A magyar szociális szféra legnagyobb projektje indul hamarosan: tavasszal 22 milliárd forintból folytatódik a „kitagolás”, azaz a nagylétszámú bentlakásos intézetek lakóinak kiköltöztetése lakóotthonokba, illetve lakásokba. A nagy intézmények kiváltása nem öncélú reformerkedés, hanem annak a felismerése, hogy az emberhez méltó élet tömegotthonokban nem biztosítható. A megvalósítás iránya, feltehetőleg a különböző erőközpontok rivalizálása miatt az elmúlt két évben többször gellert kapott, most viszont az eredeti, az intézeti rendszer teljes felszámolását célzó álláspont látszik felülkerekedni. Ugyanakkor sokat ront a sikeres megvalósítás esélyein, hogy hosszú hónapok bizonytalankodása után, most irreálisan rövid idő alatt, a minimálisnál is kevesebb felkészüléssel kell megtörténnie mindennek.
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
18516641-1-42
Még soha nem volt olyan nehéz akárcsak név nélkül nyilatkozó forrásokat találni, mint most. Általános tapasztalatunk volt, hogy szinte mindenki menekül az újságíró elől, leszámítva azt a néhány outsidert, akik már nem részei a rendszernek, így a nyilatkozatuk nem veszélyezteti azt a szervezetet, ahol dolgoznak.
Mindennek leginkább az az oka, hogy a fogyatékosságügyben dolgozó civil szervezetek működése ahhoz adaptálódott, hogy az elmúlt 15 évben az állami szervezetekkel kooperálva dolgoztak, részben uniós projektekben, részben feladatátvállalással az ellátórendszer részeként. Igaz, míg korábban inkább partnernek kezelték őket, mára alárendelt szerepben érzik magukat.
Jellemző percepció, amit az egyik szervezet szakmai vezetője mondott – természetesen név nélkül: szerinte mára a meghatározó nagy civil szervezetek legalább fele de facto nem működik, amelyik pedig még igen, az is a fele-, harmad akkora büdzséből, mint néhány évvel ezelőtt, persze, hogy mindenki retteg attól, hogy a „kibeszélést” megtorolják az állami illetékesek.
Sajátos ellentmondás, hogy a szféra finanszírozási adatai nem igazolják ezt a helyzetértékelést: bár valóban vannak kisebb szervezetek, amelyek finanszírozási nehézségekkel küzdenek, a civil szervezetekhez egyre több pénz érkezik. Tavaly például a 2010-es összfinanszírozás 108 százaléka, 1,138 milliárd forint. Valami alapja viszont biztosan van annak, hogy a kiszolgáltatottság és a félelem érzete ilyen általános.
Persze a kép is árnyaltabb, mint amit az állami finanszírozási adatok mutatnak: az uniós források zömét ún. kiemelt projektekre, vagyis a központi szervezetek projektjeire fordítják, a civil szervezetek független szakértői legfeljebb ezekbe tudnak bedolgozni, a szervezeteik önállóan nem jutnak uniós forrásokhoz.
De a hazai „civil” források elosztására sincs átlátható és igazságos pályázati rendszer – így alakul ki az a helyzet, hogy az igazán elkötelezett szervezetek hajlandóak akár ingyen is dolgozni az állami partnernek, pusztán azért, hogy megmaradjon a szakmai kommunikáció, és így valamennyi befolyásuk legyen a történésekre. Ezt a furcsa és alacsony hatékonyságú együttműködést láthatjuk a kitagolás-sztori számos eddigi elemében is.
Egy mind felett
A szélesebb közönség tavaly, a TASZ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) közti konfliktus kapcsán hallott először az utóbbi szervezetről. Pedig az SzGyF ma már olyan mértékben uralja a szociális szférát, mint KLIK a közoktatást, azzal a különbséggel, hogy eddig sikeresen vészelte át a zsákmányterületért küzdő kormányzati erős emberek marakodását.
Forrásaink szerint mostanra a legjelentősebb frontvonal az SzGyf és az EMMI között húzódik: az SzGyF rakétakarriert befutott főigazgatóját, Bátori Zsoltot egyértelműen Lázár János emberének tartják, aki önálló entitássá nőtte ki magát minisztériumi feletteseivel, Czibere Károly államtitkárral és Nyitrai Imre helyettes államtitkárral szemben.
