Szerda este adták át „A szegénységről méltósággal” sajtódíjat, melyet három éve indított útjára a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH). A kezdeményezés keretében olyan a 2018-as évben megjelent cikkek, riportok, interjúk, tudósítások alkotóit díjazták, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon, körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét.
Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
Hogyan lehet körültekintően, kiegyensúlyozott, mégis szolidáris módon írni, tudósítani a szegénységben élő emberekről? Hogyan lehet egyéni sorsokon keresztül rendszerszintű társadalmi problémákat bemutatni úgy, hogy a képekből, sorokból ne kizárólag a sivárság, kilátástalanság áradjon, ráerősítve az emberekben jelen lévő tehetetlenség érzésre és a nem szűnő frusztrációra amiatt, hogy képtelenek vagyunk változtatni a kevésbé szerencsések élethelyzetén?
Az érintettekből álló zsűri idén is olyan alkotásokat díjazott, melyek valamiféle perspektívát kínálnak a szegénység, kirekesztettség összetett problémájára.
Négyen laknak a harminchárom négyzetméteres önkormányzati lakásban a szigetvári Móra Ferenc lakótelepen egy málló, csiricsáré betonkockában, ahol még játszótér sincs, csak szemét és kutyaszar. A panelház egy másik lakásában egy fiatalasszony beteg férjét ápolja, elmenne Győrbe továbbtanulni, de nem tudja kire hagyni a gyerekét. Így marad a családi pótlék és a többi segély, ami semmire sem elég, és esélye sincs arra, hogy elmeneküljön innen. „Már csak azt szeretném, hogy a gyerekem ne ezt az életet élje. Ne éhbérért kelljen kukáznia, mert azt csináljuk” – mondja remegő hangon az asszony.
Ilyen képekkel és vallomásokkal találkozunk az első díjas Balavány György: Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát című cikkében, melyben a szerzővel együtt ellátogatunk az ország tíz legszegényebb településeinek némelyikére. Az egyszerű, nyers stílus nem magyaráz, nem értelmez, csak láttat. Rövid kérdések, rövid válaszok, egy tőmondat is tud szívbemarkoló lenni, ha azt olyan ember mondja, aki évtizedek óta mélyszegénységben él. „Merre látja a kiutat?” – hangzik a kérdés; „Semerre” – érkezik a válasz.
A kerítésen keresztül, vagy panelházi folyosókon folytatott beszélgetések mellett részletek állnak a családsegítő szolgálat jelentéséből, amelyek adatokon, tényeken keresztül a helyi közösség általános jellemzését adják. Ezekből megtudjuk, hogy „a kevés jövedelemmel rendelkező családok, emberek a házuk állagát nem tudják megóvni. Több esetben előfordult, hogy életveszélyesnek bizonyult a lakóépület, a települési önkormányzat nem tudta önerőből helyreállítani, ezért ilyen esetben az egyént, családot intézményi keretek közé kellett juttatni.”
Ha a riport nem mutat is kiutat a mélyszegénységből, az újságíró által megrajzolt élethelyzetek, élettörténetek óriási felkiáltójelként jelennek meg előttünk, és talán ösztöznek minket arra, hogy a magunk szerény eszközeivel tegyünk valamit a társadalmi igazságtalanság ellen.
Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát | 24.hu
Galambospuszta – vágja rá Batáné Győrffy Anikó, a Szigetvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője a kérdésemre, hogy melyik a legjellemzőbb zsákfalu errefelé. A zsákfalu olyan falu, ahová odamész, és nincs tovább. Galambospuszta Szentegáthoz tartozik.
A print, online kategória különdíjasa, a Népszava újságírója, Doros Judit két kiemelkedő írásáért kapott elismerést. Az első egy romáknak segítséget nyújtó vak férfi története, amely minden szempontból rendhagyó, a sztereotipikus ábrázolás ellentéte. Kiss Zsolt több mint 20 éve költözött Tiszavasváriba, feleségül vett egy helyi roma lányt, és örökbe fogadtak egy kislányt.
Maga a nyílt örökbefogadás története sem mindennapi, ráadásul az „ajándékul kapott” gyerek arra ösztönözte a vak férfit, hogy másoknak is segítsen, ha elakadnak az életben. A helyieket rendszeresen elkíséri a városházára vagy más hivatalos helyre, és segít kitölteni a nyomtatványokat, beadványokat, értelmezi a kérdéseket, stilizálja a válaszokat. Gyakran együtt buszoznak be a városba, mert így kedvezményesen jutnak el a hivatalba, rendelőbe.
A pozitív hangvételű, alternatívát kínáló riportban a vak férfi nem mint elesett, segítséget igénylő ember jelenik meg, hanem egy eltökélt, tenni akaró, nyitott, támogatást nyújtó emberként, aki a szüleivel való szakítást is vállalta azért, hogy olyan életet élhessen, amilyet ő maga választott.
Egy vak férfi a tiszavasvári romák támasza
A szerző másik, az előzőhöz kapcsolódó cikke egy Amerikából hazatelepült, majd nyolcvan éves házaspárt mutat be, akik havonta nagyjából kétmillió forintot költenek arra, hogy rászoruló családokat támogassanak. A férfi szavai szerint azért segítik a családokat, mert van miből. Ezt egyfajta befektetésként látják – emberi sorsok jobbá tételébe invesztálnak. Arról van szó, hogy egy hiba, rossz döntés miatt félresiklott életet visszatereljenek a helyes vágányra, s onnantól magától menjen tovább a vonat.
