Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

energiaklub

Az Európai Bizottság már hivatalosan is vizsgálja Paks II állami támogatását

Az Energiaklub és Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője május 20-án közös levélben érdeklődött Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztosnál a Paks II tiltott állami támogatása ügyében folytatott nem hivatalos, előzetes egyeztetések eredményeiről. A biztos ma érkezett válaszában közölte: május 22-én elindult a hivatalos eljárás is, amelynek során a Bizottság határozatban állapítja majd meg, hogy a beruházás finanszírozása tiltott állami támogatásnak minősül-e. Amennyiben igen, úgy az ellentétes az EU szabályaival, és Paks II költségvetésen keresztül való finanszírozását le kell állítani.

Korábban az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága előzetes egyeztetéseket folytatott a magyar hatóságokkal az állami támogatás kérdésével kapcsolatban. A biztos leveléből azonban kiderül, hogy május végén a magyar fél hivatalosan is bejelentette Brüsszelben a projektet, arra kérve a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, fennáll-e az ügyben tiltott állami támogatás.

A notifikációs eljárás megindításáról a magyar kormány nem kommunikál egyértelműen, sőt, Lázár János május 28-i sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy megválaszolták az Európai Bizottság kérdéseit, és fenntartja álláspontját, miszerint nincs állami támogatás a paksi beruházás finanszírozásában.

Azt, hogy mire alapozza a magyar kormány ezt az állítását, nem tudjuk, hiszen a beruházással kapcsolatos dokumentumok titkosak, a hivatalos számításokat nem ismerjük. A hivatalos eljárás viszont jó alkalmat ad arra is, hogy nyilvánosságra kerüljenek a kormányzat számításai. Az Energiaklub a napokban tette közzé azt a gazdasági szimulációt, amelynek eredményei szerint Paks II állami támogatások nélkül nem tud majd működni: a legvalószínűbb esetben évente átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot a működés első húsz évében ahhoz, hogy működőképes maradjon.

Az Európai Bizottság határozata néhány hónap múlva várható.

Megosztás