Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Szocio

A polgármester lebontatná a nyomortanyát, hajléktalanság fenyeget egy súlyosan szívbeteg érdi kislányt

 

A súlyos szív- és tüdőbeteg kislány és nagymamája 2018 januárjában az eddiginél is nagyobb bajba került. Érd polgármestere arra kötelezte az asszonyt, hogy rombolja le azt az ablaktalan viskót a magaspart tövében, amelyben Natasával havi 51 ezer forintból nyomorogtak. A térség országgyűlési képviselője felajánlotta a segítségét, és így tovább él a remény: az egymástól elválaszthatatlan Erzsébetnek és Natasának nem kell az utcára kerülnie.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A jövő héten sorsdöntő műtét vár az Érd peremén élő nyolcéves Natasára. Natasa súlyos tüdő- és szívbeteg, iskolába, gyerekek közé a betegség miatt nem járhat. Szülei elhagyták, nyolc éve nagyanyja, Erzsébet neveli egy huszonöt négyzetméteres, ablaktalan, de tisztán tartott viskóban Érd peremén.

Natasát többször operálták, és lényegében steril körülmények között kellene élnie. A téli nagy hideg idején attól rettegtek, hogy tüdőgyulladást kap, ami végzetes következményekkel járhatott volna. A telet átvészelték, most viszont nem tudják, a műtét a kislány hol folytatja az életét.

Imre Anda újságíró blogján, az énriportalanyaim.hu-n azt írja, hogy Natasára és Erzsébetre valószínűleg hajléktalanság vár,

a vityillót ugyanis, amiben nyolc éve élnek, hamarosan el kell hagyniuk.

Az érdi magaspart mellett egy háromlakásos sorház egyik sarkán évtizedekkel ezelőtt a kislány dédapja felhúzott egy viskót, ami nagyjából egy szobából és a szobát elfoglaló ágyból áll.

Január elején Érd polgármestere levelet küldött Erzsébetnek, hogy június 30-ig bontsa el a viskót a körülötte lévő kerítéssel együtt.

Ha ennek nem tesz eleget, akkor az érdi polgármesteri hivatal beperli, majd a végrehajtási eljárásban bontják el az építményt. A végrehajtás, így a bontás költségeit pedig Erzsébetnek kell viselnie – olvasható a T. Mészáros András által aláírt felszólító levélben.

A levélben az is szerepel, hogy az utat szélesítik, és ez érinti az Erzsébeték által használt telket.

Imre Anda azt írja, és ezt a nagymama is megerősítette kérdésemre, hogy személyesen járt a hivatalban T. Mészáros Andrásnál, és elmondta neki, milyen helyzetben élnek a kislánnyal, be is mutatta Natasa egészségügyi papírjait. Ám a polgármestertől azt a választ kapta, hogy nem tud segíteni,

a városnak ugyanis nincsenek szociális bérlakásai. Vagyis Erzsébetnek és Natasának mindenképp költöznie kell, és maguknak kell megoldani a lakhatásukat.

Erzsébet egyedül nyilvánvalóan nem tudja megoldani a problémát. Önmagában is hihetetlen teljesítmény, hogy a nagymama képes havi 51 ezer forintból megélni a beteg kislánnyal – ennyi pénzből viszont sehol nem kapnak albérletet. „Anyaotthonba, vagy egyéb olyan szállásra, ahol többen laknak, pontosan Nati betegsége miatt nem mehetünk, hiszen most biztosítani kell számára az úgynevezett steril szobát” – nyilatkozta Erzsébet.

Télen, a legnagyobb hideg idején az RTL Klub forgatott náluk. A riportban elhangzik, hogy a tüdőgyulladástól rettegő Erzsébet arra kényszerült, hogy eltüzelje a bútorokat és a ruhákat. A viskóban, ahogy a szomszédos sorház többi lakásában, nincs vécé, az árnyékszékeket egy hosszú épületben helyezték el.

A napokban én is felkerestem Erzsébetet és Natasát. Mint kiderült, nem én voltam aznap az egyetlen látogató: először a százhalombattai Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény két munkatársa bukkant fel a sorháznál, körbejártak, majd nem sokkal később elmentek. Utánuk az érdi szociális gondozó központ két munkatársa jelent meg a viskó egyetlen szobája előtt, ők tudtak beszélni is Erzsébettel.

Bár a szociális ellátórendszer munkatársai láthatóan segítőkészek, Erzsébet mégis attól retteg, hogy elveszik tőle Natasát. „Az életem árán sem engedem” – mondja a nagymama. A félelme nem alaptalan, hiszen ha elvesztik a lakhatásukat, akkor a gyámügy biztosan intézkedni fog a beteg kislány intézményben való elhelyezéséről.

Még aznap emailben kérdeztem meg az érdi polgármesteri hivatal sajtófőnökét, Arató Zsoltot, hogy tervez-e bármilyen intézkedést a hivatal a nagymama és a kislány sorsának rendezése érdekében. Választ egyelőre nem kaptunk.

Az énriportalanyaim.hu-n közölt riport megjelenése óta Natasáék életében annyi történt, hogy felkereste őket Csőzik László önkormányzati képviselő – Csőzik volt a Fidesz-KDNP-s Aradszki András kihívója-, aki a Facebookon így tudósított a látogatásról: „Meglátogattam Natasáékat Érd-Ófaluban. A tüdőbeteg kislányt most engedték ki a kórházból, jól van, de sokat nélkülöz családjával. (…) Önkormányzati képviselőként azon leszek, hogy segítsem a családot a lakhatásuk megoldásában.”

„Most úgy tűnik, [a szegénység] április végén maga alá gyűrni őket. Ha csak a jóérzésű emberek, és néhány szervezet segítségével nem sikerül valamilyen lakhatási formát találni Erzsinek és Natinak.” – írta egy héttel ezelőtt Imre Anda a blogján. Az egyik ilyen szervezet, a Tündérpakk Alapítvány, akik a mellett, hogy gyűjtést indítottak a családnak, megpróbálnak lobbizni is Natasáékért:

„Felvettük a kapcsolatot Aradszki András képviselő-államtitkárral, hogy segítsen megoldani Natasa és nagymamája helyzetét. A most újraválasztott képviselő nyitott volt arra, hogy megoldást találjunk. Felmérte a helyzet komolyságát, és megértette azt is, hogy a nagymamának a kislánnyal együtt kell maradnia megfelelő körülmények között” – nyilatkozta Sevcsik M. Anna, az alapítvány munkatársa.

Kis Zoltán (Érd)

Natasáékat a Tündérpakk Alapítvány Magnet Banknál vezetett 16200120-18541478 számú számlaszámára történő befizetéssel lehet támogatni (IBAN:HU1816200120-18541478-00000000) A közlemény rovatba írják bele: Nati lakhatásáért

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás