Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Vidéki csajok

Búcsú az elmúlt évszázad egyik legbefolyásosabb feministájától, Nawal El Saadawi-tól

Az egyiptomi aktivista, író és pszichiáter Kairóban hunyt el néhány napja 89 évesen. Munkássága során többek között a női nemiszerv-csonkítás, a többnejűség és a vallási extrémizmus ellen is felszólalt. 

 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

„Az a fontos, hogy hogyan élsz, mielőtt meghalsz” ezzel az üzenettel köszönt el a nemzetközileg elismert egyiptomi feminista aktivista Facebook-oldala március 22-én, miután a lapok megírták halálhírét. El Saadawi munkásságát a Times Magazin, az Európai Tanács és a Nemzetközi Békeiroda is díjazta. Hosszú betegség után, kórházban halt meg, halálhíréről beszámolt többek között a BBC és a The Guardian is.

Nawal El Saadawi 1931-ben született Kairó közelében. 13 évesen írta első regényét. 1955-ben szerzett diplomát a Kairói Egyetemen, ezután újságíróként, egyetemi tanárként és pszichiáterként is tevékenykedett. Egy ideig az egyiptomi közegészségügyben dolgozott, de az 1972-ben megjelent, a nők szexuális elnyomása ellen kardoskodó könyve, a Women and Sex megjelenése után kirúgták.

Nawal El Saadawi egy 2011-es londoni tüntetésen. Forrás: Flickr

1981-ben három hónapot töltött börtönben Anvar asz-Szádát elnöksége idején, mintegy 1600 ellenzéki aktivistával együtt. Rövid fogsága idején vécépapíron írta meg emlékiratait, ami 1983-ban Memoirs from the Women’s Prison (Emlékiratok a női börtönből) címen jelent meg.

Az elnök bukása után El Saadawit szabadon engedték, de munkáját cenzúrázták, könyveit betiltották. Az elkövetkező időszakban több halálos fenyegetést is kapott vallási extrémista csoportoktól és végül az Egyesült Államokba költözött, ahol 1996-ig folytatta munkáját.

Könyveit összesen 40 nyelvre fordították le sajnos a magyar nincs köztük.

1982-ben megalapította az Arab Women’s Solidarity Associationt (Arab Nők Szolidaritásáért Egyesület), ami az arab világban a nők politikai, gazdasági és kulturális életbeli részvételét támogatta. 1983-ban részt vett az Arab Association for Human Rights (Arab Egyesület az Emberi Jogokért) nonprofit szervezet alakulásában is.

Nawal El Saadawi 2012-ben. Forrás: Flickr

Gyermekkora meghatározó eseménye volt nemi szervének megcsonkítása. A nemiszerv-csonkítás (angolul: female genital mutilation, FGM) a klitorisz megvágását, néhány esetben teljes eltávolítását takarja, ami egy fájdalmas és veszélyes beavatkozás. Az Unicef szerint mintegy 200 millió lány és nő él ma, akinek nemi szervét ily módon megcsonkították. Egyiptomban (részben El Saadawi több évtizedes aktivizmusának köszönhetően) 2008-ban kriminalizálták a nemiszerv-csonkítást, ennek ellenére ott és számos más afrikai, közel-keleti és ázsiai közösségben még mindig elterjedt.

The Hidden Face of Eve (Éva titkos arca) című könyvében El Saadawi saját traumájáról ír. A csonkítást hat éves korában, anyja jelenlétében, a saját fürdőszobájukban végezték el rajta.

„A mély seb, amit ez ejtett a testemen, gyerekkorom óta nem gyógyult be” írta erről felnőttként. 

El Saadawi irodalmi és aktivista tevékenységét is több nemzetközi kitüntetéssel jutalmazták. 2004-ben megkapta az Európai Tanács Észak-Dél díját Stéphane Hessel francia nagykövet, aktivista és író mellett. 2012-ben pedig a Nemzetközi Békeiroda tüntette ki az ír emberjogi aktivistáról elnevezett Sean MacBride-díjjal.

2020-ban a Time Magazin az elmúlt évszázad 100 legbefolyásosabb nője között említette, többek között II. Erzsébet királynő, Gloria Steinem, Michelle Obama és a Pussy Riot tagjai mellett.

Az 1981-es év arca lett a börtönben írt memoárjának köszönhetően, ami a magazin szerint a nők felszabadulását sürgető közbeszéd egyik alapszövege az arab világban.

Élete során több mint 55 könyvet írt. A nemiszerv-csonkítás mellett felszólalt a többnejűség, az iszlám öröklési jogok egyenlőtlensége, a muszlim nők elfátyolozása, de a smink és a kihívó ruhák ellen is.

Számomra a feminizmus mindenre kiterjed (…), kapcsolatot teremt az orvostudomány, az irodalom, a politika, a közgazdaságtan, a pszichológia és a történelem között. Ez mind a feminizmushoz tartozik, hiszen ezek nélkül nem lehet megérteni a nők elnyomását”  nyilatkozta 2010-ben a The Guardian interjújában.

Rutai Lili

Címlapkép: Wikipédia

 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás