Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Transparency International

Gratulálunk a kormánynak!

A magyar parlament ismét nagyot alkotott. Tegnap sikerült megszavazni a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló ún. költségvetési salátatörvényt, tovább fokozva a közpénzek átláthatatlan elherdálásának esélyét.

Már a korábban benyújtott törvényjavaslatról is megállapítottuk, hogy jelentősen növeli a korrupció kockázatát, a közpénzek illetéktelen felhasználásának lehetőségét. A tervezet egyrészt felszámolta volna azt a tilalmat, amely mindeddig megakadályozta, hogy állami támogatásban részesüljenek a politikai párttal együttműködő, a választásokon is résztvevő társadalmi szervezetek. Másrészt, azt tervezték, hogy a hazai költségvetésből nyújtott minden támogatást kivonnak az átláthatóságról szóló törvény hatálya alól.

Ezért a TI – a K-Monitorral és az Átlátszó.hu-val közösen – nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy ezt a két rendelkezést ne szavazzák meg.

Az első követelésünk látszólag teljesült, mert a tegnap elfogadott törvény nem oldja fel a politika közeli civil szervezetek közpénzből történő támogatásának a tilalmát. De persze csak látszólag. A kormánypárti honatyáknak ugyanis – felülírva az előbbi szabályozást – azt azért sikerült megszavazniuk, hogy a hazai közpénz megszerzésére irányuló pályázatok esetében ne érvényesüljenek az eddig széleskörű nyilvánosságot és szigorú összeférhetetlenséget előíró szabályok. Vagyis, a kormány mégiscsak anélkül támogathatja magyar adófizetői pénzből a hozzá közel álló civil szervezeteket, hogy törvényt sértene. Sőt, még csak a nyilvánosság előtt sem kell számot adnia ezekről a kifizetésekről.

Ha ez nem lenne elég, а tegnap benyújtott – és ma már el is fogadott – törvényjavaslat az eddigieknél is durvábban korlátozná a közpénzek elköltésére vonatkozó adatok megismerhetőségét. E törvény lehetővé teszi, hogy a szerencsejáték szervezők levonják a szerencsejáték után fizetendő adó összegéből a sportegyesületnek vagy sportszövetségnek nyújtott támogatást. Tehát nem a játékadó alapja, hanem a ténylegesen befizetendő játékadó mértéke csökken a sporttámogatásra fordítandó összeggel. Vagyis a szerencsejáték szervező maga döntheti el, hogy a költségvetésbe, vagy valamely sportszervezetnek fizet-e inkább.

Ezek után persze elképzelhető lenne, hogy okvetetlenkedő civilek, kíváncsi újságírók vagy az adójuk miatt aggódó polgárok rákérdeznek a sportcsapatok támogatásainak a forrására, és így esetleg kiderülne, hogy egy-egy szerencsejáték szervező melyik sportcsapatnak fizetett – adózás helyett. Ez semmiképpen nem lenne szerencsés… Ezért a frissen elfogadott törvény – a parlamenti szakbizottságot vezető Gulyás Gergely által jegyzett módosító javaslat hatására – megengedi, hogy a sportági szakszövetségek a magántámogatásokról „összesített adattartalom szolgáltatásával” adjanak tájékoztatást, vagyis: akár titokban is tarthatják azt. Ha tehát az állampolgár az információszabadságról szóló törvényt használva arra kér egy sportszövetséget, ugyan mondaná meg az illető, honnan mennyi pénzt kapott, be kell majd érnie egy feltehetően mindössze egysoros válasszal. A megkérdezettnek elég annyit mondania: „céges és egyéb magánadományokból ennyi meg ennyi millió” érkezett, azt azonban elhallgathatja, hogy konkrétan kitől kapta a pénzt.

Újfent csak gratulálni tudunk a kormánynak és parlamenti többségének. Ennyire rövid idő alatt ritkán sikerül két olyan törvényt is megszavazni, amelyek ilyen durván keresztbetesznek a közpénzekre vonatkozó közérdekű adatok megismerésének, ezáltal tovább növelve a magyar intézményrendszer már eddig is igen súlyos korrupciós kockázatait.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás