Szabad-e viccelni a nemi erőszakkal? Az Egyesült Államokban egyre több humorista gondolja úgy, hogy nem csak szabad, de kell is. Hiszen a #metoo korában, amikor a nők kiállnak a zaklatóik ellen, a humor segíthet feldolgozni a traumákat egyéni és közösségi szinten is. De milyen a jó nemierőszak-vicc? Ennek eredtünk a nyomába történelmi példák, illetve külföldi és magyar standupos nők segítségével.

A világon átsöprő #metoo-mozgalom elérte, hogy végre társadalmi párbeszéd indult a nemi erőszakról, ami eddig jórészt tabunak számított. Ám ma már színészek, közéleti szereplők, bloggerek, írók, politikusok és hétköznapi emberek osztják meg egymással tapasztalataikat és fejezik ki a bennük felgyülemlett feszültséget akár írásban, akár szóban. És újabban a stand up comedyben is, ahol egyre gyakrabban téma a nemi erőszak.

A nemi erőszakkal persze már évszázadok óta viccelnek az emberek, talán még annál is régebben. Az újdonság az: ma már nők mondják ezeket a vicceket, ráadásul másképp, teljesen átírva az eddig megszokott humort.

Az Unladylike amerikai feminista podcast felidézi: a „modern” nemierőszak-viccek a felvilágosodás korából erednek. Addig ugyanis a nő a férfi tulajdonának számított, így a nemi erőszak magántulajdon ellen elkövetett bűn volt. Ám a felvilágosodással ez megváltozott, a nők egyre több jogot élveztek, így akár panaszt is tehettek a rendőrségen, ha megerőszakolták őket. Persze ez nem mindig ment simán: gyakran ártatlannak mondták ki a megvádolt férfit, a nő pedig a falu nevetségének tárgya lett.

A férfiak pedig azzal „álltak bosszút” hogy olyan vicceket kreáltak, amelyben a nemi erőszak bocsánatos bűnnek számít, és alapvetően nem más, mint a szexualitás egy formája. A nőknek pedig e viccek szerint nem lehet hinni. A 18. század legnépszerűbb nemierőszak-vicce így szólt:

Ez a fajta humor évszázadokig, egészen az utóbbi évekig tartotta magát. Akkor kezdett el elterjedni a humor világában, hogy a nemi erőszak nem kacér és hazudós nőkről, illetve szenvedélyes férfiakról szól, akik egyszerűen nem bírnak magukkal, hanem a hatalomról és a férfiak nők feletti dominanciájáról. A #metoo pedig ezen az épp változó képen óriásit lökött.

A történet jelentős állomása volt, amikor Amy Poehler és Tina Fey a 2015-ös Golden Globe díjátadón azzal vicceltek, hogy a tévés legenda Bill Cosbyt két tucat nő vádolja nemi erőszakkal.

Az amerikai standupos, Cameron Esposito pedig egy teljes egyórás műsort készített a nemi erőszak témájáról. Ebben saját történetét is elmondja (főiskolás korában támadták meg), és mint az Unladylike riportereinek elmagyarázta: az a célja, hogy a humorral rombolja le az Amerikát átszövő nemierőszak-kultúrát. Emellett teljesen át akarja írni a nemierőszak-vicceket, úgy, hogy azok a gyógyulás eszközei legyenek.

Persze ez nem lesz könnyű feladat, hiszen az amerikai elnök maga is szeret nemierőszak-vicceket mesélni: egy a választások előtt napvilágra került hangfelvételen Donald Trump nevetgélve mondja, hogy ha valaki híres, akkor bármit megengedhet magának, a „p..cijánál fogva” ragadhatja meg a nőket („grab them by the pussy”).

Ám 2018-ban már „visszabeszélnek” a nők, még Donald Trumpnak is. Az amerikai elnök megválasztása után Amerika-szerte (de néhol a világban másutt, Magyarországon is) tüntetések kezdődtek a nők jogaiért. Humoros, de mégis komoly feliratokat lehetett olvasni a táblákon: „The pussy grabs back” avagy „A punci elkap téged” vagy „Keep your politics off my pussy” „Tartsd távol a politikai nézeteidet a puncimtól.”

Ahogy Cameron Esposito az egyórás, fent említett előadásában mondja: a nők már felismerik a nemierőszak-vicceket, és azt is, ha rosszak. És elegük van belőle.

