Az USA-ban és Nyugat-Európában hónapok óta egy fiatal francia közgazdász könyve tartja izgalomban a közvéleményt. Magyarországra csak a könyv híre érkezett el, még nem kezdődött róla vita, pedig igen komoly tanulságokkal szolgál a mi ügyeinkhez is.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Lássunk akkor egy rövid exegézist. Mi is van van a híres Piketty könyvben?

1. A kapitalizmus alapvető sajátossága a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése

Piketty a nyugati világ adatain bemutatja, hogy a társadalom felső rétegeinek vagyona az 1700-as évektől az első világháborúig növekvőben van. Ekkora eléri az éves össztermék hétszeresét Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban. A jóléti állam nélküli kapitalizmus erősen a tőketulajdonosoknak kedvez. A huszadik században aztán ez az arány csökken, egyrészt azért, mert a felhalmozott vagyont fizikailag tönkreteszik a világháborúk. Másodsorban azonban hatalmas jelentősége van a szegényeknek esélyt adó jóléti államoknak, a magas örökösödési illetéknek és a nagyon magas felső jövedelmi adó kulcsoknak! Ezek nélkül a vagyonok koncentrációja folyamatosan nőtt volna, és az örökösödésnek meghatározó jelentősége lett volna a vagyonosodásban. Olyannyira meghatározó, hogy Piketty külön nevet is ad ennek: Rastignac dilemmának nevezi Balzac Goriot apójának hősét megidézve. A dilemma lényege, hogy munkával az ember soha nem juthat a gazdagok közé. Az egyetlen nyitva álló út, ha Rastignac elvesz inkább egy gazdag örökös lányt. Piketty adatai ezt az irodalmi valóságot igazolják empirikus adatokkal, melyeknek adatbázisait ráadásul a szerző nyilvánosan hozzáférhetővé tette.

1945-75 volt tehát a kapitalizmus aranykora. Még az Egyesült Királyságban is jóléti állam volt, Németországban szociális piacgazdaság és német gazdasági csoda, Franciaországban a „dicsőséges harminc év”. A kapitalizmuson belüli jövedelmek egyenlőtlensége a világtörténelem során ekkor, a skandináv jóléti államokban érte el mindenkori mélypontját. Az európai és a távol-keleti országok gyorsabban növekedtek, mint valaha, magas volt a foglalkoztatás, magasak voltak a tőkét, a vagyont és az örökösödést terhelő adók. (Bár Piketty a demokráciáról nem ír, de hozzátehetjük, hogy ez volt a nyugati demokráciák aranykora is. A megerősödött középosztályok viruló demokráciákat működtettek.)

Ám a késő hetvenes évek Thatcher-Reagan forradalmaival a kapitalizmus visszafelé indult el, a XIX. századi formája felé. A tőkét és magas jövedelmeket terhelő adókat radikálisan csökkentették, az örökösödési adót gyakorlatilag eltörölték. A neoliberalizmus évtizedeiben a vagyonosok vagyonának aránya a nemzeti össztermékhez mérten ismét emelkedni kezdett, és a XXI. század elejére ismét elérte a XIX. századi, a jóléti államot megelőző mértéket. (Megint csak hozzátehetjük: a jóléti államok időszakának viruló demokrácia a középosztály hanyatlásával szintén hanyatlani kezdtek, és világszerte drámaian meggyengültek.) Ráadásul a gazdaság növekedési potenciálja is radikálisan visszaesett a jóléti állami korszakhoz képest.

Piketty szerint „..az az elképzelés, hogy a szabad verseny véget vet az örökölt vagyonra építő társadalomnak és egy meritokratikus világhoz vezet, veszélyes illuzió”.

2. A kapitalizmus növekedésre gyakorolt hatását a jóléti állam tartotta életben

A kapitalizmus rajongói (mert ilyenek is vannak!) sokszor idéznek egy (hokibot alakú) ábrát, mely szerint a világtörténelem alacsony növekedése után a kapitalizmus gyújtja be a gazdasági növekedés rakétáit. Piketty adatai afelé mutatnak, hogy a huszadik században ezt a növekedést már a jóléti állam tartotta életben, annak leépítésével a növekedés visszaesett. Amikor Kína beérkezik majd, eredeti gazdasági felzárkózása megvalósul, a világ gazdasági növekedése véget ér, a növekedési görbe kilapul. A tőkejövedelmek profitaránya tartósan meg fogja haladni a gazdasági növekedés ütemét, ami a máris brutál gazdag szupergazdagok további tőkekoncentrációjához fog vezetni, ez pedig széttépi a még valamennyire demokratikus nyugati társadalmak szövetét.

3. A béreket főleg nem a termelékenység határozza meg

Piketty bemutatja, hogy a top menedzserek asztronomikus fizetéseit sok minden indokolja, de a teljesítményük nem. (Ennek a kérdésnek amúgy hatalmas és igen bizonyító erejű irodalma van.) Annak összege leginkább a fizetésüket meghatározó igazgató tanácsokkal való összejátszásban keresendő. Piketty szerint az ilyen jövedelmekre az államnak szuper magas, „konfiszkatorikus” legfelső jövedelemadó kulcsot kellene kivetnie. (Piketty egyértelműen progresszív jövedelemadóban gondolkodik. Egykulcsos adók a fejlett nyugati világban nincsenek.) Ez semmivel nem vetné vissza a termelékenységet, de csökkentené a szupergazdagok politikai erejét. Ezen kívül szükség van a tőke, a vagyon és az örökösödés magas kulcsú adóztatására is. Nem mentség az offshore országok léte sem: Piketty szorosan együttműködött Gabriel Zucmannal, az adóparadicsomok első számú tudományos szakértőjével, és javaslatot is tettek a probléma megoldására.

Kedves magyar könyvkiadók! Ugye valaki fordítja már a könyvet a magyar kiadáshoz, és nem fogunk ebben is elmaradni, mint oly sok más fontos könyvben?