Írtam már a „távmunkában” történő önkéntes segítőkről, akik segítségképp vállalnak fordítást, sokféle területen jogi segítségnyújtást, grafikai munkát, szövegszerkesztést, korrektúrát, videókészítést fotókból, feliratozást, pályázatfigyelést, és persze szaktanácsadást, minden olyan témában, amiben mi járatlanok vagyunk, legyen az mezőgazdaság, élelmiszerfeldolgozás, brikettkészítés, asztalosmunka, épületjavítás, gépészet, marketing, pályázati tanácsadás és még sok más.

Volt már szó ebben a blogban a skype-pal kapcsolódó önkéntesekről is, akik pl. önkéntes munkában coachingot vállal, más szervezetfejlesztést, van, aki a fenntarthatóság vonalán segít együttgondolkodni velünk. Próbáltuk már a skype segítségével a jogi tanácsadást vagy a segítő beszélgetéseket is, amikor nem velünk, a fejlesztést végzőkkel dolgozik valaki, hanem azokkal, akiken próbálunk segíteni, de ezt még csak esetivé tudtuk tenni, folyamatosan még nem sikerült működtetni. És ott vannak a tanodás (és nemcsak a tanodás) gyerekek, akiknek valakik, akár külföldről is, segítenek a tanulásban. Persze ehhez sok feltételt kell biztosítani, a számítógéptől az internetig, de a tanodában már régen működik, és a nem tanodás gyerekekkel is vannak sikersztorijaink.

Vannak, akik meg tudják oldani, hogy önkéntes munkájukat itt, a helyszínen gyakorolják. Közöttük vannak esetiek, évente egyszer-kétszer eljönnek pár napra, főleg, amikor nagyon sok a csomagkészítés, iskolakezdéskor és karácsonykor, ebben segítenek.

Vannak, akik eljönnek fotózni, hogy aztán az elkészült fotókat használhassuk a kommunikációinkban. Mások, főleg iskolaidőben, gyerekfoglalkozásokat vállalnak, dráma-tánc-zene vagy életviteli programokat hoznak ide, előadásokat mutatnak be, koncerteket adnak, olyan élményeket hoznak közel a hátrányos helyzetű gyerekekhez, és gyakran a felnőttekhez is, amelyekhez nem jutnának hozzá.

Önkéntesek dolgoznak a helyszínen a tanodánkban, főleg egyetemisták, akik két-három napra is eljönnek, rendszeresen, tervezhetően, a tanodapedagógusok mellett ők biztosítják a folyamatos munkát a gyerekekkel. A szünidei tanodatáborokba többen tudnak jönni, akkor könnyebb az időbeosztásuk, az egyetem mellett jobban befér az életükbe ez is. És olyan is van a tanodánkban, aki már tudja úgy szervezni az életét, hogy havonta egy hetet tölt lent, önkéntes munkával, saját projektet kidolgozva, akár éves szinten is tervezetten dolgozva a gyerekekkel.

Vannak, akik úgy veszik ki a szabadságukat a nyári időszakban, hogy valamennyi időt beterveznek önkénteskedésre is. Beállnak segíteni egy táborba, vállalják az utaztatás nehéz munkáját is, a folyamat elejétől a végéig viszik azt a tevékenységet, amit bevállaltak. Az ilyen önkéntesre tudunk mi is tervezni, és ez nagy segítség.

Elvétve, de akad, aki elvárja az önkéntes munka alatt az ellátása biztosítását, sőt, olyan is volt már, aki azt kérdezte, mennyit fizetünk a munkájáért. Nos, ennek a munkának épp az a lényege, hogy nem pénzért végezzük. (Gondolom, hogy a nemzetközi önkéntesmunkát szervező egyesületek ellátást is fedező ösztöndíjjal támogatott szervezései adnak alapot az efféle elgondoláshoz.) Az egyetemisták, akik maguk is szűkösebb büdzsével élnek, vonatköltségét támogatásokból fedezzük. Ingyenesen adjuk a szállást, fürdőszoba-, konyhahasználattal, de étkezést nem biztosítunk. Azt valljuk, hogy az étkezését mindenki megoldja, bármit csinál, otthon, a munkahelyén, kiránduláson, önkéntes munkán. És szeretjük, ha nem többletmunkát, többletköltséget ad nekünk az önkéntes, hanem tényleges hozzáadott értéket, segítséget.

Jó látni az örömmel tevékenykedő önkénteseket. Akiken látszik, hogy örömöt szerez nekik a segítségnyújtás, és az életük részévé kívánják ezt tenni, olyan természetessé, mint bármilyen más tevékenységet. Hogy vállalják érte az utazást, a sokszor puritán körülményeket, a terveket gyorsan felülíró változásokat, a nyári hőséget, vagy a téli hideget, a munka melletti éjszakai fordítást, a telefonálgatásokat, hogy biztos információt kaphassunk, az időt, amit a segítségnyújtásra fordítanak. Mindenből igyekeznek a legtöbbet kihozni. Másokért teszik, de közben azt hiszem, magukért is. Mert így érzik jól magukat. Bár egyre többen éreznék a másokért végzett munka közösségformáló, semmihez sem hasonlítható örömét.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.