A két minisztériumi vezetőt – különösen Czibere államtitkárt – az általunk megkérdezettek óvatos, de elkötelezett reformernek tartják, míg Bátori inkább a régi, intézményi érdekek megjelenítőjének tűnik. Mások szerint mivel viszonylag rövid múlttal rendelkező szereplője a szociális szférának, szakmai preferenciák nem kötik, kritika és ellenvetés nélkül végrehajt minden feladatot.
Bátori történelemtanári végzettséggel – némi önkormányzati kitérő után – 2011 végén a megyei fenntartású intézmények államosítását felügyelő biztos lett Somogyban, majd az 2012 januárjától a Megyei Intézményfenntartó Központot vezette. Innét került 2014-ben az SzGyF élére – ekkora már a központosító szándék, a civil és egyházi fenntartású intézmények kivételével, a teljes szociális és gyermekvédelmi intézményrendszert a főigazgatóság alá terelte.
Tavaly októberben jelent meg az egyik legismertebb, de a rendszeren kívül álló szakértő, Verdes Tamás rövid írása a TASZ blogján, melyben azt állította, hogy az SzGyF eltéríti a nagy intézmények felszámolására kiírt 35 milliárdos keretösszegű pályázatot. Verdes szerint számos olyan elem is bekerült a programba, amely az eredeti szándék ellen hatva éppen a bentlakásos intézmények, és ezzel a régi intézményi kultúra fennmaradását szolgálják: a pályázat lehetőséget teremt 25 fős „mini intézmények” létrehozására, nem teszi kötelezővé a meglevő intézmények bezárását, sőt, egy másik pályázat még a felújításukra is biztosít forrásokat.
Verdes szerint az SzGyF afféle szuperszervezetként az intézményi lobbiérdekeket jeleníti meg, és ezzel felborítja a szereplők közt korábban kialakult egyensúlyi viszonyokat. Az írás az egyik legsúlyosabb problémának a szakmai-társadalmi kontrollt jelentő szervezet, az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (IFKKOT) véleményének eljelentéktelenítését nevezi – míg az első intézménytelenítési hullámban a testület véleménye döntő volt egy adott pályázat elbírálásánál, a mostani kiírás szerint a 100 pontos értékelésnél mindössze 2 pontot jelent a testület támogató véleménye.
Verdes szerint a retrográd lépések mögött az intézmények lobbiját megjelenítő SzGyF áll. A dolgozat megjelenése után a főigazgatóság két ponton helyreigazítással élt, de a cikk fenti állításait meg sem próbálták cáfolni. Verdes és mások az észrevételeiket közzétették a program „társadalmi vitájában” is, de érdemben az elmúlt hónapokban nem történt semmi: noha az eredeti ütemezés szerint szeptemberben meg kellett volna jelennie a pályázati felhívásnak, erre nem került sor.
Az első hullám
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2012 elején hirdette meg a TIOP 3.4.1.-A-11/1-jelű pályázatot a nagy létszámú, tartós bentlakást nyújtó fogyatékos és pszichiátriai intézmények kiváltására. A 7 milliárd forint értékű pályázat keretében hat intézmény kapott támogatást összesen mintegy hétszáz férőhely kiváltására. A pályázatok kiírása 2009 óta húzódott: az akkori tender hazai és nemzetközi botrányt okozott, ugyanis az eredeti feltételek szerint akár 150 fős intézetek építésére is lehetőség lett volna.
Civil és szakmai szervezetek nyomásra az NFÜ végül visszavonta, és átdolgozta a pályázatokat. Ez volt a „hardware”, a kitagolás infrastruktúráját biztosító pályázat, amelynek keretében végül hat intézmény nyert nagyjából 1-1 milliárdot, hogy lakóotthonban vagy éppen önálló lakásban helyezzék el az intézmény lakóit.
A TASZ által vizsgált megvalósíthatósági tanulmányok szerint az első öt intézet kiváltására a fejlesztések eredményeképpen összesen 13 lakást, 29 lakóotthont és 5 lakócentrumot létesítettek. Forrásaink szerint épp a mostani kiírással eljelentéktelenített társadalmi testület, az IFKKOT közbelépésének volt köszönhető, hogy bár a kiírás lehetővé tette volna akár 50 fős lakócentrum építését, végül 25 fősnél nagyobb sehol nem létesült. (A kimutatás a hatodik, a szakolyi intézet adatait még nem tartalmazza.)
