A működés első húsz évében évről-évre átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot annak érdekében, hogy egyáltalán működőképes maradjon, a projekt megtérülése pedig kizárólag valószerűtlenül magas áramárak mellett képzelhető el. Ezek a legfontosabb megállapításai annak a kutatásnak, amelyet az Energiaklub felkérésére készített Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem Stratégiai és Nemzetközi Menedzsment Kutatóközpontjának vezetője. Mindez homlokegyenest ellentétes azzal, amit a magyar kormány állít.

Az elmúlt időszakban számos tanulmány vizsgálta a Paksra tervezett új atomerőművi blokkok megtérülési kilátásait, költségvetési, és energiagazdálkodási hatásait. A most elkészült gazdasági szimuláció egy új szemponttal egészíti ki a korábbi közgazdasági elemzéseket. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a nemzetközi szerződés szerinti 2,5 milliárd eurónyi (kb. 765 milliárd forint) önrészen felül szükség lesz-e további állami forrásokra Paks II működése alatt?

Az erőműtársaságnak a működés éveiben egyfelől folyamatosan ki kellene termelnie az orosz hitel adósságszolgálatából adódó pénzügyi kötelezettségeket, másrészt bizonyos mértékű nyereséget is biztosítania kellene a beruházónak, aki ez esetben a magyar állam. (Ellenkező esetben az adófizetők, akik a magyar állam tulajdonosai, joggal kérdezhetnék, hogy miért fektették pénzüket egy veszteséget halmozó projektbe?) Mindezen elvárások mellett az erőműtársaságnak számos olyan számviteli előírást is teljesítenie kell, amelyek meghatározzák, hogy adott bevételek és kiadások mellett az adott évben addicionális tőkepótlásra és/vagy hitelfelvételre szorul-e a vállalat.

A jogszabályok értelmében egy társaság saját tőkéje nem csökkenhet tartósan a jegyzett tőke alá. Emellett a társasági működés minden évében biztosítani kell, hogy a mérlegben az eszközök és források egyensúlyba kerüljenek. Amennyiben a források értéke kevés a társaság eszközeinek finanszírozásához, úgy a szükséges többletforrás vagy újabb tulajdonosi tőkepótlással (tőkeemelés, pótbefizetés) vagy pótlólagos hitelfelvétellel (rövid- illetve hosszú lejáratú hitelnyújtással) biztosítható.

Ezen paraméterek várható alakulását modellezték a kutatók, számos forgatókönyvet megvizsgálva.

Ezek közül a legvalószínűbb eset, amely szerint a következő évtizedekben 25%-kal, azaz nagyjából az Európai Bizottság előrejelzésének megfelelő mértékben emelkedik majd a nagykereskedelmi áramár, amin Paks II értékesíteni tudja a termelt áramot. Ebben az esetben a szimuláció eredménye szerint a magyar államnak a működés első húsz évében évente átlagosan 100 milliárd forinttal kell kisegítenie a vállalatot, mert a várható bevételek nem lesznek elegendőek a fent leírt előírások és kötelezettségek teljesítéséhez.

Az eredmények szerint a projekt ebben az esetben súlyosan veszteséges lesz. Üzleti értelemben akkor térülne meg a projekt, vagyis akkor biztosítaná az üzleti beruházásoktól általában elvárt 8%-os hozamot, ha a jelenlegi nagykereskedelmi áramár 90-100%-kal emelkedne, azaz kb. duplájára nőne. Egy ilyen mértékű áremelkedés azonban irreális; magasan meghaladja a nemzetközi szervezetek előrejelzéseit.

Amennyiben Paks II működőképessége tartósan csak úgy tartható fenn, hogy az állami tulajdonos folyamatos pótlólagos forrásokat kénytelen nyújtani az erőmű működőképességének fenntartásához, úgy ez egyértelműen olyan szelektív előnyt nyújt a társaságnak más áramtermelőkkel szemben, amely állami támogatásnak minősül. Ez az Európai Unió szabályozásaival ellentétes.

A tanulmány megállapítása szerint a magyar kormánynak változtatnia kellene a projekthez fűződő kommunikációján: el kellene magyaráznia az állampolgároknak, hogy bár az atomerőműben termelt áram várhatóan nem lesz olcsó és az erőmű működtetése jelentős közpénzeket fog felemészteni, miért akarja mégis megvalósítani a projektet.

A szimulációs modellt nyilvánosan elérhetővé tettük, és közvetlenül is eljuttatjuk hazai és európai döntéshozóknak.

A részletes tanulmány és módszertan letölthető az Energiaklub honlapjáról.

Megosztás