A Város Mindenkié csoport ezentúl havi rendszerességgel fogja közzétenni a közterületi hajléktalanság miatt indított szabálysértési eljárások számát, területi bontásban.
Az életvitelszerű közterületen tartózkodás 2013. október 15. óta ismét szabálysértés Magyarországon (szabálysértési törvény 179/A. §). A Város Mindenkié csoport ezentúl havi rendszerességgel fogja közzétenni a közterületi hajléktalanság miatt indított szabálysértési eljárások számát, területi bontásban. Az adatok forrása részben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához (KEKKH), részben a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályához, részben pedig a Fővárosi Kormányhivatalhoz beadott közérdekű adatigénylésekre kaott hivatalos válasz.
Összesen minimum 420 db szabálysértési eljárás indult hajléktalan emberek ellen csak azért, mert nincsen otthonuk.
Idén március 20-ig lehetett pályázni a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra. A jelentkezés lezárultával a zsűri egyik tagjával, Jancsó Judittal arról beszélgettünk,...
Az Esély Labor Egyesület idén hatodik alkalommal osztja ki a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet elnökével, Csordás-Takács...