Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Vidéki csajok

“Gólok, pontok, pöcsök” – váratlan siker egy új feminista műsor Csehországban

Feminista videóműsort indított a Blesk című cseh bulvárlap. A szókimondó, „Gólok, pontok, pöcsök” című sorozat első epizódját három nap alatt 380 ezren látták az interneten, ami több mint tízszer annyi néző, mint amire a készítők számítottak. Hogyan lehetséges ez, miközben Csehországban a feminizmus még mindig szitokszó? 

Kezdjük a műsor címével, amely meglehetősen provokatív, még cseh viszonylatban is: “Gólok, pontok, pöcsök”. Az eredetileg munkacímnek használt változatot a klasszikus “Gólok, pontok, másodpercek” című sportműsor címére utal, ám végül nagyon megszerették a műsor készítői. Mint Petr Cífka, a lap videomanagere nyilatkozta:

“egyrészt vicces, másrészt tökéletes görbe tükre a férfivilág eszenciájaként működő klasszikus sportműsornak”.

A műsort Tereza Dočkalová, kétszeres Thalia-díjas cseh színész moderálja, aki szerint a színházban eltöltött tizenegy év, és a különböző színpadi munkái után már nem gond neki kínos esetekről beszélni.

Az első epizódot még a múlt héten élesítették ki, a következő felvezetéssel:

Vannak olyan témák, amelyektől rettegünk, de rengeteg cikk jelenik meg róluk, mégis valami hiányzik: egy valódi női hang, amely köntörfalazás és öncenzúra nélkül megmondja, mi az, amit valójában, mi nők gondolunk a témáról, keményen és hangosan! Erről beszélgetsz a barátnőddel egy bor mellett? Mi most a „Gólok, pontok, pöcsök” műsorban úgy beszélünk róla, hogy mindenki meghallja!

De igazán nagy visszhangot akkor kapott a téma, amikor a Facebookra is kikerült a videó:

 

 

Három nap alatt majdnem négyszázezren látták, amire a bulvárlap szerkesztőségében sem számítottak. Cífka előzetesen harmincezres nézettséget várt, de elismerte: a figyelemfelhívó szándékkal is készült programban benne volt a nagyobb nézettség lehetősége is, hiszen olyan témákat választottak, amelyekről mindenkinek lehet véleménye.

Miről szólt az első epizód?

Az első rész kommentálta például azt a hírt, hogy a Cseh Köztársaság parlamentjének többsége támogatja a Polgári Demokrata Párt (ODS) azon javaslatát, hogy a cseh óvodákban ne kelljen kötelezően befogadni kétéves kisgyerekeket. A javaslatot támogatta a kormánypárti ANO frakciójának egy része is. Mi volt a “Gólok, pontok pöcsök” kommentárja?

“Nagyon köszönjük srácok, hogy elmagyarázzátok, hol a helyünk, a játszótéri homokózókban!”

Téma volt az is, hogy “Bob Dylan és Steve Jobs szeretője fellép Prágában” címmel jelent meg egy újságcikk, ami sokak szerint szakmailag és emberileg is rossz és bántó megfogalmazás. A felháborodás hatására a cikk címét átírták: “Joan Baez ünnepelt énekesnő szerdán a prágai Kongresszusi Központban énekel”.

Az új műsor megjegyzése:

Még ha egy amerikai folkénekesről is van szó, aki több, mint harminc albumot is kiadott, és egész életében az emberi jogokért küzdött, mégis sokkal fontosabb, hogy kivel dugott a hatvanas években!

Az is felbosszantotta a műsor készítőit, hogy Tomáš Řepka cseh labdarúgó szeretné a bíróságon elérni, hogy a 15 ezer koronás (186 ezer forintos) tartásdíját lecsökkentsék kétezer koronára (24 ezer forintra).

„Minden rendes férfi lehet olyan, mint Repka – még akkor is, ha nem tud fejelni. A Cseh Köztársaságban ugyanis a leggyakoribb a 2000 koronás gyerektartási díj be nem fizetése, minden tizedik cseh férfi járt már ilyen ügyben a bíróságon.”