A férfi elmondása szerint, miután elolvasták a cikket, és tájékozódtak Kiss Zsolték életéről, beválasztották őket a programba: „A feleségem és én 12-18 hónapon át havonta ösztöndíjat fogunk a kislányuknak küldeni, és a tartozásukat is megpróbáljuk rendezni. Ők ezzel a pénzzel megfordíthatják az életüket, miközben a mi számunkra ennek az összegnek nincs jelentősége a családi kasszában, nem függ tőle semmi.”
Emberi sorsokba fektetnek
Egy Amerikából hazatelepült, lassan nyolcvan éves házaspár eddig közel ötven rászoruló családot húzott ki a bajból: havonta nagyjából kétmillió forintot költenek erre. A roma családokat önként segítő, vak férfiről, a tiszavasvári Kiss Zsoltról néhány hete írt a Népszava.
A TV, videó kategória egyik különdíját Sansz című anyagáért Szirmai Norbert kapta, aki Juhász Veronika roma paralimpikont állította példaképül a nézők elé.
9.tv – Sansz – Büszkeségünk: Juhász Veronika roma paralimpikon
Mai műsorunkban egy interjút láthatnak Juhász Veronika paralimpikonnal, aki Londonban, csapatban második helyezést ért el vívásban. Egy igazi példakép.
A kategória másik különdíját az index.hu munkatársai, Szilágyi Máté és Szilli Tamás, az Ehhez a hittantanárhoz boxer és vipera kell című kisfilmjükért kapták. A kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatója, Molnár-Gál Béla hátrányos helyzetű gyerekeken és borsodi cigány családokon segít, emellett diakónusként is dolgozik – pedig eleinte nem volt könnyű dolga. Rájött, mi kell ahhoz, hogy valódi segítséget adjon.
Molnár-Gál Béla elnyerte a Jószolgálat-díjat a szociális munka, egyéni kategóriában. Munkájáról így beszél az index riporterének: „Én csak utat szeretnék mutatni, azoknak, akiknek erre szüksége van, és akarják a változást. (…) a szemüket próbálom felnyitni, hogy van más lehetőség is, nem kell közfoglalkoztatásban élni, lehetne dolgozni is, lehetne tanulni is, lehet, hogy most a gyerekvállalással még várni kéne egy picit. Itt tiszteljük egymást, mint embert.”
A diákok általában kedvelik, mert tud velük beszélni, és megértik, amikor magyaráz. De a legfontosabb, ahogy az egyik tanuló fogalmaz, hogy nem tesz különbséget cigány és nem cigány között, „ugyanúgy néz ránk, mint a magyar gyerekekre”. Molnár-Gál szerint nem azért foglalkoznak ezekkel a gyerekkel, mert nekik ez jutott, hanem kifejezetten várják a hátrányos helyzetű gyerekeket. Mivel ismerik a gyerekek hátterét, ezért a hagyományos pedagógiai módszertannal szemben, ha egy tanuló megszegi a szabályokat, nem büntetéssel válaszolnak rá, hanem megpróbálják megelőzni a problémákat.
Ehhez a hittantanárhoz boxer és vipera kell
Ehhez a hittantanárhoz boxer és vipera kell – Molnár-Gál Béla egy kazincbarcikai iskola igazgatója, hátrányos helyzetű gyerekeken és borsodi cigány családokon segít, pedig eleinte nem volt könnyű dolga. Rájött, mi kell ahhoz, hogy valódi segítséget adjon.
A TV-, videóanyagokért járó első díjat az RTL Házon kívül című műsorába készített, Bekameráztuk: Egy nap otthonápolás nevű alkotásáért Moskovics Judit vehette át.
Bekameráztuk: egy nap otthonápolás
Jutka Magyarország egyik legkeményebb munkáját végzi, mindezt elképesztő derűvel és kitartással. Soha nem lazíthat, soha nem mehet szabadságra, mégsem panaszkodik. Mindezért havonta mindössze 52 ezer forintot kap az államtól.
Ismét a díjazott között találjuk Neuberger Esztert, az Abcúg újságíróját, aki szakmai díjat kapott Gazdag telkesek között bújnak meg a lakhatási válság áldozatai című írásáért.
Gazdag telkesek között bújnak meg a lakhatási válság áldozatai – Abcug.hu
Inkább választják a rosszabb lakókörülményeket, minthogy távol kerüljenek a munkalehetőségektől, ami sokszor továbbra is Budapesthez köti őket, a város pezsgése után viszont nagyon nehezen szoknak hozzá a hétvégi házas övezet vagy a homoki dűlők csendjéhez és – úgy érzik – ingerszegénységéhez.
A Szegénységről méltósággal sajtódíj projekt az ERSTE Stiftung támogatásával valósult meg. A díjátadó lebonyolításában az Átlátszónet Alapítvány is közreműködött.
Idén hatodik alkalommal adták át a díjat olyan újságíróknak, akik a szegénységben, kirekesztésben élő emberek helyzetét körültekintéssel mutatják be.
Az idén 18 éves nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díj május 1-én egy online díjátadó ünnepség keretében került kiosztásra. Idén is...
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