Vannak viszont kifejezetten jók is: Wanda Sykes például azzal a gondolattal játszadozott el, hogy fel kellene találni a lecsatolható vaginát.

A magyar humoristák még nem viccelnek ezzel

Megkérdeztük három nőt a magyar standup comedy világából, mit gondolnak arról, lehet-e viccelni a nemi erőszakkal. Mindehárman úgy gondolták: a kényes témákról igenis kell beszélni a humoristáknak, de nem mindegy, hogyan.

„Minden olyan traumáról lehet beszélni a stand up comedyben, ami a feldolgozásnak már azon szakaszában jár, hogy tudunk róla absztraktan beszélni és nem sérülünk azáltal, ha nem azt a visszajelzést kapjuk a közönségtől, amire számítottunk” mondta el Ráskó Eszter, szexuálpszihológus és a Dumaszínház fellépője a stand up-ról és a traumák feldolgozásáról az Átlátszónak.

A drámai események humoros tálalása Ráskó szerint nagyon nehéz, mert sokszor csak a mondanivaló és az érzések vannak meg, viszont ha azt nem tudjuk humorosan tálalni, nem tudjuk tartani a műfaj kereteit és az nagyon rosszul érinti a nézőket, ezáltal az előadókat is.

„Amerikában a traumafeldolgozás ezen formájának már évtizedes múltja van, nálunk sokkal érzékenyebbek az ilyen témákra” tette hozzá.

Ráskó Eszter azt tapasztalta, hogy ha elnyeri a közönség szimpátiáját és az előadás egy pontján behoz egy olyan sztorit, amiben az előadót kvázi bántották, nem tudnak együtt nevetni vele, inkább megdöbbennek, felháborodnak vagy elszomorodnak. Innen szerinte nem csak nehéz „kinavigálni” a közösség hangulatát, hanem még negatívan is hat a gyógyulásra, hiszen megerősít minket abban, hogy tényleg durva dolog történt.

„Én ettől függetlenül használom traumafeldolgozásra a stand upot, de szívesebben osztom meg azokat a történeteket, amelyekkel szélesebb réteg tud azonosulni vagy amelyek általános igazságokat tartalmaznak” mondta.

Ács Fruzsina, aki szintén a Dumaszínházban ad elő, úgy véli: bármivel lehet viccelni. „A kérdés az, hogyan fogod meg az adott témát és hogyan tálalod” mondja. Hozzátette: a nemi erőszak témáját ő maga nem érinti a színpadon.

Ám úgy véli, a szélsőséges vagy kényes témák, mint drogok, halálos betegségek, halál, szexuális deviancia, megcsalás, politika, holokauszt vagy a szexuális zaklatás, mind-mind lehetnek egy stand up előadás részei.

“Kétféleképpen tudnak működni az ilyen jellegű viccek. Az egyik, hogyha valami féle kicsavart módon tálalják, és mindenkinek kristálytiszta lesz az, hogy ez csak vicc. Sőt itt a vicc célja az is lehet, hogy az arcodba vágja a világ borzalmait és mégis megmutassa a maga módján, hogy ezen is lehet nevetni. Ilyen előadók Ricky Gervais, Sarah Silverman vagy a most Budapesten is fellépő Anthony Jesselnik. A másik módja meg ha személyes hangvételben tálalják, kiállva a véleményük mellett és az emberek tudnak azonosulni vele” mondta.

Zabolai Margit Eszter, akivel szintén a Dumaszínházban találkozhatunk, úgy véli:

Hozzáteszi: nem érzi, hogy a #metoo után bármi is változott volna, mert bár ez egy nagyon fontos mozgalomnak indult, sajnos végül egy „nagy lufi” lett belőle.

„A mélyebb megértés hiányában ugyanúgy mehetnek tovább a nemierőszak-viccek, hiszen a legtöbben továbbra sem érzik, hogy mi ezzel a baj, közben pedig az egész jelenség, az, ahogyan homokba dugjuk a fejünket, hogy úgy viselkedünk, mintha sebtapasszal próbálnánk összetartani egy süllyedő hajót, valahol tényleg nagyon vicces” mondta. „Ennek a megértésében, feldolgozásában tényleg segíthet a humor.”

Szerző: Rutai Lili

Kiemelt kép: Cameron Esposito nemi erőszak-témájú műsorának plakáta. Forrás: cameronesposito.com