József (az igazi nevét nem vállalta) mindig ugyanott árulja az újságot. Egyenes derékkal, tiszta ruhában állva, halk hangon kínálja a járókelőknek a lapot, aminek nincs szabott ára: mindenki annyit fizet érte, amennyit a szíve diktál. Sokadik találkozásunk alkalmával leültünk vele beszélgetni.
Szocio: – Meséljen magáról.
József: – József vagyok, 61 éves, 18 éve vagyok fönn Pesten hajléktalanként.
– Hogyan lett hajléktalan?
– Hát válás miatt. A lakást a gyereknek ítélték, a gyereket az asszonynak, nem tudtuk megoldani, hogy együtt lakjunk, aztán nekem menni kellett.
– Mi a szakmája?
– Kőműves, a sors iróniája, hajléktalan kőműves.
– Most nyugdíjas?
– Nem, nekem nincs nyugdíjam, mindig feketén dolgoztam, még a szocialista rendszerben is. Volt ez a KMK, a közveszélyes munkakerülés, de a rendőrök bennünket nem zaklattak, mert a főnökünket ismerték. Állandóan dolgoztam, csak nem voltam bejelentve sose.
– Mikor feljött Pestre, mit csinált először?
– Újsághirdetésben, még az Expressz működött, azon keresztül kezdtem munkahelyet keresni. Mindjárt az első alkalommal kétheti fizetésem elveszett. A főnök kifizette a szállót, meg valami napi minimális összeget, ami az ételre, cigarettára elég volt, annyit adott előlegbe, aztán, amikor fizetésre került volna sor, akkor elhajtott mindenkit.
– Hol lakott közben?
– Hajléktalanszállón, ilyen fapadosnak nevezik, hogy csak éjszakára lehet bemenni. Ennivalót meg itt a népkonyhán, amikor nem volt pénzem, aztán dolgozgattam, utána már rendbejött a sorsom. Egy albérletet tudtam váltani. Ennivalót is tudtam venni, minden, ruházkodni. De most 3 éve van ez a krízishelyzet, hogy nem lehet munkát találni.
– Most hol lakik?
– Lakókocsiban. Egy szeméttelep mellett van ez a lakókocsi, olyan 50-80 méterre, egy bekerített részen, nem hivatalosan, csak úgy, mintha egy őrbódé lenne. De nincs rajta rendszám, azért az utcán nem tárolhatom, mert elvinnék, a törvény tiltja, lomnak minősül rendszám nélkül, de hogy oda betettem, így ők is jól járnak mer’ őrnek minősülök.
– Tulajdonképpen a szeméttelepet őrzi.
– Igen, mert hordanak oda olyan illetéktelenek is, akiknek nincsen engedélyük. És ezért még kapok áramot is.
– Honnan van a lakókocsi?
– Ezt is úgy vettem, amikor még dolgoztam, 150 ezer forint volt. Nem szeretem a szállót, megmondom őszintén, a nagy részében csótány, poloska, minden, amit akar, alkoholisták, szellemileg leépült emberek, veszekedés, nem az én világom.
– Kié a szeméttelep?
– Én már azt nem is kérdeztem, építőipari valami.
– Hát akkor hogy került oda, hogy sikerült ezt összehozni?
– Internetre tettem fel, hogy a lakókocsimnak keresek helyet. Volt több jelentkező, csak ilyen-olyan kritériumok miatt nem jött össze. Csak kettő volt, amiből válogathattam volna, ez is kint van, de a másik meg Csepeltől délre, az még messzebb lett volna. Aztán így döntöttem, hogy ide teszem. Csak épp annyi, hogy nincs fürdőszobám, nincs angol WC-m, de ami szükséglet kell, az megvan.
– És nincs gond a napi betevőre, a csekkekre, törlesztőre.
– Igen, akkor dolgozok, amikor akarok. Ha elfáradtam, mondjuk 2 órakor, ha elálmosodtam, keresek egy csendes padot, alszom egy órát, vagy ha úgy érzem, most nincs kedvem dolgozni, akkor hazamegyek, mást csinálok. Ha valami intézni való dolgom van, azt intézem, nem a munka az első. Itt kötetlen vagyok, ennyi szerencsém van.
– Hogy oldja meg a tisztálkodást?
– Ott a lakókocsiban tudok vizet melegíteni, lavórtus. A semminél jobb. De még a munkásszállónál is jobb, mert nem kell senkihez alkalmazkodnom. Én valahogy nagyon éber alvó vagyok, ha fény van, ha zene van, megy a tv, nem tudok elaludni, csak forgolódok.