Radka Wallerová, a műsor forgtókönyvírója elmondta: akkor lenne igazán boldog, ha a több százezres megtekintésen kívül az emberek a műsorban felvetett témákról beszélgetni kezdenének. Reméli, hogy sikerül a cseh közbeszédet megváltoztatniuk. Elege van abból például, hogy még a kórházak szülészetein is a férfiak mondják meg, hogyan kellene szülni egy nőnek, más férfiak pedig azt írják elő, hogy meddig maradjanak otthon iskoláskorú gyerekeikkel.

Amennyiben találtunk egy olyan megszólalási formát, amelyben az ilyen társadalmi problémákra fel tudjuk hívni a figyelmet, az máris szuper fejlemény” – tette hozzá.

A Blesk női magazinjának csapatát eltökéltté tette a nem várt siker, mindenképp szeretnék folytatni a műsort. Wallerova elmondása szerint egy pillanatra megijedtek, mert azt hitték, nem lesz elég téma, amit feldolgozhatnak, de a reakciók alapján biztosan nem lesz témában hiány a jövőben sem.

Arról nem is beszélve, hogy a férfiak mindig képesek meglepetést okozni azzal, mi minden hagyja el szájukat – tette hozzá Wallerová, aki szerint egyébként külön műsort megérdemelnének azok a nők is, akik elfogadják az alávetett társadalmi pozíciójukat.

Egyelőre két részt vettek fel, és a tervek szerint később nem csak a nők egyenlőtlen helyzetével, de az LGBT közösség körüli hírekről is beszámolna. Beszédes az is, hogy a műsor három forgatókönyvírója gyereküket egyedül nevelő anya, akik férfi kollégáiknál alacsonyabb fizetést visznek haza.

Csehországban a feminizmus ciki, de a feminista témák nem 

Csehországban, hasonlóan Magyarországhoz, a közélet alapvetően férfiközpontú, a sportműsorok, a politikai közbeszéd és az errefelé rendkívül meghatározó sörreklámok folyamatosan újratermelik a nőkkel kapcsolatos szexista sztereotípiákat.

A Magyarországon nagy visszhangot kiváltó #metoo-kampány Csehországban gyakorlatilag következmények nélkül maradt, és nem történtek Marton László-féle leleplezések sem. 

A feminizmus tehát Csehországban legalább annyira népszerűtlen, mint menekült emberekről pozitív kontextusban beszélni. Éppen ezért meglepett, amikor azt olvastam a műsor készítőivel készült interjúban, hogy a műsor nem valamiféle radikális feminista szándékból született, hanem a Blesk tulajdonosainak és szerkesztőinek szakmai döntése volt, és a lap szerint valós társadalmi igényre ad választ.

Kiderült ugyanis, hogy a bulvárlap önálló női magazinjában – Blesk pro ženy – nagyon népszerűek az olyan témák, amelyek az alacsony tartásdíjról, az egyedülálló nőket sorsuk miatt hibáztató politikusokról, és a nehéz életet élő, gyermeküket egyedül nevelő nőkről szólnak.

A műsor készítői pedig egy olyan formát és tartalmat kerestek, amely a cseh társadalom széles tömegeiben rezonált.

A “Gólok, pontok, pöcsök” szerkesztői szerint a feminista kifejezés népszerűtlensége miatt az ilyen típusú tartalmakat nem feltétlenül kell radikális módszerekkel népszerűsíteni, és sokszor az alapoknál kell kezdeni.

A Blesk bulvárlap női változatában az újságírók tudatosan kerülik a nőket lealacsonyító és a cseh nyelvben meghonosodott szófordulatokat – például: “szülök neki egy gyereket.” 

A cseh Blesk feminista videóműsora azért is bátor kezdeményezés, mert nem egy marginális feminista sejt projektje, amely nagyjából jól be is árazza, hogy a társadalom mekkora szeletéhez sikerült eljuttatni az üzenetet, hanem egy minőségi női témákkal foglalkozó, széles tömegekhez eljutó női bulvármagazinban indul el.

Megosztás