Lakóotthonban 332, lakócentrumban 127, lakásban mindössze 61 személyt helyeztek el. Ezekből a számokból jól látszik, hogy a kitagolásban részt vevő intézetek által preferált új lakhatási forma a hét-tizenkét fős lakóotthon, és a legfeljebb 25 ember befogadására alkalmas lakócentrum volt – ezek pedig a kevésbé korszerű, az eredeti integrációs célokat kevésbé szolgáló formák.
Feltűnő ugyanakkor, hogy a hat intézményből öt a lakók számától függetlenül százezer forintos eltéréssel ugyanakkora összegből, a kiírásban szereplő plafon szerinti 1 milliárd forintból valósította meg a kiváltást, függetlenül a lakók számától. (Kalocsa az egyedüli kivétel, ugyanakkor fajlagosan a legdrágább projekt: itt 893 millió forintból 60 ember kiköltözését oldották meg, ez egy főre számolva majdnem 15 millió forint.)
Ez a feltűnően egyforma összköltség feltehetőleg arra utal, hogy az egyes projektek nem a konkrét, helyi szükségletekhez, hanem a rendelkezésre álló forráshoz igazodtak: Szakolyban 1 milliárd forintért százötvenen kezdhették meg az intézményen kívüli életet (6.6 mFt/fő), míg Szentes ugyanekkora összegből csak kilencvenen (11,1 mFt/fő).
A mentorok pénze
Az FSZK 2012. december 31-én jelentette a Közbeszerzési Értesítőben az IFKT mentorokra vonatkozó közbeszerzési felhívást. („TÁMOP-5.4.5-11/1-2012-0001 – A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása tárgyú projekthez kapcsolódó, Intézmény Férőhely Kiváltást Támogató mentorszolgáltatás”). A projekt célja szerint a kiváltás első hullámában érintett intézmények számára nyújt mentorszolgáltatást – nem nehéz belátni, hogy az infrastrukturális intézménytelenítés csak akkor lehet sikeres, ha az összes érintettet, beleértve a fogadó közeget is, alaposan felkészítik a kiköltözésre, és folyamatos támogatást nyújtanak.
Az érintettek mentorálásának minőségére a szakmai garanciát a nagy múlttal rendelkező Kézenfogva Alapítvány jelentette, amely az FSZK-val közösen 50 órás mentorképzést szervezett 109 szakember számára. A képzett mentorok közül végül 86-an dolgoztak 2013 májusától kezdődően, de ezt már nem az FSZK és a Kézenfogva Alapítány irányításával végezték, ugyanis a mentorszolgáltatás biztosítását a felhívásra jelentkező Konett Hungária Közösségfejlesztési Nonprofit Kft. nyerte el.
A Konett azt vállalta, hogy 5200 órában, óránként 10.000 forint+Áfa összegért mentorszolgáltatást biztosít az intézmény férőhely kiváltásban részt vevő intézetekben. Az FSZK-val 2013. április 24-én kötött szerződés szerint a meghatározott munkaóra-mennyiségtől plusz 25 százalékkal el lehet térni, a szerződés hatálya pedig meghosszabbítható.
A teljesítési igazolások alapján a megbízó élt is az előbbi lehetőséggel: január 31-ig összesen 6277 órát igazolt le a Konettnek, az elszámolt tevékenység értéke bruttó 82.550.000 forint. A havonta kiállított teljesítési igazolások szerint a Konett tulajdonképpen projektmenedzsment-feladatokat végzett: szerződések előkészítése és aláíratása, kapcsolattartás, elszámolások összesítése, beszámolókészítés, egyebek.
