Nagyon fontos, és nehéz területe ez a segítő munkának. Mert sokan vélekednek úgy, ahol nem megfelelőek a körülmények egy kisbaba fogadásához, oda nem szabad kiengedni, el kell venni, állami gondozásba, nevelőszülőkhöz adni, örökbe fogadtatni, mert nem szabad, hogy ott nőjön fel, ahol nélkülözés van. És mindig felmerül az is, minek szülnek, ha nem bírják eltartani, nyilván a pénzért, mert csak ezt nézik, stb. és elindul a rasszista álláspontok áradata, persze ehhez illő javaslatokkal is megtűzdelve.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb. El kell ismerni, bár sokan meg ezen háborodnak fel, hogy igenis vannak, akiknél a szociális megélhetés zsákutcájában ez is vonzó tételként szerepel, de nem ez az általános. Sokkal inkább a tudatos családtervezés hiánya, a szokások és a szegénység masszív, nehezen átalakítható szabályai. De erről majd egy másik blogban írok. Most maradjunk a kisbabáknál.

Mi azon az állásponton vagyunk, hogy minden családnak (néhány extrém eset kivételével) meg kell adni az esélyt arra, hogy a született kisbabájukat felneveljék. Ahhoz pedig, hogy ez a szakemberek számára is elfogadható módon történjen, bizony sokszor segíteni kell.

Mi a kismamákkal már korábban, a terhesség alatt kapcsolatban vagyunk. Sok esetben, ahol látszik, nem megfelelőek a körülmények, egyeztetünk a családsegítő, gyámhivatal, védőnői hálózat munkatársaival, hogy együtt, időben készülhessünk a kisbaba fogadására. Mert ők szabják meg a feltételeket, ők hozzák meg a végső döntést, hogy a születés után a kicsi hazaadható-e. Volt már eset, hogy ez elmaradt, mi pedig akkor kerültünk csak a történetbe, mikor az anya egyedül jött haza a kórházból, begyulladt mellel, gyógyszer nélkül, és a szülés után tudta meg, hogy nem viheti haza a kicsit. Ami persze jogos volt, a körülmények rémesek voltak, de megelőzhető lett volna, ha hamarabb tudunk az esetről, és segítünk. Ha együttműködünk. De hát ezt is tanulni kell, és ez sem gyorsabb, mint a többi folyamat.

Nos, a mi segítségünk egyrészt a fizikai tényezőket jelenti, kiságy, babaruhák, babaápolási holmik, cumisüveg, pelenka, kiskád, babakocsi adományozásával. Ezekből a ruhák, a kiságy, a babakocsi, a kiskád használtan kerülnek hozzánk, és ezekből teremtjük meg a baba fogadásának alapjait. Van, ahol csak egy-két tétel hiányzik, és van, ahol több. A segítségnyújtás egyénre szabott.

A pelenka, popsitörlő is nagyon fontosak. Leírom itt, mert az előző blogbeírásban, a női dolgoknál is sokszor felbukkant a megjelenés utáni megkeresésekben a mosható betéttel kapcsolatban: a szegénységben mi itt is az eldobható papírpelenkát preferáljuk. És nem azért, mert luxus, meg nem is azért, mert nem vagyunk eléggé „zöldek”.

Egyszerűen azért, mert a higiéniai feltételek nem olyanok, hogy a textilpelenka megoldást adjon. Mert a házakban nincs víz, a kútról behozottat melegíteni kell, ha kifőznék a pelenkákat, ahhoz sok háznál nyáron is tüzelni kell, mert nincsen gáz, és a mosószer sem áll mindig rendelkezésre. A nem megfelelően mosott pelenka pedig egy felcsípett popsinál olyan fertőzéseket okozhat, ami sokszorosára növeli a bajt. Így egyszerűen (egyelőre) a papírpelenka ad megoldást. Tudom, régen is megoldották, míg nem volt papírpelenka. Rengeteg ilyen levelet kapok. De az akkor volt, egy másik korban, másféle szocializációkkal, a fogyasztói társadalom hatása akkor még nem dübörgött. Aki úgy gondolja, hogy annyi az egész, főzni kell újra szappant, kifőzni a ruhákat, szenes vasalóval átvasalni, az menjen, próbálja meg beemeltetni ezt a 21. századi szegénységben élőknél. Nem mondani kell, hogy kellene a segítőknek tenni, hanem megpróbálni. Örömmel átvesszük a tapasztalatokat, ha ez sikerül valakinek. Mert nekünk ez nem megy.

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

Egyébként is nehéz minden változást elérni. Valahogy még az új, modernebb dolgokkal kapcsolatban sikeresebbek vagyunk, mint a régi, akár remekül működő és visszahozott (vagy más kultúrákból behozott) elemekkel. Ilyen például a hordozókendő. Nem tudjuk beemeltetni, inkább a kézben tartás, vagy a babakocsi működik.

Amit még adnunk kell, az egyre gyakrabban a tápszer. Sok kismama, bár az anyja még őt akár három-öt éves koráig is szoptatta, nem tud elég ideig szoptatni. Érdekes lenne megvizsgálni, mi ennek az oka. Nyilván nem fejik ki a fölösleget, no de nem fejte ki az anyjuk sem soha. A szoptatás szinte folyamatos, megnyugtatásul is. Persze ez jó, csak tartana tovább, mint pár hónap. Tápszerrel meg muszáj segíteni.

Sokszor már nem is indokolt, mégis adjuk, mert ez az egyetlen, amiből komplexebb tápanyaghoz juthatnak a kicsik. Persze gyakran próbálkozunk a bébiétellel, bébiitallal is, ez a mélyszegénységben teljesen kimarad, jellemző, hogy a szoptatás után egyből a felnőtt ételeket eszik, azzal a szűkre szabott, „pörköltízű” íz- repertoárral, amit a szegénység adhat. Amivel tele a pocak hamar, és ami szénhidrátalapú, csak éppen az hiányzik belőle, amire a kicsinek szüksége lenne.

És persze ezen túl is segítünk, ruhákkal, cipőcskékkel, játékokkal, és a baba-mama klubunk fejlesztő tanításával is, ahol szakember segít a gondozási feladatok mellett egy tudatos, korszerűbb gyereknevelés elsajátításában. Itt egyszerre történik a fejlesztés, a három év alatti babákra és anyukájukra irányulva. Hogy a hátrányok kompenzálását időben elkezdhessük. Mert sokszor már az óvoda is későn lép be ebbe a folyamatba.

Ez az a terület, ahol alapítványunk az adományozóknak nem szab korlátot, mindig, folyamatosan fogadunk a csecsemő és kisgyerek gondozásához szükséges adományokat. Itt csak az adományozónak kell figyelnie. Mert egy kitört kerekű, vagy összecsukott és kinyithatatlan babakocsi, a matrac nélküli kiságy, vagy a szakadt ruhácska, elromlott cipzárú kezeslábas, stb. nem segítség itt sem, csak plusz munkát ad a segítőknek. És abból e nélkül is van elég.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]