Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

Az egyszeri támogatástól a hosszú távú elköteleződésig

A cégek nagyobb részénél nem az ügy melletti elköteleződés fontos. A CSR tevénység fokmérője sokkal inkább a „skalpok” begyűjtése, a szám, amely jelzi, hogy hány szervezetet támogattak.

Örvendetesen növekszik a cégek társadalmi szerepvállalása, a CSR. Írtam már arról, hogy milyen sokféle módon lehet ezt egy cégnek megtennie, a pénzbeli támogatástól a termékadományokon át a munkahelyi gyűjtésig, vagy a helyszínen végzett önkéntes munkáig. Írtam arról is, milyen, a vidéki civil szervezetek számára nehezen értelmezhető szempontok vezérelik ezeket a társaságokat. Például a budapesti cégek gyakran nem szívesen mennek a fővárostól 100 kilométernél távolabb eső településekre, és sokszor az is kellemetlen helyzeteket teremt, amikor a csapatépítés fontosabbá válik, mint maga a segítő tevékenység.

Átéltünk rossz tapasztalatokat is, de határozottan pozitív változásokat érzékelünk, akár már a megkeresésnél is. Nemrégiben például hosszasan fejtegette egy cégvezető, hogy mennyire fontosnak tartja a segítést, de találjuk ki együtt a módját, mert olyat nem akar, hogy nekünk adjon még több munkát az önkéntes nap megszervezése, miközben a hozzáadott érték nem, vagy csak minimálisan érzékelhető. Nagyon jól esett ezt hallani, mert ez is az egyik gyermekbetegsége a segítésnek: néha bizony egyszerűbb, olcsóbb, és nyugisabb, ha mi magunk végezzük az adott tevékenységet, mintha egy céggel közösen szervezzük, a végén pedig azt kérdezzük egymástól, hogy akkor most ki segített kinek.

Ám ha már az elején felvetődik egy cégnél, hogy közösen határozzuk meg a tevékenységet, akkor jól indulunk. Mert sokkal biztatóbb így, mint amikor egy cég a kész ötletéhez keres civil partnert, és teljesen mindegy, hogy illeszkedik-e hozzájuk, vagy sem. Ez van, ha nem tetszik, keresnek mást. Mert ez is előfordul. Amúgy nagyon vicces, hogy mi kidolgozzuk az önkéntes nap tervezetét, de előre közlik, nem biztos, hogy velünk valósítják meg a programot.

Fotó: Igazgyöngy Alapítvány

Nemrég egy céges egyeztetés során érdekes dologra lettem figyelmes, ami elgondolkodtatott. A cég, amely tavaly támogatott minket, most nem minket, hanem valamely más szervezetet szeretne támogatni, ezért felhívtak, hogy ajánljak megbízható, jó partnert ehhez. Nem ritka az ilyen megkeresés, én pedig mindig tudok ajánlani olyan szervezetet, melyet jól ismerek, átlátható és megbízható – bizony, milyen fontos az „Átlátható Adománygyűjtő Szervezet” minősítés.

Sokadik ilyen megkeresés volt ez, de csak most kezdtem el gondolkodni azon, milyen furcsa is ez. Mennyire nem egyfelé jár az agyunk, nekünk, civil szervezeteknek, és a cégeknek. Mert egy civil szervezet arra gyúr, hogy hosszú távon köteleződjenek el mellettük a segítő cégek, hiszen az teszi kiszámíthatóvá a működésüket, ha tudják, három vagy öt évig számíthatnak egy cég támogatására. A cégek nagyobb részénél viszont nem az ügy melletti elköteleződés fontos. A CSR tevénység fokmérője sokkal inkább a „skalpok” begyűjtése, a szám, amely jelzi, hogy hány szervezetet támogattak. Mindig, minden évben új szervezetet keresnek, és ahogy telik az idő, nő a lista, őket pedig ez tölti el megelégedéssel.

Persze a legfontosabb a segíteni akarás, az adományozás, és mindenki maga dönti el, mit és hogyan tesz. Van cég, amelyik huszonötezer forintot ad egy szervezetnek, ha pedig nagyobb összeget akar jótékonyságra fordítani, egyszerűen növeli a szervezetek számát. De nem választ ki egy olyan ügyet, ami fontos neki, és amihez talál megbízható szervezetet. Más eleve úgy veszi fel a kapcsolatot a neki tetsző területen dolgozó civil szervezettel, hogy jelzi, hosszabb távon szeretne együttműködni, és tudatosan, tervezetten építi fel a támogatást. Más társaságok nem egyeztetnek, mert biztosra akarnak menni, csupán év végén jelentkeznek a szokásos támogatással, éveken keresztül.

Mi, társadalmi problémákkal foglalkozó civil szervezetek persze minden odafordulásnak örülünk. Mégis, fontos lenne, hogy jobban értsük egymás szempontjait. Hiszen jól akarjuk felhasználni a támogatásokat. Ehhez azonban stabil, kiszámítható pénzügyi alapokra van szükségünk. Éppen úgy, ahogy a cégeknek. Tartósan szeretnénk támogatói kapcsolatokat, bizalommal és közös tervezéssel. Az ügyek mellett elköteleződve.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás