Áprilisban folytatódott a sikkasztással, magánokirat-hamisítással és jelentős kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt hivatásos gondnok pere, melyet pótmagánvádas eljárásban csaknem három éve indított Szántó Gábor gondnokolt unokatestvére – az ügyészség korábban megszüntette a nyomozást az ügyben. A gyámhivatali vizsgálat megállapításai szerint H. a rá bízott gondnokolt vagyonát sajátjaként kezelte, több millió forinttal nem tudott elszámolni. A mostani büntetőeljárásban a bíróság a gondnok ingatlan-adásvétellel kapcsolatos tevékenységét is vizsgálja: az ügylet végén Szántó lakása mindössze havi 35 ezer forintos életjáradékért H. ismerősének nevére került, a gondnokoltnak még haszonélvezetet sem kötöttek ki.
Szántóék a hivatásos gondnok ellen azután indítottak pótmagánvádas eljárást, hogy a rendőrség 2015 áprilisában megszüntette a nyomozást, majd az ügyészség elutasította az unokatestvér panaszát. A mostani eljárás során a bíróság tanúként meghallgatta a gyámhivatal munkatársait, ám a vádlott mindvégig úgy nyilatkozott, hogy nem kíván vallomást tenni, és a kérdésekre sem válaszol.
Sorozatunk korábbi részeiből kiderül, hogyan forgatta ki vagyonából a profi gondnok H. Sándor a rá bízott gondnokoltat, míg a gyámhivatal 2012. július 1-jén Szántó Pétert, Szántó Gábor unokatestvérét ki nem nevezte gondnokává, egyidejűleg felmentette H.-t gondnoki tisztségéből, és végszámadás benyújtására kötelezte.
A hivatal csak ekkor, a 2005-2012 közti időszakra vonatkozó elszámolásnál észlelte, hogy a gondnokolt számláin 4,2 millió forint hiány mutatkozik. A közigazgatási eljárás keretében lefolytatott vizsgálat után a hivatal feljelentést tett. A felelősséget pedig teljes egészében a gondnokra próbálta hárítani, arra hivatkozva, hogy a gondnok éveken át megtévesztette, „a gondnokolt vagyonát feltételezhetően sajátjaként kezelte”. A gondnok a végszámadás benyújtása előtt a gondokolt számlájára 2 millió forintot befizetett, de „még így is több millió forinttal nem tud elszámolni”.
A pótmagánvád második pontja a gondnok ingatlan-adásvétellel kapcsolatos tevékenységét elemzi. Emlékezetes,
Gábor 39 nm-es belbudai lakását a gondnok 2010 júniusában adta el 5,1 millió forintért a szomszédos kerületi gyámhivatal főtanácsosának. Az ingatlan valódi piaci értéke ekkor 8.4 millió forint volt.
A gyámhivatal az értékesítést jóváhagyta, feltehetően azért, mert nem rendelt ki ingatlanszakértőt a lakás tényleges értékének megállapítására, hanem a H. által felkért ingatlanbecslő véleményére hagyatkozott. A lakás új tulajdonosa, volt gyámügyi főtanácsos a bíróságon korábban úgy nyilatkozott, hogy az ingatlanszakértőt ő maga bízta meg.
A gondnok ezután – ugyancsak a gyámhivatal engedélyével – egy másik budai kerületben gondnokoltja számára az eladott lakás árának duplájáért új lakást vásárolt, további 1 millió forintból felújíttatta, majd egy ismerősének életjáradéki szerződéssel a lakás tulajdonjogát átjátszotta – a költségeket az utolsó forintig a gondnokolt pénzéből fedezte.
Szántó Gábort ebben az időszakban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) gondozták – a közel öt év alatt H. mindössze egyszer látogatta meg, és kétszer küldött csomagot. Szántót unokatestvére közbenjárására sikerült kihozni az IMEI-ből, és egy budapesti magánintézetben elhelyezni – csakhogy innen az akkor még gondnok H. három hét múlva a határmenti Szentgotthárdra szállíttatta.
Budai lakás havi 35 ezer forintért
A hatodik tárgyalási nap Gábor új lakásának „vásárlója”, F. Gabriella meghallgatásával folytatódott, a bíróság az életjáradéki szerződés megkötésének körülményeit próbálta feltárni. A tanú azt állította, hogy bár a szerződés aláírását követően tulajdonosként került bejegyzésre, mindaddig nem százszázalékos tulajdonosa a lakásnak, amíg a jelenlegi tulajdonos – azaz a gondnokolt – él. A lakás ilyen feltételekkel történő megvásárlásában az sem befolyásolta, hogy a gondnokolt életkorával tisztában volt, tudta, hogy még hosszú évekig nem költözhet be a lakásba.
Ennek ellentmond F. Gabriella korábbi rendőrségi vallomása, mely szerint a szerződés aláírása után édesanyja beköltözött az ingatlanba. A lakás használatba vételét az a nem mellékes körülmény is segítette, hogy az életjáradéki szerződésben nem kötöttek ki haszonélvezeti jogot a gondnokolt számára, így Gábor be sem léphetett a nevén levő lakásba.
A szerződés megkötését követően az új tulajdonos édesanyján keresztül fizette a havi 35 000 forintos részleteket készpénzben a hivatásos gondnok irodájában. Az ingatlan akkori értéke 12 millió forint körülire tehető. A pótmagánvád képviselőjének kérdésére, miszerint kapott-e nyugtát vagy számlát az egyösszegben befizetett félmillió forintról, egyszerű „nem emlékszem”-mel válaszolt, a szerződés tartalmára vonatkozó kérdéseket pedig azzal hárította el, hogy azokat „a gondnok mondta, én elfogadtam”.
Utazás Dániába félmillióért
Ezen a ponton a vádlott fontosnak tartotta, hogy néhány észrevételt tegyen az ingatlan-adásvétellel kapcsolatban. Leszögezte, hogy a félmillió forintot befizette a gondnokolt gyámi betétszámlájára, a haszonélvezeti jog kikötésének elmaradásáért pedig a gyámhivatalra tolta a felelősséget mondván, a hivatal nem támasztott ilyen feltételt az életjáradéki szerződés megkötésekor.
A bíró ekkor újra megkérdezte, hogy H. kíván-e vallomást kíván-e tenni, amire a vádlott ezúttal igennel felelt. A szünet után a bíró alaposan megizzasztotta H.-t a 2008-ban történt, félmillió forintos dániai utazásáról szóló kérdésekkel. A költséges utazás indokaként H. a gondnokolt dán szociális segélyének elmaradását, illetve a segély újbóli folyósításával kapcsolatos ügyintézést nevezte meg. Az utazással kapcsolatban benyújtott számlákkal kapcsolatos ellentmondásokat azonban most sem sikerült feloldani.
A bíróság által felkért szakértő szerint az egyik számla augusztus 6-án keletkezett, a teljesítés dátuma július 15. – a gondnok is azt állította, júliusban utazott Dániába Szántó segélyét intézni.
Csakhogy Szántó bankszámla-kivonatai szerint márciusától már újra folyósították Gábor szociális nyugdíját. Ez alapján adódik a kérdés, hogy akkor mi volt a célja H. júniusi dániai útjánaknak,
hiszen – ahogy a bíró megállapította – H.-nak tudnia kellett, hogy befolytak ezek az összegek Gábor számlájára.
A gondnok széfje
Ezután megpróbálták tisztázni, hogy milyen szabályok vonatkoznak a hivatásos gondnok vagyonkezelésére. A gondnok elmondta, hogy akkoriban több mint 70 gondnokolt vagyonát kezelte: felvette a nyugdíjakat és egyéb bevételeket, azokat a széfjében „ömlesztve” tárolta, és ezekből állta a gondnokoltak költségeit, pl. csekkeket fizetett be, vagy költőpénzt utalt az intézetben lévőknek. „Elismerem, hogy nem jól vezettem Szántó Gábor nyilvántartását… de a többi hetven gondnokoltnál nem volt probléma” – állította a hivatásos gondnok.
Szántó Gábor esetében a „kevésbé precíz adminisztráció” azt jelentette, hogy a 2008 márciusától havonta beérkező szociális segélyt a hivatásos gondnok először 2011 januárjában szerepelteti éves számadásában.
A gyámhivatal vizsgálati jelentésében az szerepel, hogy 2010 márciusa és decembere között H. ugyancsak nem tüntette fel a havi 300 ezer forintnyi dán szociális segélyt – fontos körülmény, hogy a gondnok ebben az időben éppen arra hivatkozva adta el életjáradékért Gábor lakását, hogy a gondnokoltjának nincs jövedelme.
A gyámhivatal 2012. november 20-án tett feljelentésében is szerepel, hogy a hivatal az életjáradéki szerződés megkötését azért hagyta jóvá, mert H. a Dániából érkező szociális ellátást eltitkolta, a gondnokolt egyetlen bevételi forrásaként az életjáradékból származó összeget jelölte meg.
