A macsó kultúra és a patriarchális társadalom a férfiak számára is ártalmas – állapította meg az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychology Association, APA) tizenhárom évnyi kutatása, amely négy évtizednyi tudományos eredményt összesített. A kisfiúkat versengő, érzelmeiket eltitkoló „kemény cowboynak” nevelik, ám emiatt erőszakosabbak, nagyobb eséllyel viselkednek önpusztító módon és nem kérnek segítséget, amikor arra szükségük lenne.
Az APA szabadkozással kezdi a tanulmány bemutatását: miért is van szükség arra, hogy külön a férfiakkal foglalkozzanak? Hiszen a pszichológiai egészen a közelmúltig a fehér középosztálybeli férfiak gondolkodását kutatta. Ráadásul a legnagyobb (Fortune 500) cégek ügyvezetőinek 95,2 százaléka továbbra is férfi, és a politikai és üzleti élet minden területén a férfiak dominálnak.
Ám nem csak itt: az Egyesült Államokban a gyilkosságok 90 százalékát férfiak követik el, és a gyilkosságok áldozatai is 77 százalékban férfiak. Három és félszer nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi öngyilkosság miatt veszíti életét, mint hogy egy nővel történik ugyanez, a születéskor várható élettartamuk pedig 4,9 évvel rövidebb, mint a nőké.
Az APA a kutatása nyomán új irányelveket adott ki a férfiakkal és fiúkkal foglalkozó pszichológusok számára. A kutatás „megmutatta, hogy a hagyományos férfiasság képe pszichésen káros és az, hogy a kisfiúkat úgy szocializálják, hogy elnyomják az érzelmeiket olyan károkat okoz, amelyek kívül és belül is nyomokat hagynak.”
Az APA felidézi: a hatvanas évekig szinte kizárólag a fehér férfiakkal foglalkozott a tudományág, utána pedig elkezdték kutatni a nők, a kisebbségek és más csoportok sajátosságait. Ám arra csak a közelmúltban gondoltak, hogy magával a férfiassággal és annak hatásaival is kellene foglalkozni. Az APA 2007-ben adott ki irányelveket a nőkkel és lányokkal foglalkozó pszichológusok számára. Több kutató mindkét tanulmányon dolgozott.
„A férfiak élvezik ugyan a patriarchális társadalom előnyeit, ám problémákat is okoz számukra” mondta Ronald F. Levant, az Akron Egyetem professzora, a tanulmány társszerkesztője.
Az APA tanulmányának legfontosab megállapítása az, hogy a hagyományos maszkulinitás káros a férfiakra. Ide tartozik a sztoikusság, a versenyszellem, a dominancia és az agresszió. A férfiakat úgy szocializálják, hogy egészségtelenebbül éljenek. Egy kutatás szerint például a „macsó” elveket valló férfiak sokkal kevesebb megelőző egészségügyi ellátást vettek igénybe, mint a „kevésbé macsó” társaik.
Egy másik tanulmány szerint pedig, amelyet az APA összefoglalója idéz, minél inkább igazodik egy férfi a hagyományosan férfias normákhoz, annál inkább elfogadhatónak tart olyan kockázatos viselkedéseket is, mint a dohányzás, nagymértékű alkoholfogyasztás vagy egészségtelen étkezés (zöldségeket enni például nem számít férfiasnak).
Ez a mentális egészségükre is kiterjed: a „férfias férfiak” sokkal negatívabb fényben látták a pszichológusok munkáját, illetve az ilyen típusú segítséget, mint azok, akik kevésbé ragaszkodtak a macsó normákhoz. Sokkal nehezebben vallják be, hogy sérülékenyek.
„Mivel nagyon sok férfit úgy neveltek, hogy legyen önálló és gondoskodjon magáról, ezért annak bármilyen jelét, hogy valami nincs rendben az életükben, titokban tartják” mondta Fredric Rabinowitz, a kaliforniai Redlands Egyetem professzora.
„Amikor a férfiak mindent magukban tartanak, kifelé nézve is azt látják, hogy senki más sem osztja meg a világgal a belső konfliktusait. Ettől elszigeteltnek érzik magukat. Gyengének. Úgy érzik, valami nincs velük rendben. Nem veszik észre, hogy a többi férfi is hordoz magában ilyen gondolatokat és belső konfliktusokat” mondta Rabinowitz.
Február 24-én hajnalban Oroszország Vlagyimir Putyin elnök utasítására támadást indított Ukrajna ellen. Az ukrán katonák azonnal felvették a harcot az...
Online találkozhattak gimnazista lányok az ország legnevesebb vállalatainak, egyetemeinek és kutatóintézeteinek képviselőivel a 10. Lányok Napján. Az eseményről készült felvételek...
Mindenki megnyugodhat már az elején: nincs olyan, hogy „genderideológia”. „Gendermozgalom” sincs. A gyerekeink sincsenek kiszolgáltatva sötét és ördögi terveknek. Szeretném...