, illeszkedést segítő modell viszont az aktivitásban segít: mediál, beépül, hozzátesz, támogat. Az első érintetlenül hagyja a rendszert, a második viszont társadalmi beágyazottságában kezeli a kérdést, és egy másfajta, közös munkakultúra kialakítására törekszik. Igyekszik hatni a rendszerre.

Azt is látni kell, hogy a jogszabályok keretei között működő rendszer hibáiról a legtöbb esetben nem a benne dolgozók tehetnek. Gyakran látjuk azt, hogy ennyi pénzért, ilyen kiégés-kockázattal, ennyi adminisztrációval, ilyen lehetőségekkel és forrásokkal nem lehet másképp dolgozni. Persze, mint mindenben, itt is jelen van az emberi tényező. Ebbe bele lehet kapaszkodni, lehet rá építeni, és lehet velük együttműködni.

Egyszerűen szólva, jobbá kell tenni a rendszert. Azokkal az emberekkel kell együttműködnünk, akikkel évek, évtizedek óta együtt dolgozunk, itt a terepen. Pedagógusokkal, óvónőkkel, családsegítőkkel, védőnőkkel, rendőrökkel, önkormányzati dolgozókkal. Kormányok jönnek, kormányok mennek, de ők maradnak, rájuk kell támaszkodnunk. Segíteni és erősíteni kell őket, a szakmai hangjukat, kihangosítani a problémákat, vigyázva rájuk is. Ahogy magunkra is vigyáznunk kellene.

Mert ez egy kockázatos történet. Ugyanis a rendszer hibáiról a döntéshozói szinten lévők nem szeretnek hallani. Akikkel pedig mi dolgozunk, mindig a rendszertől függnek. Talán ez az ambivalens helyzet is jelzi a munka nehézségét.

Évek, évtizedek alatt már kialakítottunk egy sor együttműködést az intézményrendszerrel, így az iskolákkal és óvodákkal is. Segítünk a beiskolázásban, az óvodába íratásban, a családi kapcsolattartásban, a legügyesebbeket pedig ösztöndíjjal is támogatjuk: a középiskolásokat bérlettel, a kollégistákat plusz támogatással. Ezt azért tartjuk fontosnak, hogy a szegénység ne amortizálja le az akaratukat, így akadályozva a továbbtanulásukat. Adunk nekik laptopot, tabletet, nemcsak a karantén idején.

Fotó: Igazgyöngy Alapítvány

Hat településen, több mint 600 gyerek művészeti nevelését végezzük. Oktatási programunk központi eleme az integráció segítése és a szociális készségek fejlesztése. Szervezünk kulturális előadásokat, melyeket elviszünk az iskolákba. Kirándulni, táborozni visszük azokat, akik ezekben az élményekben nem, vagy csak nagyon ritkán részesülhetnek. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek tanulását is segítjük. Tanodánk átfogó fejlesztése 0-18 éves korig vonja be a gyerekeket: a Baba-mama klubtól az óvodások meseprogramjain keresztül, a logopédián át az online tanulás támogatásáig. Az oktatási elem mérhető eredményei a tanulmányi eredmények javulása, a lemorzsolódás csökkenése, valamint a továbbtanulás erősödése.

Egészségügyi területen a fő beavatkozási területeink a gyógyszerkiváltás gyerekek számára, a szemüvegkészítés- és javítás, a fogamzásgátlás támogatása, a pszichiátriai betegek gyógyszerhez jutásának segítése, a felülvizsgálatokra való eljutás támogatása, a szűrővizsgálatok biztosítása, támogatás kórházi kezelések idején, továbbá a tartósan betegek segítése. A felnőttek számára folyamatos ismeretátadást biztosítunk, fejlesztő programokat szervezünk a legkülönbözőbb témákban: most éppen az egészség területéhez kapcsolódnak a programjaink. A mérhető eredmények közül itt a kórházi kezelések számának és a korai gyerekvállalás csökkenését emelném ki.

Szociális területen kríziskezelést végzünk, 17 településen folyamatosan, további 10 faluban pedig eseti jelleggel, felkereső jellegű szolgáltatással vagyunk jelen. Ruha, cipő, élelmiszer, tisztítószer-adományok osztása mellett edényekkel, bútorokkal, kályhával, mosógéppel, centrifugával, gáztűzhellyel, hűtőszekrénnyel, televízióval segítünk. Fejlesztő segítségnyújtást végzünk, ami azt jelenti, hogy nem „jár” a segítség annak, aki kér. Neki is tennie kell a sorsa megváltoztatásáért, és mi ehhez lehetőségeket adunk. Segítünk a házfelújításokban, tisztasági meszelésekhez anyagot adunk. Most indítjuk a szociális bérlakás programunkat. Legalizáltuk az áramszerzést. Adósságkezelést végzünk, fejlesztjük a pénzügyi tudatosságot. Segítjük az önfenntartási képességek fejlesztését, pl. kiskert programmal is.  Mindennek mérhető hatása a lakhatási körülmények javulása, vagy a rendőrségi beavatkozást igénylő esetek számának a csökkenése.

Munkahelyteremtés területén is dolgozunk, társadalmi vállalkozásunk jelenleg három területen ad munkát: A Szuno projekt a kézművesség területén, az Amari-projekt a mezőgazdaság és  élelmiszer-feldolgozás terén, továbbá működtetünk egy szalmabrikett készítő kisüzemet is. Nagyon alacsony munkavállalói kompetenciákkal rendelkező emberekkel dolgozunk, őket fejlesztjük ebben a programelemben. Tulajdonképpen ők az igazi „termékek”, a munkavállalásra képes emberek. Itt az elsődleges indikátor az, hogy meddig dolgozik nálunk valaki, meddig képes a szabályokat betartani, és élni a lehetőségekkel.

Fotó: Igazgyöngy Alapítvány

Mindent áthat a munkánkban a közösségfejlesztés. Azt szeretnénk ugyanis, ha egy önmagát megszervezni képes közösség lenne a szétesettek helyén, melyet jól működő belső szabályok irányítanak. Ehhez szeretnénk megkönnyíteni a jobb életminőség felé mutató dolgokat, és megnehezíteni azokat, amelyek nem az integráció irányába visznek. Csak az a nehéz most, hogy ez a rosszabb vonal ma könnyebb. Könnyebb a feketegazdaságban dolgozni, és kriminalizációval felépíteni a túlélési stratégiát. Sokszor érezzük úgy, hogy egyedül vagyunk. A rendszer nem ér le a problémák a gyökeréig.

Nem ismerek még egy olyan modellt, amely ennyi elemében átfogná a problématérképet. A miénk egy kísérlet, egy 20 évre tervezett stratégia, melynek a 11. évében vagyunk. Mi az államon kívül szerveződünk, de az állam működését segítjük. Még a rendszeren kívül működünk, de azon dolgozunk, hogy szerves részei legyünk. Másképp látjuk a problémákat, mint a döntéshozók, és másképp látjuk a hatásokat is. Még nem sikerült megértetni velük, hogy az íróasztalnál nem lehet jó beavatkozási pontokat találni, mert a valós, terepen szerzett tapasztalatok nélkülözhetetlenek a megoldáshoz.

De bizakodóak vagyunk. Sokan állnak mellettünk, és ha segítségükkel tovább dolgozhatunk, bebizonyíthatjuk a modell működőképességét. Egy olyan modellét, amely a rendszer részeként képes hatékonyan felvenni a harcot a generációs szegénységgel. Köszönjük mindenkinek, aki segíti a munkánkat! Segít kitartani, tovább dolgozni – egy élhetőbb országért!

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Megosztás