Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

Cipősdoboz adományok – a nélkülöző gyerekek sem használt ruhát kérnek karácsonyra

Az évi megszokott kríziskezelés és a karácsonyi adományozás között különbséget kell tennünk. Főleg a gyerekek miatt.

Év végi támogatási kampány

Sokszor kérdezik tőlem, nem zavar-e bennünket, segítő civil szervezeteket az adományozás kampányjellege, vagyis az, hogy karácsonykor ennyire felerősödik az adományozó kedv. Nyilván dolgozunk azon, hogy megértse mindenki, a segítségnyújtást szemléletté kell tennünk, és akkor nem időszakosan jelenik meg, hanem az életünk részeként. De közben azt is tudomásul kell vennünk, hogy ez van, így szocializálódtunk, egyelőre a karácsony üzenete erősíti fel a szegények felé fordulást, és ehhez alkalmazkodnunk kell nekünk, közvetítőknek is. A cégek is ilyenkor zárják az évet, és döntenek arról, hogy mennyit akarnak, tudnak felajánlani karitatív célra. Sokan kapcsolják ezt a karácsonyhoz, és ehhez illeszkedő adományokat vásárolnak a támogatáson.

Ilyenkor mi, segítők nagyon sokat dolgozunk, hogy mindenki megelégedésével zárhassuk az adventet, hogy az adományozók és az adományozottak elvárásai is teljesüljenek, és pozitív érzésekkel léphessünk át az ünnepnapokba. Az évi megszokott kríziskezelés és a karácsonyi adományozás között azonban különbséget kell tennünk. Főleg a gyerekek miatt.

Fotó: Igazgyöngy Alapítvány

Mi, az Igazgyöngyben három „tétel” köré csoportosítjuk a felajánlásokat. Az egyik a gyerekek ajándéka. Erre tökéletesek a „cipősdobozos” adományok. Mi nem a központi Mikulásgyárból kapjuk ezeket, hanem célzottan készítenek ilyet iskolák, munkahelyek, családok, baráti társaságok. Idén legalább hétszáz érkezett már, és jön még folyamatosan. Mi nem bontjuk fel a dobozokat, megbízunk azokban, akik összerakják, bár adunk hozzá kapaszkodókat, hogy mi kerüljön bele. És nem volt még olyan, hogy valaki visszaélt volna ezzel.

A kapaszkodók pedig a következők: a gyerekek, még a nélkülözésben is gyerekek. Karácsonykor nem használt ruhát vagy cipőt szeretnének kapni ajándékba, még akkor sem, ha ebből épp kevés van nekik. Fontos, hogy gondolkodjunk mi is gyermeki lélekkel, amikor ismeretlen gyerekeknek csomagot állítunk össze.

Azt szoktuk javasolni, hogy kb. háromezer forint értékű csomagot küldjenek, inkább több apró, mint egyetlen nagy ajándékkal, életkornak és nemnek megfelelő holmikkal. Ezek lehetnek játékok, kabala, kisebb meséskönyv, édesség, írószer, notesz vagy pipereholmi.

A második „tétel” az élelmiszercsomag. Ennek értékét nagyjából ötezer forintban határozzuk meg. Bár ezeknek is megvan a kríziscsomag jellege, amit év közben adunk – tartós élelmiszerekkel, cukorral, olajjal, száraztésztával, rizzsel, konzervekkel –, de ilyenkor szaloncukorral, és egy rúd beiglivel teszünk ünnepivé.

Az adomány harmadik része adja a szó szoros értelemben vett meleget. Logisztikailag a legjobban kezelhetők a lefóliázott brikettcsomagok, melyekből egy-két zsugorral adunk családonként, hogy az ajándék és az élelem mellé fűteni is tudjanak az ünnepekkor.

Erre a három dologra fókuszálunk advent idején. Sokan nem értik, miért nem fogadjuk most a használt ruha- és bútoradományt, miért nem tudunk most pozitívan reagálni arra a felajánlásra, amivel az eladott és azonnal kiürítendő lakás bútoraihoz juthatnánk hozzá. De nem, ezeket most nem kérjük. Mert most a karácsonyra koncentrálunk. A minőséget a három „tétellel” tartjuk, és a mennyiségi növelésre törekszünk. Ez pedig attól függ, mennyi adományt tudunk összegyűjteni. Lesz most is, ahová csak cipősdoboz ajándék jut, és lesz, ahová e mellé a másik kettőből is. Pontosan azzal arányosan, ahogy támogatásokat kapunk.

Fotó: Igazgyöngy Alapítvány

Sokan pénzbeli támogatást utalnak, amely szintén jól hasznosul. A tárgyi adományok kiegészítésén túl ez segít a kiszállításban is, hiszen a csomagokat autóval hordjuk szét a kis falvakba, amihez benzinköltség is társul. Sőt, ilyenkor postaköltségünk is van, hiszen, ha mindenhova nem is, de száz csomag erejéig a hatókörzetünktől távolabbról segítséget kérőknek is küldünk adományt.

Már egy hete elképesztő pörgéssel folyik a munka az alapítványnál. Számomra van valami megnyugtató abban, ahogy ez a csapat dolgozik, összehangoltan, évről évre jobban megtervezett logisztikával, és egyre több önkéntes segítővel. Mindez nem mehetne azonban támogatók nélkül, akiknek igyekszünk visszacsatolni még az ünnepek előtt. És akik közül sokan mellettünk maradnak. Van, aki csak a következő karácsonykor tér vissza, de van olyan is, aki év közben is jelentkezik. Az elköteleződésre jó apropó a karácsony.

Utána jöhet egy új év, ami talán jobb lesz. Amiben nem lesz ekkora szakadék a társadalomban. Amiben nem a gyűlölet, hanem az egymás felé fordulás, a szolidaritás képvisel erőt. Minden évben szeretném meghosszabbítani a karácsony üzenetét. Most sokan mutatták meg, hogy mellettünk vannak. Talán most sikerül. 

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Megosztás