De időzzünk még el egy kicsit a hivatásos gondnok vagyonkezelésénél – a bírónak is számos kérdése volt ezzel kapcsolatban. A H. által elmondottakat a következőképpen diktálta jegyzőkönyvbe: „nemcsak a postás által valamennyi gondnokolt számára a D. utcai irodába érkező nyugdíjakat nem kezeltem precízen, hanem Szántó Gábor számlájáról a beérkező szociális nyugdíjat felvettem, és betettem a széfbe„.
A bíró azt is szerette volna megtudni, hogy H. miért fizetett be a végszámadás benyújtása előtt, jogcím megjelölés nélkül 2 millió forintot a gondnokolt számlájára, és ezután miért várt további négy hónapot, hogy a gyámhivatal által megállapított 4,2 millió forintos hiányt kiegyenlítse.
A vádlott védője kérdéseinek hatására nemhogy tisztázódtak volna a korábbi ellentmondások, inkább még jobban összekuszálódtak a szálak. A gondnok vallomása szerint arra használta a dán szociális segélyt, hogy a gondnokolt számára vásárolt lakást felújítsa. A védő magyarázata szerint viszont azért volt szükség nagyobb összegű készpénz felvételére, hogy ne kelljen „minden alkalommal engedélyt kérni a gyámhivataltól”. A gondnokolt számlájáról felvett pénzből – állítja H. – fedezte a lakásfelújítást, költőpénzt küldött, valamint kifizette a Gábor előző lakására terhelt közműtartozásokat.
A készpénzköltésekre adott magyarázatok aztán villámgyorsan megdőltek, amikor a pótmagánvád képviselője kérdéseket tett fel H.-nak. A dialógus közben a vádlott olyannyira összezavarodott, hogy a védő egy ponton azt tanácsolta védencének, hogy a továbbiakban ne válaszoljon a vád kérdéseire.
Azt a lényeges kérdést ugyanis, hogy miért vette fel 2008-ban a gondnokolt számlájára érkező dán nyugdíjat ingatlanfelújításra, ha arra csak három évvel később, 2011-ben került sor, a gondnok nem tudta megválaszolni. Egyáltalán miért volt szükség arra, hogy rendszeresen pénzt vegyen fel Gábor számlájáról, amikor a költségeket átutalással is ki lehetett volna egyenlíteni, ráadásul még a gyámhivatal engedélyét sem kellett kérnie minden egyes tranzakcióhoz.
„Nem valószínű, hogy képes lett volna az önálló életre”
A tanácsvezető bíró a Gábor lakhatásával kapcsolatos ellentmondásokra próbált magyarázatot találni, amikor arról kérdezte H.-t, hogyan vélekedett gondnokoltja állapotáról: képes lesz-e valaha önállóan, lakásban élni. A gondnok szerint ugyanis azért volt szükség új lakásra, hogy Gábor – az intézetből kikerülve – új lakókörnyezetbe kerüljön. Ugyanakkor úgy emlékezett, hogy a félévente esedékes felülvizsgálatok alkalmával a skizofréniával küzdő Gábor olyan módon nyilatkozott meg, amiből nem tűnt úgy, hogy hamarosan kiengedik az IMEI-ből.
Mégis, a szakértői vélemények alapján úgy gondolta, hogy eljön majd az az idő, amikor önállóan tud élni. Ennek ellentmond korábbi vallomása, amelyben azt állította, hogy a szentgotthárdi intézetbe már jó előre beadta az elhelyezési kérelmet, így amikor Gábor valóban kijött az IMEI-ből – háromhetes magánintézeti tartózkodás után – rögtön átszállíttatta a határmenti intézménybe.
Kérdés az is, hogy amennyiben H. úgy gondolta, gondnokoltja valaha a részére vásárolt új lakásban fog önállóan élni, az életjáradéki szerződésben miért nem kötöttek ki számára haszonélvezeti jogot. A pótmagánvádló azt is szerette volna megtudni a hivatásos gondnoktól, hogy Gábornak miért volt szüksége a havi 35 ezer forintos életjáradékra, amikor a dán nyugdíjintézet ennek közel tízszeresét, havonta 300 ezer forintot utalt a számlájára. Ezt már sajnos nem tudhattuk meg, mert a védő ezen a ponton azt tanácsolta védencének, hogy további kérdésekre már ne válaszoljon.
A múlt évben egy hasonló ügyben egyszer már felmentette a bíróság a profi gondnokot, melyben egy idős hölgy lakását adta el mélyen áron alul. A vevők szintén H. ismeretségi köréből kerültek ki, a gyámhivatal pedig végig asszisztált az ügylethez. Ennek fényében kérdéses, hogy a jelenleg folyó pótmagánvádas eljárásban kimondja-e a bíróság a hivatásos gondnok bűnösségét.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
