Az Újrakezdés csoportot csaknem két éve indította két lelkes aktivista, akik nem bírták nézni, hogy a családon belüli erőszak elől menekülő nők szinte semmilyen segítséget nem kapnak környezetüktől, amikor végül elszánják magukat a nagy lépésre. Eleinte adománygyűjtésre hozták létre a Facebook-oldalt, de hamar kiderült, hogy a bántalmazott nők itt olyan közösségre, támogatásra lelnek, amely egyébként teljesen hiányzik a magyar társadalomból.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A több mint 200 csoporttag mindegyike más és más környezetből érkezik, az ország bármely pontján, kistelepüléseken, nagyvárosokban, szegénységben élők, és a középosztály tagjai között is találunk tagokat. A tapasztalatok alapján, a családon belüli erőszak jelenlétét nem befolyásolja sem az anyagi helyzet, sem az iskolázottság, sem a földrajzi elhelyezkedés. A számtalan történetben egyetlen közös pontot vélünk felfedezni: a hatalmi helyzetével visszaélő férfi tartja rettegésben a teljes kiszolgáltatottságban élő nőt, és gyakran a gyerekeket is.

Interjúnk Békés Dórával, a csoport egyik vezetőjével.

SZB: – Hogyan indult az Újrakezdés csoport, és mi a célja?

B.D.: Egy barátnőm alapította a csoportot, eredetileg tárgyadományok cseréjére, és felkért, hogy segítsek. Egészen prózai okokból indította el: meg akart szabadulni néhány bútordarabtól a lakásában, és feltette egy oldalra, hogy “ingyen elvihető”. Ezután több olyan levelet kapott, hogy “bántalmazó férjemtől menekültem el, egy szál zacskóval, 500 forinttal, meg 3 gyerekkel”, meg hasonlók, és akkor azt mondtuk: te Úristen, ez ennyire létező dolog?!

Én örültem, hogy végre csinálhatok valami jót, és eredetileg mindenkit fölvettünk, mert ez csak adománycsere volt, és aztán szép lassan elkezdett átmenni abba, hogy ezek a nők találtak egy olyan közösséget, ahol megoszthatják egymással ezeket a történeteket. Aztán javasolta valaki, hogy sürgősen csináljunk belőle zárt csoportot, mert a nők biztonsága nagyon fontos. Így lett zárt csoport, de rájöttünk, hogy kell egy nyilvános oldal is, hogy vigyük a hírt, tudjuk hirdetni, hogy mire van szükség.

Most már sokkal inkább közösségi térként működünk, de az adományozás is aktív, mert sokaknak ez az egyetlen hely ahol nem kell szégyellniük, mert amilyen kifordított a helyzet: általában őket szégyeníti meg a világ azért, mert őket bántalmazták, és nem fordítva.

– Hogyan találják meg a zárt csoportot azok, akiknek szükségük van rá?

– Előszöris mi az elején mindenhol hirdettük az oldalt, sokan megosztották, és így bekerült a facebookos köztudatba. (A nyilvános oldalon megadják, hogy kinek lehet privát üzenetet küldeni, így jutnak el az érintettek a zárt csoporthoz.) Másrészt, most már többedjére hallom azt, hogy pszichológus, vagy a NaNE Egyesület ajánlotta az oldalt, meg a Patent Egyesület, akikkel jó kapcsolatokat ápolunk. Muszáj ezeknek a szervezeteknek átjárhatónak lenni, mert meg kell osztani a feladatokat. A Patent adja a jogsegélyt, a NaNE az általános segítséget, de ők ilyen fajta közösségépítéssel nyilván nem foglalkoznak.

– Ez a két funkciója, ezek szerint? Az egyik az adománygyűjtés, a másik a közösségépítés?

– Igen, én ezt gondolnám egyébként a legfontosabbnak, mert azért rengeteg adományozó szervezet van, de olyan, amelyik kifejezetten bántalmazott nőknek nyújt lelki támogatást, akik megértik egymás problémáját, barátkozhatnak, beszélgethetnek, meg szégyen nélkül mesélhetnek, hogy mi van velük, és megértésre találnak, olyan nincs.

