Úgy néz ki, az idei év az authoritatív empirikus elemzések éve. A hatalmas lelkesedést kiváltó Piketty könyv után (mely bemutatja, hogy a jóléti állam nélküli kapitalizmus növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, és itt írtam róla összefoglalót) most Federico Cingano, az OECD kutatója jelentetett meg elképesztően fontos elemzést.

A “Jövedelem egyenlőtlenségi trendek és azok hatásai a növekedésre” címet viselő anyag az OECD országok három évtizedre visszanyúló adatbázisán teszteli a neoliberális dogmákat, veti el azokat, és jut az Északi Modellt megerősítő következtetésekre.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A neoliberális nézetek szerint a jövedelmi egyenlőtlenségeknek pozitív hatása van a növekedésre, mert ösztönzőleg hat a munkára. Ezzel szemben Cingano úgy találja, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségeknek lényegi, statisztikailag szignifikáns negatív hatása van a növekedésre. Szintén neoliberális dogma, hogy a redisztribúció a magas adószint miatt visszafogja a gazdaság fejlődését. Ezzel szemben Cingano azt találja, hogy az elkölthető jövedelmekben mutatkozó különbségeket csökkenteni képes újraelosztásnak nincs negatív hatása a növekedésre. Ez amúgy teljesen egybevág az ezzel kapcsolatos közgazdasági irodalom összefoglalójával, melynek konklúziója, hogy téves az a neoliberális nézet, mely szerint a kisebb állam jobb lenne, vagy nagyobb gazdasági növekedést eredményezne.

Különösen fontosnak találja a társadalom alsó 40%-ának leszakadását a szerző. Itt az OECD PIACC felmérésének elemzésére támaszkodik. (Ez olyasmi, mint a PISA, csak a munkavállalók kompetenciát vizsgálja. Magyarország nem tagja ennek a vizsgálatnak, pedig óriási szükség lenne rá!) Arra a következtetésre jut, hogy a növekedés szempontjából kiemelkedő jelentősége van, hogy a legszegényebbek számára biztosítsuk a jó minőségű tanulást, ami az út a termelékenységük növekedéséhez, azaz hogy érdemben hozzá tudjanak járulni a nemzeti össztermékhez. Azaz az egyenlőségre törekvő északi modell országai nem csak Rawls-i értelemben teremtenek méltányosabb, igazságosabb, élhetőbb társadalmat, hanem az Amartya Sen által leírt módon, a képességek kibontakoztatásán keresztül hozzá is járulnak a gyorsabb gazdasági fejlődéshez.

Érdekes módon Magyarország problémáit pontosan ennek az alsó 40%-nak a krízishelyzete okozza. A tíz millió magyarból ugyanis négy millió él létminimumnál kevesebből. Ennek az alsó társadalmi csoportnak a létrejöttét okozta a szocialista-liberális koalíciók szegregáló oktatáspolitikája, közlekedéspolitikája, perverzen újraelosztó szociálpolitikája. 2010-ben már 3,7 millióan voltak. Azaz az ő kormányzásuk a baloldali retorika ellenére volt neoliberális. A Fidesz kormány pedig immár explicit neokonzervatív módon törekszik ezeknek a társadalmi csoportoknak a további kiszorítására azzal, hogy nemzetközi szinten elképesztően alacsony, szinte jelentéktelen szintre csökkenti a szociálpolitikát, a munkanélküli segélyezést, az aktív munkaerőpiaci eszközöket (felnőttképzést), az oktatási rendszer finanszírozását.

Aki egyszer majd fenntarthatóan el akarja indítani a gazdasági növekedést Magyarországon, annak érdemes lesz odafigyelnie Cingano eredményeire. A neoliberalizmus mint elméleti konstrukció halott. A humán erőforrásokba befektető, egyenlőségre törekvő Északi Modell működik.