A mentorszolgáltatás értékelését egy erre felkért szakértőgárda végezte el, az eredményt egy 2015 végén megjelent tanulmányban hozták nyilvánosságra. Ebből többek között az derül ki, hogy „(…) a mentorhálózat létrehozásával egy csaknem átláthatatlan rendszer jött létre, amelyben az FSZK és a Minisztérium gyakorlatilag kiengedte a kezéből a folyamat irányítását és ellenőrzését”. Ráadásul a mentorok szakmai tudás-támogatása megoldatlan maradt a TÁMOP-projekt lezárultát követően: a mentorhálózat működtetését az FSZK önként vállalt feladatként folytatta tovább, de lényegesen kevesebb erőforrásból.
Mivel az elszámolás a teljesített mentorórák alapján történt, és a mentorok a Konettel álltak szerződésben, megkérdeztünk egy projektben részt vevő mentort, hogy a Konett büdzséjében szereplő összegből mennyit kaptak kézhez. A név nélkül nyilatkozó szakember szerint a nettó 10.000 forintnak csak a töredéke jutott el hozzájuk.
Fontos megemlíteni, hogy a Konett ezért az összegért csupán koordinálta a Kézenfogva Alapítvány és az FSZK által már felkészített, képzett mentorok munkáját, a szakmai támogatást és a szupervíziót továbbra is az Alapítvány és az FSZK végezte. Összehasonlításképpen: a mentorok képzését és a program előkészítését a Kézenfogva Alapítvány 30 millió forintból valósította meg.
Érdemes lesz figyelni a EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001-azonosítójú, 2,5 milliárdos keretösszegű projekt (Társ Projekt). A kedvezményezett az FSZK, a cél a kitagolás szakmai-módszertani hátterének biztosítása: ez pedig, mint láttuk, a Konett terepe.
A Konett-team (honlapjuk szerint így nevezik magukat a Konett-cégek) nemcsak projektmenedzserként tűnt fel az első hullámban: ők jegyzik azt a 2016. márciusi keltezésű megvalósíthatósági tanulmányt, amelyik az infrastruktúra működtetéséhez nélkülözhetetlen szakmai-módszertani műhely feladatait, lehetőségeit elemzi. A munka elvégzéséért a Konett nettó 17,2 millió forintot kapott, ami forrásaink szerint kiugróan magas összeg a műfajban: egy ilyen tanulmány szakmai anyagainak elkészítéséért általában legfeljebb néhány százezer forintos nagyságrendű díjazást kap a szerző.
De nem is ez a legnagyobb probléma a Konett-tanulmánnyal, sokkal inkább, hogy jelentős mértékben használ jelölés nélkül forrásokat – vagyis plagizál. Mindjárt a 231 oldalnyi szöveg elején, a 9. oldalon található A kiváltás és a közösségi lakhatás definíciója című fejezet második bekezdésének első mondatára két különböző találatot is ad az internetes keresés.
A 2016-os Konett-tanulmány így szól: „A 2009-ben publikált Report of the Ad Hoc Expert Group on the Transition from Institutional to Community-based Care intézményi gondozás alatt a szegregált körülmények között biztosított lakhatást nyújtó intézményeket érti.”
A másik találat a Bugarszki Zsolt – Eszik Orsolya – Kondor Zsuzsanna szerzőhármas Az intézményi férőhely kiváltás alakulása Magyarországon 2012-2013 – című tanulmánya 2013-ból. A dolgozat megfogalmazásában: „A 2009-ben publikált Report of the Ad Hoc Expert Group on the Transition from Institutional to Community-based Care intézményi gondozás alatt a szegregált körülmények között biztosított lakhatást nyújtó intézményeket érti.”
A Konett-tanulmány szövege még további bő egy oldalon keresztül szó szerint idézi a 2013-as tanulmányt – forrásmegjelölés nélkül. Igaz, később többször is hivatkozik Bugarszkiék tanulmányára, de sosem azokon a helyeken, ahol egész szövegrészeket vesznek át szó szerint. Bugarszkiéknál a 6. oldalon: „A 2007. évi XCII. TV által Magyarország ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményt (CRPD). Ezáltal Magyarország elismerte többek között a CRPD 19. Cikkében megfogalmazott, a „fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogát a közösségben való élethez…”
A Konett-tanulmány 31. oldalán: „A 2007. évi XCII. tv. által Magyarország ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményt (CRPD). Ezáltal Magyarország elismerte többek között a CRPD 19. Cikkében megfogalmazott, a „fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogát a közösségben való élethez…”
Utóbb eljutott hozzánk a Konett-tanulmány egy fogyatékosságügyben dolgozó szakember által elemzett változata: ebből kiderül, hogy a szerzők nemcsak a Bugarszki-Eszik-Kondor-féle tanulmányból, de számos más helyről is szó szerint emeltek át bekezdéseket, olykor egész oldalakat, a forrás megjelölése nélkül.
