A kormány 2014-ben aláírta ugyan az Európa Tanács áldozatvédő dokumentumát, az Isztambuli Egyezményt, ám törvénybe iktatni három éve nem hajlandó. Február elsején Vas Imre fideszes képviselő még úgy nyilatkozott, hogy „a Fidesz támogatja az Isztambuli Egyezmény kihirdetését”, most viszont már olyan egyezményellenes nézeteket hoz fel kifogásként a kormány, amelyek az elmúlt években fel sem merültek, és amelyeket zömében a hozzá közel álló civil szervezetekkel (Talita.hu, Emberi Méltóság Központ, Alapjogokért Központ) íratott meg.
Az alábbiakban nyolc pontba szedve megmutatjuk, miben tévednek az Egyezmény ellen ágálók.
1. „Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása felesleges, mert a nőket ma Magyarországon elegendő jogszabály védi”
Léteznek ugyan vonatkozó jogszabályok, ezek azonban – pl. a „kapcsolati erőszak” tényállás – az áldozatvédő civil szervezetek érdemi bevonása nélkül készültek, így önmagukban is hiányosak, és az alkalmazásuk is problémás.
Például a távoltartási törvény csak szimbolikus, hatálya alatt tavaly sem csökkent az áldozatok száma.
Jelenleg Magyarországon évi 73 nő és 12 gyerek veszíti életét ilyen módon – a spanyolországi áldozatvédelmi gyakorlatot követve az évente megölt nők száma becslés alapján 16-ra, a német gyakorlatot követve 18-ra csökkenne.
2. „Az Isztambuli Egyezmény elvetné a biológiai nem fogalmát”
Mivel maga az Egyezmény is használja a biológiai nem fogalmát, aligha akarja elvetni. A 4. cikk 3. pontjáig azonban a kritizálók el sem jutnak az Egyezmény olvasásában, mert megakadnak a sokat idézett 3. cikk c) alpontjánál:
„c) „nem” [az eredeti szövegben gender = társadalmi nem]: azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint;”
Az Emberi Méltóság Központ ezt írja: „A definíció szerint a ’nem’ egy szociális konstrukció, amely változó lehet, és amely lényegében független a biológiai valóságtól (attól, hogy valaki férfi-e vagy nő).” SEHOL nem írja az Egyezmény, hogy a társadalmi nem független a biológiaitól – a nemekhez kapcsolódó sztereotípiák és szerepelvárások éppen a biológiai nemből következnek, azaz amiatt nehezednek rá az egyénekre.
Releváns példa:
– a biológiai nemből következik, hogy a) a nők általában fizikailag gyengébbek a férfiaknál, b) a nők azok, akik általában tudnak szülni és szoptatni.
– ennek társadalmi nemi vonzata (ami nem biológiai szükségszerűség): a) a férfiaktól a dominancia, a családfő-szerep elvárása, b) a gyermekek gondozása kizárólag „a nők feladata”, és a nőknek az egyéni érvényesülésüket az anyaságnak alá kell rendelniük, c) „a család összetartása” a nő feladata (v. ö. „jó asszony mindent megbocsát”)
mindezek egyik következménye a nemi alapú erőszak szempontjából: a nők szocializációja (pl. családösszetartó szerep) gátolja a bántalmazó kapcsolatból való kilépést, az áldozatok jogainak érvényesítését.
3. „A hatékony áldozatvédelem és a hatékony megelőzés elválasztható a nemek társadalmi helyzetének figyelembevételétől (azaz a genderszemlélettől)”
Ha a tünetek helyett az okot akarjuk kezelni, nem választható el.
A nők elleni erőszak oka ugyanis az a sztereotip elképzelés, hogy a nők a férfiaknál alacsonyabb rendűek, egyéni érdekeiket a partnerüknek vagy a családjuknak kell alárendelniük,
és a férfiak a tőlük ezzel összefüggésben elvárt határozottságot és domináns viselkedést akár a fizikai erőszakig is fokozhatják, ez nekik, főleg, ha a nő nem teljesítette be a „princípiumát”, megbocsátható.
4. „Az Isztambuli Egyezmény kihirdetése után többé senki sem lenne egyszerűen férfi vagy nő, hanem a végtelen számú, mesterségesen kreált genderkategória egyikébe tartozna.”
Az Isztambuli Egyezmény a gender fogalmát nem gender identity (nemi identitás), hanem a fentebb kifejtett gender role/gender stereotype (nemiszerep-elvárások, nemi sztereotípiák) értelemben használja. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy senki, akinek stabil a női vagy férfi identitása, nem fog elkezdeni (Kölneit idézve) „azon tűnődni, hogy a sokneműség széles skáláján hol helyezkedik el” pusztán azért, mert hall olyan emberekről, akik nem tudják egyértelműen besorolni magukat a kék vagy a rózsaszín dobozba.
Az Isztambuli Egyezménynek ez a téma nem tárgya.
Ezt a vitát nem az Isztambuli Egyezmény kapcsán kell lefolytatni, mert nem ide tartozik.
A bántalmazott nők, akiknek az élete azon múlik, hogy Magyarország ratifikálja-e az Isztambuli Egyezményt, többségben teljesen konformista nők, akik házasságban, családban akartak élni – legtöbbször épp olyanban, amilyet a konzervatív oldal egyedüli családfogalomként szorgalmaz.
Amíg mi a „sokneműségen” vitatkozunk, hetente egy közülük – és havonta egy gyerek – meghal, noha ezek a halálok megelőzhetőek lennének.
5. „Az Isztambuli Egyezmény olyan tanterveket vezetne be, melyek keretében nemátalakító műtétekről tanítanák a gyerekeket.”
Az Isztambuli Egyezményben előírt prevenció az oktatásban (lásd 14. cikk) nők és férfiak egyenlőségére és az erőszakmentes konfliktuskezelésre irányul, nincs benne szó nemátalakító műtétekről.
6. „Az Isztambuli Egyezmény célja a hagyományos családmodell felszámolása és az azonos neműek házasságának bevezetése.”
Az Isztambuli Egyezmény nem a hagyományos vagy nem hagyományos család, hanem a családon belüli erőszak ellen lép fel. A házasságot egyedül a kényszerházasság tilalmára vonatkozóan említi (37. cikk), családformákról és azonos neműek házasságáról nem foglal állást.
Bár a múlt réme másoknál is felsejlik, igazán egyértelműen Frivaldszkyék, a magyar Emberi Méltóság Központ prominensei próbálnak rájátszani az államszocialista múlttal szembeni berzenkedésre, és a feminizmus teljes egészét a marxizmussal azonosítják. „A marxizmus egyszer már látványosan megbukott régiónkban” – hangsúlyozzák a biztonság kedvéért, miközben minden olyan törekvésre, ami azt mondja, hogy a status quo valamilyen szempontból nem jó, és társadalmi változtatásokra van szükség, sietve igyekeznek ezt a bélyeget rásütni. Úgy állítják be a helyzetet, mintha a problémát a bántalmazás ellen fellépők, vagy akár az arról beszélni merészelők generálnák, és nem a bántalmazók.
8. „Az Isztambuli Egyezmény férfiellenes”, illetve „az Isztambuli Egyezmény célja egymás ellenségeivé tenni a férfiakat és a nőket.”
Az Isztambuli Egyezmény egy már fennálló problémára adott válasz, nem pedig valamiféle jövőkép felvázolása. „Úgy gondoljuk, az Isztambuli Egyezmény a nemi alapú és a kapcsolati erőszak női áldozataira koncentrálva figyelmen kívül hagyja a férfi áldozatokat” – írja az Emberi Méltóság Központ. Ez vagy csúsztatás, vagy az Egyezmény ismeretének hiányából fakadó tévedés:
a) Az Egyezmény már a preambulumban elismeri, hogy „férfiak is a kapcsolati erőszak áldozatává válhatnak”.
b) Az Egyezmény értelmében (lásd 3. cikk) „„áldozat” [victim]: olyan természetes személy, aki az a. és a b. pontban meghatározott magatartás tárgya; „- az a) pont a nőkkel szembeni erőszak, a b) pont pedig: „b) „kapcsolati erőszak” [domestic violence]: a fizikai, a szexuális, a pszichológiai vagy a gazdasági erőszak mindazon cselekményei, amelyek a családon vagy a háztartási egységen belül, vagy a volt vagy a jelenlegi házastársak vagy partnerek között történnek, függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal azonos helyen él vagy élt-e;” Ez a leírás magában foglalja a férfi áldozatokat is.
c) Az Egyezmény 4. cikkének 3. pontja kommentár nélkül is cáfolja a fenti állítást:
„3. Ezen Egyezmény rendelkezéseinek, különösen az áldozatok jogainak védelmét szolgáló intézkedéseknek a végrehajtását a részes felek kötelesek biológiai nemen, társadalmi nemen, (…) vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani.”
Az idézett 4. cikk egyértelműen cáfolja az Emberi Máltóság Központ azon kifogását is, miszerint „Az Egyezmény nem foglalkozik más veszélyeztetett csoportokkal sem, akik szintén nagy arányban vannak kitéve a kapcsolati erőszaknak, pl. az idősekkel vagy a fogyatékos személyekkel.”
A férfiakkal kapcsolatban az Isztambuli Egyezmény egyetlen „bűne”, hogy leírja azt a tényt, hogy az elkövetők többsége férfi és az áldozatok többsége nő. A prevenciónál ezt természetesen figyelembe kell venni – ez azonban nem a fiúk megbélyegzését jelenti, hanem a beleegyezésről, önrendelkezésről, erőszakmentes konfliktuskezelésről való oktatásról szól. Ez a tudás a fiúknak/férfiaknak is a javára válik az őket érő erőszak elkerülésében-megállításában.
Az Isztambuli Egyezmény szövegét, eddigi hazai sorsát, valamint a fentiek bővebb kifejtését lásd a Nőkért.hu-n!
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