– Maga sose ivott?
– Dehogynem, ittam, meg játékoztam, azért kerültem ide. Azért is váltunk el. Aktív alkoholista voltam, meg mellette még a játékgépeztem is. Amit én játékgépre eljátszottam, abból emeletes családi házam lehetne.
– Már nem kocsmázik?
– Hát azért egy hónapban egyszer befutok a csőbe. De hát ez most már sose lett volna probléma, mert ha megiszok is 4-5 sört, nekem már elég, nem vagyok részeg, nem tántorgok, csak nem birok többet inni. Most hallottam olyat, hogy a játékgépeket vissza akarják állítani. Mondjuk az interneten most is lehet játékgépezni, de direkt azért nem kezdtem el, nehogy visszabukjak. Mert amióta nincsenek játékgépek, azóta szedtem össze magam.
– Tartják most a kapcsolatot a családdal?
– Persze, hívnak a gyerekek, hogy menjek vissza, de hát ott az Alföldön nem tudok munkahelyet találni, még itt se nagyon, Pesten, ott meg aztán ilyen, hogy újságárulás, az szóba se jöhet.
– Itt mióta árulja ezt az újságot?
– Két éve.
– Ez hogyan működik?
– Régebben volt egy elosztóhely, ahol én vettem, de azt megszüntették. Most egy étteremben árulják, de szerintem valahogy feketén megy, hogy ők kinyomtatják, aztán úgy árulják. Nekem 40 forintot kell fizetni egy újságért, és amit kapok, az az enyém.
– Mennyi jön be ebből?
– Hát ez nagyon változó.
– Nagyságrendileg.
– Ahol sokan vannak, ott több jóindulatú ember is van, ahol kevesebben, ott meg kevesebb, ezért kevesebb a pénz is. Nekem szimpatikus arcom is van, meg ha már egyszer beszélek az emberekkel, akkor már legközelebb, ha jönnek, jobban adnak. Még hozzájárul az is, hogy kicsit ráteszek ezzel a szakállal, megnövesztettem majdnem a duplájára, hogy kicsit öregítsem magam. Úgy napi 5-6 ezret összeszedek. Egy hónapban olyan 120 ezer jön össze.
– Ez egész jó fizetés.
– Jó, de ehhez hozzátartozik, hogy délelőtt 8-9 körül már itt vagyok, és általában éjfél, 1 óra, amikor megyek haza. Itt vagyok este 8-ig, utána megyek villamosozni, aztán még adogatnak kicsit az emberek – általában 11 előtt nem indulok haza.
– Étkezés az a közkonyhákon?
– Nem, ebből meg tudom oldani. Nem járok közkonyhára, mert amíg a közkonyhára sorba állok, az alatt az újsággal megkeresek egy tál ételre valót.
– Lakcíme van?
– Hivatalosan a hajléktalanszálló.
– Hogy látja, meddig tudja csinálni az újságárulást?
– Amíg nem találok normális munkahelyet, amivel el bírom magam tartani, addig újságozok. Hogy utána hogy lesz, nem tudom. Egy normális albérletet nem találok, mert azt a 20-25 ezer forint plusz rezsit ki tudnám fizetni, de hiába nézegetem az interneten meg az ismerősöknél, úgy látszik a 25 ezer plusz rezsi az kevés egy lakáshoz.
– Maga is ír az újságba?
– Az újságba nem írok, én a mellékletbe szoktam verseket meg vicceket összegyűjteni az interneten.
– Hol írja ezt a mellékletet, és hogy nyomtatja ki?
– A lakókocsiban, a laptopon.
– Honnan van a laptop?
– Annyit azért keresek. Jó, használtan vettem, 25 ezerért. Inkább netbook. Internetezni tudok rajta. Mobilnetet veszek, 2 gigát, az egy hónapra elég nekem. Amit írok, egy pendrive-ra ráteszem, aztán beviszem a fénymásolóhoz. Ennek a fénymásolása 20 forint. Ezer forintért nyomtatok, az két-három napig eltart, mert ezt csak annak adom oda, akiről föltételezem, hogy el is olvassa, érdekli is.
Erdélyi Katalin
(kép innen)
Idén hatodik alkalommal adták át a díjat olyan újságíróknak, akik a szegénységben, kirekesztésben élő emberek helyzetét körültekintéssel mutatják be.
Az idén 18 éves nemzetközi SozialMarie társadalmi innovációs díj május 1-én egy online díjátadó ünnepség keretében került kiosztásra. Idén is...
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...
