Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Transparency International

Egy kapcsolat kronológiája, avagy mi történt eddig a KEHI és a TI között…

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) június 19-én tájékoztatott arról, hogy a TI-ra is kiterjed „az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok intézményrendszerének és a Finanszírozási Mechanizmusokból juttatott támogatások felhasználásának ellenőrzése”.

Megtudtuk, hogy a KEHI vizsgálni fogja a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott projektjeinket. A KEHI e vizsgálatra vonatkozó hatáskörét kérdésesnek, magát az eljárást pedig alapjog ellenesnek tartottuk, erre vonatkozó aggályainkat a KEHI tudtára hoztuk. Bár a KEHI nem oszlatta el az aggályainkat, mégis alávetettük magunkat a vizsgálatnak, hiszen nincsen semmi titkolnivalónk. Éppen ezért minden dokumentumot, amit átadtunk a KEHI-nek, egyszersmind nyilvánosságra is hoztunk.

Ugyanakkor az ombudsmanhoz is fordultunk, akit arra kértünk, hogy vizsgálja ki a KEHI tevékenységét, meg terjessze az ügyet az Alkotmánybíróság elé. Tegnap érkezett meg az ombudsman válasza és a Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt levele. Azt már tudjuk, hogy az ombudsman nem vizsgálja sem a KEHI-t, sem a Miniszterelnökséget, meg az Alkotmánybírósághoz sem fordul. Ezért megkértük az ombudsmant, fejtse ki részletesen és tételesen, miért ennyire tartózkodó.

Megosztás