Nos, a segítségnyújtás egy furcsa területéről írok most. Olyan részről, amit kevesen mernek kihangosítani, pedig részei az életnek, és így a nélkülözésnek is.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Gyakran megerősödik bennem egy-egy rácsodálkozó kérdés kapcsán, mennyire nem tudják elképzelni a problémától távol élők azt az életet, amit a mélyszegénységben megtapasztalhatunk. A minap kaptunk egy felajánlást, gázkonvektorok, radiátorok, bojler, mosogatógép, villanytűzhely is volt benne, és én sorban elmondtam, hogy nem kérjük, mert nem tudunk mit kezdeni vele, ugyanis abban a társadalmi csoportban, akikkel mi dolgozunk, ezek az adományok nem értelmezhetők.
Hiszen a kártyás villanyórát a villanytűzhely nagyon hamar leszívja, ahol meg nincs bent a víz, ott sem a bojler, sem a mosogatógép nem használható, és ahol nincs vezetékes gáz, csak egy fatüzelésű, rossz kályha, nos, ott nem a legjobb adomány a gázkonvektor sem. A kérdések, hogy akkor honnan veszik a vizet vagy mivel fűtenek, jelezték, hogy egyszerűen el sem tudja képzelni a felajánló, hogy élnek ma ilyen körülmények között emberek.
Azt hiszem, ebbe a területbe sem gondolnak bele a legtöbben. Abba, hogy a szegénység mindent meghatároz, a női dolgokban is. Sokaknak talán eszébe sem jut, mekkora gond lehet „azokon a napokon” az intim betét hiánya. Amikor ezzel szembesültem, egy iskolai hiányzás kapcsán, próbáltam kérdezni, hogy oldják meg?
Nem szívesen beszélt róla senki, de végül is információhoz jutottam: rossz lepedőből, ingből, puha, nedvszívó anyagokból hajtogatnak „betétet” maguknak. Ebbe persze nehéz belegondolni a tamponok, különböző méretű, nedvszívó képességű, ragasztócsíkkal ellátott betétek korában.
Egyszer, egy cégtől, nagyobb mennyiségű reklámbetétet kaptunk, sokáig gazdálkodtunk belőle, lehetett kérni egy helyi munkatársunktól, egy nőtől persze, a közösségi háznál, de vittünk magunkkal az iskolákba is, sok lány kérte ebben is a segítségünket. Mert ahol négy lány van egy családban, ott ez már nagy tétel. Pláne a létminimum alatt. Az iskolából pedig nem szeretne otthon maradni senki, e miatt. A hiányzást jegyzik, és következménye van.
Sajnos, ez az adomány már elfogyott, remek lenne, ha ebben egy gyártó vagy forgalmazó újra mellénk állna.
Aztán ott van a fehérnemű kérdése. Nyilván ilyesmit adományban nem kapunk, használt fehérneműt nem ad az ember. Néha, főleg a gyerekeknek, kapunk új fehérneműket, kis bugyikat, gatyákat, óriási az öröm, mikor ezeket oszthatjuk. Sajnos sokaknál kevés a váltófehérnemű, nemrég ellenőriztem a táborozók készleteit, bizony, fehérneműből volt a legkevesebb. Egy hétre egy bugyi, egy fehérneműváltás nem túl kecsegtető.
És bizony, volt nagylány, akinek nem volt melltartója, pedig akkora mellbőséghez már nagyon kellett volna. Mi vittük el a kínai boltba, és vettünk neki. Milyen boldog volt, mikor először megtapasztalta, milyen érzés az, ha tartja valami a hirtelen megnőtt melleit, és mennyivel kevesebben csúfolják az iskolában, főleg tornaórán, ha melltartót hord. Aki pedig látja a szoptatós kismamát, akinek melltartó nélkül folyton elindul a teje, eláztatva a pólóját, ezért inkább ki sem mozdul a házból, nos, az megérti, mit jelentenek ezek a dolgok.
Amikor nőgyógyászati szűrővizsgálatot szerveztünk az egyik szegregátumban, sokat gondolkodtunk, hogyan adjunk lehetőséget a tisztálkodásra előtte, anélkül, hogy megbántanánk bárkit. Végül a zuhanyzóba papírtörülközőt tettünk, hogy akinek otthon nem volt módja rá, itt megmosakodhasson előtte.
Fölösleges volt az aggodalmunk, mert mindenki tisztálkodott otthon. De erre is fel kellett készülnünk, mert valós probléma lehetett volna. A megoldás, mint később kiderült, a közösségen belül megelőzött bennünket, ők maguk szóltak azoknak, akikről azt gondolták, célszerű erre figyelmeztetni. A családokon belül ez megoldható volt.
Szervezünk néha, ha ilyen jellegű adományt kapunk, körömápolással, sminkeléssel kapcsolatos női közösségi foglalkozásokat is, ezeket leginkább a fiatal lányok élvezik. Néha még hajat is vágunk, egy-két órára olyan helyzeteket teremtünk, ami mindenhol máshol természetes része az életnek.
Persze vannak álmaim velük kapcsolatban, mert sokan sosem voltak fodrásznál, kozmetikusnál. Nem használnak arckrémeket, testápolókat, kézfinomítókat, dezodorokat, meg sem tapasztalják ezeknek a termékeknek a kellemes hatását.
Nemrég egy nagyobb szappanadományt kaptunk, kecsketejes csodákat, sokat osztottunk ki belőle, és osztunk is még. Jóleső érzés volt látni, ahogy szagolgatták a finom szappandarabkákat. És persze ott van a másik nagy álmom, hogy a fogaikat rendbe hozzuk. Mert szinte mindnek hiányos elöl.
Persze tudom, ebből sok csak álom marad. Látom azt is, a fiatal lányok számára sok minden már természetes, ami az anyjuknak nem az. Mégis, ahogy felnőnek, ahogy belenőnek az asszonyszerepbe, a nélkülözésbe, pár év és elmarad minden. A nőiesség sokadrangú szempont lesz. A fiatalként gyönyörű, majd hirtelen megöregedő arcok beszédesek.
A szegénység mindent felőröl. A nőiességet is. Pedig az emberi méltósághoz ez is hozzátartozik. Hogy a női dolgokban ne legyen nélkülözés.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
