Sokan azt gondolják, nincs jelentősége. Nem is írnak be semmit, nem szánják rá az időt, hogy utánanézzenek, kinek lehetne adni, van elég dolguk e nélkül is, mondják, meg egyébként is kit érdekelnek a civilek?!
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Mások a könyvelőjükre bízzák… írjon be, akit akar, nekik mindegy, nincs idejük ezzel foglalkozni.
„Na én aztán nem! Nem fogom tovább tömni a civileket, hallottam, hogy ellopják a pénzt, magukra fordítják, drága autókat vesznek, irodákat bérelnek… nem adok egynek sem!”- mondja más. Mert hallotta egyszer a TV-ben, hogy valaki csúnyán visszaélt a helyzettel, és ebből számára logikusan következik, hogy nyilván minden civil szervezet korrupt.
És persze vannak, akik felelősen döntenek, hosszasan mérlegelnek, elköteleződnek egy-egy szervezet, ügy mellett, és minden évben őket támogatják. Más évente váltogatja, így érzi igazságosnak.
Hogy ki lesz a szerencsés támogatott, több dologtól is függ. Akinek a családjában, kapcsolatrendszerében volt nagyon beteg, akár gyerek, akár felnőtt, és látta, mennyire fontosak a civilek akár az eszközbeszerzésekben, akár olyan kiegészítő szolgáltatásokban, amelyeket az állam nem tud megfelelően biztosítani, ő olyan szervezetet választ, ami az egészségügyhöz kötődve tevékenykedik. És persze sokan olyanok is, akiknek nincs közvetlen megtapasztalásuk, de érzékenyek erre a témára.
Aztán van olyan, hogy egy-egy életszakaszhoz kötődik egy civil szervezet támogatása, a gyerek óvodai-iskolai alapítványához, hiszen ott az ő gyerekére is fordítódik az 1%-ból befolyó bevétel. Aztán, ha a gyerek kijárta az iskolát, a támogatás is átmegy máshoz, hiszen nem marad személyes kötődés.
Akik elkötelezettek valamilyen kulturális, vagy szabadidős tevékenység iránt, ők szívesen támogatják az 1%-kal az ilyen tevékenységet végző civil szervezeteket. És ott vannak még az állatokat védő szervezetek, szerencsére ők is fontosak sokaknak.
A szociális területen is sok szervezet dolgozik. A gyerekszegénység ellen sokan küzdenek, ki az étkeztetést, ki a táboroztatást, ki a kríziskezelést, vagy a fejlesztést tűzi a zászlajára.
A szegényeket, hajléktalanokat, a társadalom perifériáján élőket segítő civil szervezeteknek létkérdés az 1%-os bevétel, hiszen náluk nemcsak adománygyűjtés folyik, sok működési költség van, szállítás, utazás, fejlesztő tevékenységek, és itt még mindig kevés a biztosabb működés alapját megteremtő céges elköteleződés.
A közhasznú szervezetek állami feladatokat látnak el. Az utóbbi években egyre több feladat kerül át hozzánk. Vannak, ahol állami támogatás is jár mellé, pl. az oktatás egy része, vagy a sérültek, kábítószerfüggők esetében, de ez nagyságrendileg kevesebb annál, mint ahol az állam úgy véli, a saját rendszerében megfelelően kezelt a probléma, és azt finanszírozza, mást nem. Az „önkéntesen” jelentkező civileket sem, az állam nem kérte fel őket erre a munkára. Csakugyan nem. Egy másfajta igény hívta őket életre, az a helyi problémalátás, a környezetükben a nehéz helyzetek el nem viselése, a belső szándék, amit nem a központi akarat irányít. Éppen ezért ők eljutnak oda is, ami az állam látókörén kívül marad. A szegregátumokba, az utolsó utcákba, a magukra maradt emberekhez is.
A civil szervezetek egy része, így az Igazgyöngy Alapítvány is, az állam működési hézagaiban dolgozik, ott, ahol az állami rendszer hiányosan fed le szolgáltatásokkal, vagy egyszerűen nem boldogul a problémával. A szegregált lakókörnyezetekben, ahol minden területre az energia és az idő sokszorosát kell fordítani, hogy változás legyen. És ahol nem lehet otthagyni gyerekeket, családokat, nem lehet hagyni, hogy az életük a nyomorúság újratermeléséből álljon. Újra és újra.
Nemrég egy megbeszélésen hallottam egy mondatot, ami azóta sem hagy nyugodni: „oda, ahol nincs fogadókészség, oda nem megyünk.” Nos, azt hiszem, ezen a ponton tudom talán megragadni a munkánk lényegét. Mert mi, civil segítők épp odamegyünk. Mert nekünk nem a gyorsan igazolható látvány-eredmények számítanak, hanem a családok. Akiknek bizony, a változások iránt nincs fogadókészségük. Odamegyünk, és segítünk abban, hogy legyen. Hogy egyszer majd az állami rendszernek is fontosak legyenek. Akikkel érdemes lesz majd foglalkozni nekik is.
Nem lehet és nem is szabad sorba állítani a civil szervezeteket, hogy mi a fontos, és mi kevésbé az. Minden szervezet munkája fontos. És mindenki maga dönt arról, kit támogat, hova adja az 1%-át. A döntésig, hogy felajánlják ezt, azonban el kell jutni. Utána már egyszerűbb a helyzet. Egyre több szervezet érti, hogy láttatni kell magát, legalább ilyenkor, az adóbevallások idején. Fontos, hogy megtalálják azok, akik gondolkoznak ezen.
A választék (még) széles. Sokan várják az Önök 1%-át is. Segítsenek vele valamelyik civil szervezetnek, hogy élhetőbb legyen az ország, mindannyiunk számára.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
