Riasztó számok a munkaügyi ellenőrzéseknél
Írta: dr. Szabó Imre Szilárd Jelentősen átalakult a munkaerő-piaci intézményrendszer az elmúlt években, s közben – bizonyos...
A Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy megszünteti a létminimum számítását, mert szerinte az nem megfelelő adatokat mutat. Tavaly már nem közölte a mutatót, amivel találgatásokra adott okot, mely szerint 4 millió felé emelkedett a létminimum alatt élők száma.
Az elmúlt hetekben a KSH konzultációt folytatott a szakszervezetekkel és kutatókkal, akik ellenezték a mutató megszüntetését. Egységes létminimum mutató ugyanis nincs az Európai Unióban ezért fontos a hazai mutató megtartása. Ráadásul az igen eltérő fogyasztási szokások miatt nehéz is lenne egy közös módszertanra épülő európai mutatót kifejleszteni, bár vannak erre törekvések.
A magyar létminimum mutató kifejezetten jó módszertanra alapult ebből a szempontból. Kemény egzisztenciális, fiziológiai törésvonalat mutatott be ugyanis a társadalmon belül. A statisztikusok vették azt a családot, aki képes az élelmiszertudomány által megállapított egészséges élelmiszert (protein, vitaminok, stb.) megvásárolni megfelelő havi mennyiségben. Ezek után megnézték, hogy mennyi a havi teljes költése (lakhatásra, ruházkodásra, fűtésre) egy ilyen családnak. Azaz aki ezt a szintet nem tudja megengedni magának, az effektíve romló egészségi helyeztben van, hiszen képtelen fiziológiailag megfelelően táplálkozni. A mutatót aztán lehet közölni egyedülállókra vetítve, egy felnőtt/egy gyerek, két felnőtt/két gyerek, illetve bármilyen kombinációban.
Amennyiben a KSH-nak valóban módszertani aggályai lettek volna, széles körű szakmai egyeztetéseken ezt lehetett volna korrigálni. Ezek után éveken keresztül közzétenni a régi és az új mutatót is, világosan leírva a különbségeket, hogy mindkét módon informálódhassanak a tájékozódni kívánók. Ez a szokásos, korrekt módja egy mutató megváltoztatásának, kivezetésének.
Sajnos nem ez történt. A KSH először nem közölte, majd kivezette a létminimum mutatót. Adatok hiányában nehéz lesz megvédenie szakmai integritását attól a vádtól, hogy a szegények számának aggasztó növekedése miatt történt mindez.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Írta: dr. Szabó Imre Szilárd Jelentősen átalakult a munkaerő-piaci intézményrendszer az elmúlt években, s közben – bizonyos...
Soros György a magyar közbeszéd leginkább félreértelmezett közszereplője. A migránsokkal és menekültekkel kapcsolatos viták kapcsán ismét felvetült a tipikus jobboldali...
A hétvégi görög választásokon szinte teljes egészében a januári eredmények ismétlődtek meg. Jelentős elmozdulás a pártok reélatív támogatottságában nem történt....
Nagyon érdekes új könyvet jelentetett meg a Stanfordi Egyetem Kiadója Martijn Konings, a Sydney-i Egyetem politikai gazdaságtan professzorának tollából. A...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!