– Menjünk oda vissza, hogy mi ez az “újrakezdés”? Amikor valaki kilép egy bántalmazó kapcsolatból, akkor honnan indul? Mi az, amivel meg kell küzdenie?

– Általában teljesen újra kell építenie saját magát. Ez nem úgy kezdődik, hogy az embert egyszercsak lilára verik, hanem az önbizalomnak, az önbecsülésnek a teljes, szisztematikus leépítése folyik a bántalmazó részéről. Azért erre elég kevés ember immunis, magyarán, általában nulla önbizalommal és önmagukba vetett hittel érkeznek, de akinek mégis sikerül kilépni ebből, az szörnyű állapotban van lelkileg.

– Általában mennyi idő után lépnek ki a bántalmazó kapcsolatból?

– Ez teljesen változó, van aki néhány hónap után, de van olyan is, aki 30 év után. Az általános az az, hogy már több gyerek van, mire valaki fölismeri, hogy ez a családon belüli erőszak egy formája.

Volt olyan tagunk, akit “csak” lelkileg terrorizáltak, és ő volt az első olyan nő, aki a csoport tagjainak bátorítására, és az ő segítségükkel költözött el, és azóta is külön él. Ez az egyik legnagyobb sikertörténetünk. De őt nem igazán verték. Ennek ellenére, ugyanolyan állapotban volt, mint azok, akiket vertek, csak erről még látleletet se vetethet.

És vannak olyan történetek, amiket elolvasni is alig bírok: van akit megkéselnek, fejét a falba verik, kirugdalják a gyereket belőle, szóval amit el tudsz képzelni, amit egy emberi testtel csinálni lehet…

– Él egy olyan tévhit a köztudatban, hogy ha terhes leszel, vagy van egy kisgyereked, akkor megszűnik a bántalmazás, és akkor ez a megoldás…  Van olyan történeted, hogy például egy terhes nő, vagy egy kisgyerekes anya menekül?

– Rengeteg, ez teljesen általános. Szinte mindenkinek van gyereke a csoportban, kivéve, aki nagyon fiatal, de a 95%-nak van gyereke. És a legtöbbjüknek attól van gyereke, aki bántalmazta, és általában több is. Van olyan, akinek hat, és általában gyerekekkel együtt menekülnek el.

Nagyon fontos, hogy a terhesség, meg a gyes, a kisgyerekgondozás időszaka egy nagyon kiszolgáltatott helyzet, és nagyon sokszor mondják a nők, hogy ott kezdődött igazán a bántalmazás, mert akkor totális függőség lép föl.Nagyon gyakran mondják, hogy ha okosabb lettem volna, akkor előre láttam volna, de tényleg, sokszor akkor jön a feketeleves, amikor már nem tudsz menekülni, mert hatalmas felelősség egy kicsi gyerek, és ha nincs mellette pénzed, az a teljes kiszolgáltatottság.

– Ez egy gyakori indok, hogy valaki azért nem lép ki egy kapcsolatból vagy egy házasságból gyerekkel, mert utána nem tudná eltartani?

– Persze, ez a leggyakoribb. Ez a vezető indok.

– Tegyük fel, hogy van egy kétgyerekes anyuka, aki menekül a bántalmazó elől, már kilépett a kapcsolatból, keres saját lakást, munkát, stb., új életet kezd, és akkor közben folyik a pere a bíróságon… Erről mit mesélnek a tagok?

– Egyrészt állandóan különböző intézményekbe ütköznek ezek a nők:  a rendőrség, a bíróság, és főleg a gyámügy. Ez is egy fantasztikus dolog, és meg szokott történni, hogy a rendőrség azzal fenyegetőzik, hogy ha az anyuka nem költözik el a bántalmazó környezetből, akkor azzal ő veszélyezteti a gyerekeit. Azzal fenyegetőznek, hogy “ha nem tesz valamit anyuka, akkor majd elveszik a gyerekeit”.

– Miután az anya elköltözött, akkor probléma szokott lenni a láthatás, hogy ő nem biztosítja a láthatást az apának – ebben, úgy tudom szigorodott is a Ptk., hogy minden körülmények között biztosítani kell a másik szülőnek a láthatást -, a gyakorlatban ez hogyan történik?

– Nagyon gyakori, hogy a bántalmazó apának kénytelen az anya biztosítani a láthatást, és attól mindenki szorong, mindenki utálja, és főleg ezek a nők félnek, hogy akkor odajön a férje, és elviszi a gyereket, és egyszerűen nem hozza vissza.

– A csoportban volt ilyen történet?

– Igen, volt egy ilyen tagunk, aki már ezután csatlakozott. De az, hogy egy ilyen láthatás alkalmával a férfi beleköt a nőbe, akkor is fenyegetőzik és zaklatja, az nagyon gyakori.

– Van olyan csoport tag, akit megbírságoltak amiatt, mert nem biztosította a láthatást?

– Igen van. Ilyenkor a nőt, érdekes módon könnyedén megtalálják azzal, hogy nem adja meg a jogot az apának, hogy lássa a gyerekeit, és akkor lehet érvelni akármivel, aztán jön a gyámügy…

– Olyanról tudsz, hogy valakinek anyagi okok miatt vették el a gyerekét? Azért, mert ő kilépett a bántalmazó kapcsolatból, nem volt semmije, és ezért az apának ítélték a gyereket?

– Ez nem tévhit, ilyen van, hogy azért veszik el a gyereket, mert szegénynek ítélik ahhoz, hogy gondoskodjon a gyerekeiről, hiába tesz meg mindent. Ha úgy látja a gyámügy, vagy a gyerekvédelem, hogy nem tud gondoskodni róla, akkor elég könnyen megteszik.

– Ha egy nő kilép egy bántalmazó kapcsolatból, kisgyerekkel együtt, akkor elvileg megvan a lehetősége rá, hogy egy védett otthonba menjen, vagy anyaotthonba. Mennyi az esélye egy anyukának, hogy ide bekerül?

– Elvileg biztosítaná a törvény mindenkinek a lehetőséget arra, hogy a bántalmazó kapcsolatot ne tűrje, hanem elmeneküljön egy anyaotthonba, vagy védett házba – egyébként igazi védett ház Magyarországon csak egy van, aminek valóban titkos a címe. Nem titkos anyaotthon, meg családok átmeneti otthona – ami a hajléktalanságtól fenyegetett családok esetére jó -, van több is, de még mindig kevés.  Azért kényszerülnek sokan albérletbe, még pénztelenség esetén is, mert általában nincs hely ezekben az otthonokban.

Valójában, egy szegényebb embernek nem nagyon van esélye kitörni egy ilyen helyzetből.  Egyszerűen azért, mert az anyaotthonba nem fér be, albérletre meg nincs pénze.

Azért is támogatjuk nagyon ezt a “lakjatok együtt anyukák” megoldást, mert sokszor kényszer, de nagyon megkönnyíti a nők helyzetét. Egy pozitív példa alapján indult ez a dolog, hogy két kisgyerekes anyuka összeköltözött és most együtt bérelnek lakást. Ha Magyarországon ezt megemlíted, akkor nagyon furcsán hat, azt gondolják, hogy valami bajod van, vagy biztos leszbikus vagy, holott teljesen normális dolog, hogy egy viszonylag nagy lakásban megosztják a költségeket, tudnak egymásnak segíteni, egymás gyerekére vigyázni. A csoportban most már több ilyenünk is van, akik így együtt kerestek albérletet, és ez ezer szempontból jó: nem csak az anyagiak miatt, hanem például nem egyedül szakadsz meg a gyerekekkel, meg ketten jobban el is tudtok viccelődni, és kevésbé tűnik talán nyomorultnak az egész.

Az Újrakezdés – nyilvános oldalt itt találod.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a NaNE segélyvonalát a 06-80-505-101-es számon!

Ha jogsegélyt szeretnél kapni, a Patent Egyesület száma: 06-70-252-5254 és 06-70-277-6522

Vitrai Barbara

Sorozatunk következő részében az Újrakezdés csoport tagjaival beszélgetünk mindennapjaikról a családon belüli erőszak mocsarában, a menekülésük állomásairól, és arról, hogy milyen küzdelmek árán kellett újrakezdeniük.