Nos, ez a terület azt hiszem, mindennél jobban mutatja, mennyire nagy szakadék nyílt mára a társadalmi rétegek között. A fogyasztói hatás itt is erős, újabbnál újabb, sokszor agyament ötletek tárgyiasulnak a játékpiacon, amit megfelelő reklám után akarnak a gyerekek, és aki megengedheti magának, meg is veszi nekik.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A felgyorsult világban az a jó, ami hangos, gyors, színes, vagyis, ami még hangosabb, még gyorsabb, még színesebb. Már nem elég a kiságy fölé lógatott színes kendő, már régóta a minimum négy ágú, de sokszor emeletes forgó akármi a trendi, minden ág végén kis kabalával, de nem, már ez sem elég, már muzsikál is, a kis figurákat külön kis motor forgatja körben, miközben az egész forog, a zene ritmusára.

Minden rajzfilmfigura tárgyiasul, több színben, méretben, megvásárolható, kellékekkel együtt. Elképesztő a túlkínálat pónikból, Barbikból, mindenből. Aztán a szülő, mikor már látja, hogy túl sok, és a gyerekének ez sem elég, szelektál. Amit valahol olvastam, hogy „ha jót akarsz a gyerekednek, felezd meg a játékait” van, ahol használatos módszer. De sok helyen akkor válnak fölöslegessé, ha már nem férnek tőle, vagy már „kinőtte” a gyerek, már régen nem játszik vele, nem kötődik már hozzá. Akkor csomagba kerülnek a méregdrága Barbi babák, a szárnyas pónik, kisvasutak, kirakók, legók, no meg az apróságok is, a Kinder tojásokból, és a meséskönyvek, társasjátékok, diafilmek, a kisebb-nagyobb autók, és a plüssállatkák, és adománnyá válhatnak.

Ezek a játékadományok nagyon fontosak egy olyan közegben, ahol nem jut efféle a gyerekeknek. Sokan azt gondolhatnák, hogy bizonyára nagyon kreatívak a szegénységben felnövő gyerekek, mert a semmivel is tudniuk kell játszani, de ez nem így van.

Mert játszani is meg kell tanulni, hogy észrevegye a kis fadarabban a kisautót, a fűszálakban a madárfejjé alakítható rugalmasságot, a kavicsokból építhető utat. De nincs, aki ezt megmutassa, aki játsszon vele, így ez a terület meglehetősen szegényes marad.

„Ingerszegény” ahogy a szakma mondja, bár úgy tűnik sokszor, az „ingergazdag” sem az igazi fejlesztési lehetőség a gyerek szempontjából.

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

Mi, mint egy, a gyerekekre fókuszáló civil szervezet, nagyon örülünk a játékadományoknak. Az apró kinderfigurák, kis kabalák, kisautók jó szolgálatot tesznek óra végi jutalomként. Néha meséskönyvbörzét szervezünk, fontos ez ott, ahol odahaza nincsen egyetlen könyv sem. No meg, főleg a fejlesztő játékokból, meg a legókból kerül a tanodánkba, és a baba-mama klubba is. Ha túl sokat kapunk, csomagokat állítunk össze a környékbeli óvodáknak, oda, ahol sok a hátrányos helyzetű kicsi. A nagyobb játékokat, mint a szivacsból összeállítható játszószőnyeget, a babaszoba bútort, játékkonyhát, vagy terepasztalt, lábbal hajtható kismotort, hintát, stb. inkább oda visszük, ahol többen használhatják, mert otthon nincs elég hely hozzá, a kis házak nem alkalmasak a nagy játékokhoz. Itt a kisebb játékok egy része lehet „hazavivős”, a többi meg marad az oviban, az óvó nénik belátása szerint. A társasjátékok, kirakók inkább az iskolákba kerülnek, napközibe, és persze otthonra is.

Persze ezt is át kell válogatnunk. Mert sokan válogatás nélkül öntenek egy zsákba mindent. Pedig ezt is érdemes átgondolni, hogy mennyi munkát jelent nekünk, segítőknek, ha nem akarunk csalódást okozni a megajándékozott gyerekeknek. Mert nem túl jó adomány egy olyan puzzle, amiből több darab hiányzik. Sem a baba, aminek össze van firkálva az arca. A távirányítású autó, ami nem működik. A maci, amelyiknek hiányzik a szeme. A kipukkant labda sem. A félig beszínezett színező, foglalkoztató-könyv. A kisautó, aminek kitört a kereke. A társasjáték, amiből hiányoznak a bábuk, vagy pár kártya. Vagy a szabálykönyv. A meséskönyv, amiből kiszakadtak a lapok. A kisvasút, aminek a síndarabjai hiányosak, és nem lehet összerakni.

A játékadománynál is érdemes meggondolni, a mi gyerekünk örülne így neki? Ha túl hiányos, vagy szakadt, és világosan látszik, hogy működésében nem okoz maradéktalan élményt, amit mi is kidobnánk, azt ne ajándékozzuk tovább, hogy biztosan „jó az nekik”. Mert nem jó. Mert ők is olyan gyerekek, akik szeretnek örülni, játszani. Adjuk meg nekik is a maradéktalan élményt.

Egyszer egy kisautót vittem egy családhoz. Oda, ahol semmi sincs. A fiúcska a küszöbön hasalt. Néztem, mivel játszik. Kis dughagymákat szedett valahonnan, azokat rakosgatta, kóstolgatta. Elétettem a kisautót, aminek platója is volt. Rögtön rápakolta a kis hagymákat, és tologatni kezdte. Szinte átlényegült az arca. Jó volt látni, mit jelent egy játék itt. Értelmet, és élményt adott. Egyetlen perc alatt.

Segíteni kell ezzel is. Akkor is, ha abban a sokfunkciós, személyes élettér nélküli térben hamar leamortizálódik. Mert addig is hat, fejleszt, épít. És ez a legfontosabb.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]