Indul? Nem indul?
A második hullámra az eredeti tervek szerint 35 milliárd forintos keret állt rendelkezésre. A pályázati kiírásnak tavaly szeptemberben kellett volna megjelennie, de ez nem történt meg, és a koncepcionáis jelentőségű visszalépések, illetve az SzGyF dominanciája miatt a szakmai szervezetek amúgy is vegyes érzésekkel várták a fejleményeket.
Forrásaink szerint aztán januárban váratlan fordulat történt: az SzGyF igazgatója szakmai körökben közölte, hogy a kitagolást végig fogják csinálni, és a tervezettnél rövidebb idő alatt befejezik. Február 7-én Czibere Károly államtitkár váratlanul bejelentette, hogy 2023-ig 35 milliárdos kerettel 4000 ember számára teremtik meg az intézményen kívüli élet feltételeit, és 2036-ig megszüntetik az összes 50 fősnél nagyobb intézményt.
De ezzel még nem volt vége a száguldásnak: az államtitkár másnap már azt közölte, hogy összesen 77 milliárdos költségkerettel 10 ezer ember kiköltöztetésére készül a kormány. A dolgok eddigi hektikus, kiszámíthatatlan alakulása miatt szakmai körökben a bejelentést nem fogadták felhőtlen örömmel.
Pedig január 29-én valóban megjelent a pályázati felhívás, az első körben 21 milliárd forintból lehet megoldani az intézménytelenítés infrastrukturális feladatait. A kiírásból eltűnt a szakmai szervezetek által kritizált pontok többsége, úgy tűnhet, sikerült a folyamatot jó irányba terelni.
A váratlan fordulat ugyanakkor felkészületlenül érte az intézményeket is, ráadásul a pályázat benyújtására csak március 31-ig van lehetőség, az ebben a körben pályázóknak 2018 végéig le kell zárniuk a projektet, ez az elszámolási határidő. (A pályázatok szakmai terveit még korábban, március 20-áig be kell adni a főnixként feltámadt IFKKOT-nak – ha nem két hónapot adtak volna a szakmai tervek kidolgozására, mondhatnánk, hogy ez is a szakmai szempontok győzelme.)
Ha az első hullámban túl sokáig tartott az előkészítés, akkor most a hirtelen tempóváltás miatt irreálisan kevés idő maradt erre. Az ún. intézmény férőhely kiváltási terv 3-6 hónapos felkészülési időszakkal számol – ehhez képest most szűk két hónap maradt erre. Ennyi idő alatt nem lehet egyénre szabott programot kidolgozni az érintetteknek, pedig az egész 20 éves, 80 milliárdot felemésztő program célja, hogy az érintetteknek az intézményen kívüli boldogulás lehetőségét biztosítsa.
Forrásaink szerint az állami ellátórendszer ura, az SzGyF sorra kéri be az intézményektől a pályázathoz szükséges adatokat: a szabályok értelmében a pályázatot a konkrét intézmény nevében az SzGyF jogosult beadni. Az egész folyamat sikere szempontjából komoly kockázatot jelent, hogy immár szó sincs önkéntességről, vagy akár csak kooperációról: sietni kell, hogy március végére a megfelelő számú pályázattal le legyen kötve az előirányzott 21 milliárd.
Az SzGyF tehát be fogja adni a szükséges mennyiségű pályázatot – igaz, az általunk megkérdezett szakértők szerint ennek nyomán jó eséllyel típus-lakóotthonok és típuslakások jönnek majd létre. Az is borítékolható, hogy a kapkodva előkészített kitagolás az érintettek számára sokkal több megpróbáltatást, konfliktust és kudarcot fog eredményezni, mint amennyi szükségszerűen megtörténik egy ilyen tömeges és radikális paradigmaváltásnál.
Becker András – Vitrai Barbara
A cikk a Független Újságírók Alapítványa támogatásával készült.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
