Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

Visszaalakították az akadálymentes szobákat, mert a vendégek szerint nem volt elég komfortos

Néhány vendég panaszt tett egy pécsi szálloda recepcióján, miután akadálymentes szobát kapott. A vendégek azt kifogásolták, hogy nem akarnak „kórházi” szobában megszállni, és hogy kifolyik a víz a zuhanyzóból. A szálloda végül kompromisszumra kényszerült.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A People First – HU nevű egyesület tagjai, akik a fogyatékosággal élők mindennapjait segítik, többek között feltérképezik és matricákkal látják el azokat a pécsi intézményeket, amelyek akadálymentesek. Szerencsére egyre több étterem, kávézó, bolt és kulturális létesítmény ajtajára kikerülhetett már a matrica, és néhány szálláshely is büszkélkedhet az akadálymentes jelzővel.

Így például egy népszerű pécsi szálloda, ahol négy teljesen akadálymentes szoba is volt. Egészen a közelmúltig.

– Nemrég tudtuk meg, hogy a négy akadálymentes szobából már csak egy maradt teljesen akadálymentes – mondta el az Átlátszónak a People First egyesület elnöke, Pataki Veronika. – Döbbenten álltunk a helyzet előtt, hiszen egy nagyon progresszív, igazán európai szellemiségű és hozzáállású hotelről van szó. Olyannyira, hogy már a recepció mellett is kialakítottak egy teljesen profi akadálymentes mosdót, amit akár az utcáról betérő kerekesszékes emberek is használhatnak. Ez azért nagy szó, mert a városban alig akad nyilvános wc, főleg olyan, amely akadálymentesített is. Ezért is lepődtünk meg annyira, amikor kiderült, hogy a szakmailag is kifogástalan négy szobából a vendégek panaszai miatt hármat részben visszaalakítottak „sima” szobává. Érthető, ha egy hotel nem akar ügyfeleket veszíteni, ezért nem is a szálloda döntésén csodálkozunk, sokkal inkább az emberek hozzáállása miatt keseredtünk el, hiszen míg nekik minden szoba jó lehet, addig a mozgáskorlátozottaknak csak nagyon kevés – magyarázta Pataki Veronika.

Arról, milyen kihívásokkal kell nap mint nap megküzdenie egy kerekesszékkel élőnek, ebben a cikkben is foglalkoztunk.

Csapatsportként nevel önállóságra a kosárlabda – főleg, ha kerekesszékes vagy

Szocio Kövess minket, vagy lépj velünk kapcsolatba itt! Hogyan lehet kompetenciákat fejleszteni, közösséget teremteni elszigetelten élő mozgáskorlátozott emberekből, és hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket kosárlabda csapat.

Felkerestük a pécsi szálloda igazgatóját, aki kérdésünkre elmondta, valóban történtek kisebb változtatások három szobában, de ettől azok még akadálymentesek maradtak. – Csupán annyi történt, hogy leszereltük a plusz kapaszkodókat a fürdőkben, és a zuhanyzókhoz beépítettünk egy nagyjából négy centis küszöböt. A kapaszkodók azonban bármikor visszaszerelhetők, ha olyan vendég érkezik, akinek szüksége van rá. Ezek a szobák ráadásul sokkal nagyobbak, teljesen más a kialakításuk, így nem is alakíthatók vissza „hagyományos” szobává. Sajnos minden embernek más elvárása van egy szállodai szobával kapcsolatban: volt, aki úgy ítélte meg, hogy ezek a szobák kevésbé komfortosak, vagy problémát okozott nekik, hogy zuhanyzóból kifolyt a víz. Ezekkel az apró változtatásokkal azonban talán mindenki igényének meg tudunk felelni – tette hozzá az igazgató.

Miben mások az akadálymentes szobák?

-Információhiány miatt sokan nem értik, milyen is egy igazi akadálymentes  szoba – mutatott rá Pataki Veronika. – Egy kerekesszékesnek például az átlagnál magasabb (58-60 cm) ágyra van szüksége, hogy egy szintben legyen a fekvőhely a szék ülésével, lehetővé téve az átemelést.

Fontos, hogy a szoba ajtaja szélesebb legyen, míg küszöbök és szőnyeg ne legyenek. Több szabad tér kell, hogy a kocsi meg tudjon fordulni a szobában, a fogantyúk, kapcsolók jól kézre kell álljanak. Ha hagyományos ajtó helyett tolóajtó van, az például hatalmas segítség. Az akadálymentes szobákban található egy falból kilógó piros vezeték is, ez a segítségkéréshez kell.

A legnagyobb eltérés a fürdőszobában mutatkozik meg: mivel kádba vagy zuhanytálcába nem lehet begurulni a kerekesszékkel, fontos, hogy a padló egyenes legyen zuhanytálca vagy perem nélkül. Egy falra rögzített, lehajtható ülés a legjobb segítség a zuhany alatt, továbbá a toalett két oldalán, megfelelően felszerelt kapaszkodók. Jó, ha a mosdókagyló alá be lehet férni kerekesszékkel, a tükör vagy lejjebb kerüljön, vagy állítható legyen.

Lehet, hogy ez soknak hangzik, a kerekesszékesek azonban enélkül nem tudnak utazni – magyarázta a People First szervezet elnöke.

Katus Eszter

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com/stux

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás