Óriási vihart kavart az előző blogbejegyzésemben közzétett EU bizottsági ábra, amely azt mutatja, hogy a minimálbér átlagbérhez viszonyított szintje és az alacsony végzettségűek foglalkoztatása között nincs szignifikáns összefüggés, illetve az a minimális összefüggés, ami mérhető, az inkább afelé mutat, hogy a magasabb relatív minimálbérű országokban magasabb ez a foglalkoztatási ráta.

 

A vihar kapcsán le kell szögezzek pár dolgot, mert úgy látszik nem világosak mindenki számára.

Először is: ez itt egy blog. Nem az Átlátszó oldala, hanem egy blog. Attól tartalmilag teljesen független, a szerkesztésébe az Átlátszó nem szól bele, és természesetesen nem is kapok senkitől pénzt azért, hogy írom. Így az Átlátszótól sem.

Másodszor: a félreértések többsége abból adódik, hogy a kritikusok szalmabábút támadnak az írásom helyett. Én az írásomban nem állítom, hogy a korreláció kauzáció lenne, sőt, egyértelműen leírom, hogy nem az.

Harmadszor: Az ábrát nem én készítettem, hanem az EU Bizottság, ezért nincs értelme rajtam számon kérni, hogy miért nem ezt vagy azt csináltam. Nem én csináltam. :))

Negyedszer: A bizottsági kutatók azért nem rakták rá Svédországot, Ausztriát, Németországot, stb, mert ezekben az uniós országokban ekkor nem volt központilag megállapított minimálbér. Helyette ágazati bérmegállapodások voltak, ami sokkal jobb! Nem uniós országokat pedig azért nem raktak rá, mert uniós országok mintjából dolgoztak, az Eurostat adataiból.

Ötödször: Valóban jobb lenne országok összehasonlítása helyett azonos országok idősoraival dolgozni, ezt azonban azért nem lehet megcsinálni, mert az országok az Eurostat adatainak tapasztalatai szerint egyik évről a másikra, de még csak egy-két éves távlatban sem szoktak olyan radikális változatásokat csinálni az átlagbér-minimálbér arányban, ami lehetővé tenne ilyen összehasonlítást. Relatíve kialakult ez az arány az országokban, és stabilan is tartják. Mielőtt valaki azzal jön, hogy na, erről van szó, akkor nem lehet radikális minimálbéremelést végrehajtani: ilyet én nem is javasoltam. Én azt tartanám ideálisnak, ha erős ágazati szakszervezetek szektorális szinten kialkudnák az ágazati bérminimumokat.

ÉS AKKOR JÖJJÖN A SZAKMAI LÉNYEG:

A neoklasszikus közgazdaságtan érvrendszere szerint ceteris paribus a minimálbér emelése csökkenti a foglalkoztatást, ha a bér meghaladja a munkatermelékenységet, és ezért a munkások kiárazódnak. (Most tegyük félre azt az apró problémát, hogy Pierro Sraffa Cambridge-i olasz közgazdász a hatvanas években bebizonyította, hogy olyan, hogy munkatermelékenység, nincs. A vita kedvéért fogadjuk el a neoklasszikus közgazdaságtan fogalomkészletét.) A probléma ott van, hogy nem tudjuk, hogy hol van pontosan a termelékenység szintje. Amennyiben a minimálbér emelés után se éri el a termelékenység szintjét, akkor a munkások úgy jutnak többletjövedelemhez, hogy senki nem árazódik ki!

Van tehát bőven elméleti és gyakorlati lehetőség arra, hogy a minimálbér emelése ne árazzon ki senkit a munkapiacról. Ezért általános tételként megfogalmazni azt, hogy a minimálbér emelése MINDIG csökkenti a foglalkoztatást: HAMIS. Ezért neveztem városi legendának. Az ábrán jól látható, hogy vannak olyan országok bőven, ahol a termelékenységhez képest is magas a relatív minimálbér, még sincs alacsony foglalkoztatás az alacsony végzettségűek körében!!!

Ha tehát neoliberális közgazdász barátaink őszintén aggódnának a magyar munkavállalók béreiért, mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy felderítsék, vajon hol van a termelékenységi korlát? Ezt látványosan nem teszik, ezért nehezen hihetjük el nekik, hogy társadalmi elkötelezettségük, felelősségteljesnek beállított hozzáálásuk őszinte. Potenciálisan ugyanis milliókat fizetnek Magyarországon messze a termelékenységük alatt. Ez nagyon sokak számára nyomort és a lehetőségek bezárultát jelenti, a pénzügyiniszternek pedig olyan szűk adóalapot, amelyből nem tudja megfinanszírozni a szükséges állami kiadásokat.

Véleményem szerint nincs központosított lehetőség annak mérésére, hogy hol van ez a termelékenységi korlát. Ahány iparág, vállalat, annyi szinten van. Ezért az észak- és nyugat-európai országokban erre azt találták ki megoldásként, hogy a magas kollektív lefedettségű szakszervezeti oldal és a magas legitimációjú munkaadók (ez is rossz kifejezés, de hagyjuk) maguk alkudják ki a béreket, decentralizáltan. Aki tehát őszintén aggódik a magyar bérekért, annak véleményem szerint támogatnia kell a minél magasabb szakszervezeti lefedettség létrejöttét. (Itt írtam bővebben a szolidarisztikus béralkuk és a munkabérek kapcsolatáról az észak- és nyugat-európai országokban.) 

A magasabb minimálbérek pedig extra keresletet jelentenek a helyi gazdaságban, ami extra munkahelyeket teremt. A minimálbér emelésének tehát van dinamikus hatása is.