Az Európai Tanács csúcstalálkozója után úgy tűnik, hogy a Witzenkandidatokkal kapcsolatos minden huzavona ellenére mégis csak Jean-Claude Juncker lesz a Bizottság új elnöke.

Ezzel nem csak az a baj, hogy Gaston Thorn és a korrupciós botrányban lemondásra kényszerített Jacques Santer (Juncker volt főnöke és politikai mentora) után az iciripiciri Luxemburg már harmadszor ad bizottsági elnököt, miközben sokkal nagyobb tagállamoknak ez a lehetőség nem adatott meg. Az már sokkal nagyobb baj, hogy Juncker kormánya odahaza Luxemburgban korrupciós és lehallgatási botrányba bukott bele. Az is nagy baj, hogy Juncker kulcsfontosságú alakítója volt nem csak a buta születési rendellenességekkel létrejött eurozónának, hanem az Eurogroup többszörösen újraválasztott elnökeként szimbóluma is a kialakult euroválság megszorításokkal történő félrekezelésének.

 

A legnagyobb baj azonban az, hogy pénzügyminiszterként (1989-2009) és miniszterelnökként (1995-2013) Juncker Európa egyik meghatározó adóparadicsomának volt a vezetője. (Arról, hogy mi is az offshore, itt írtam részletesebben.) Luxemburg hírhedt nódusza az offshore világának. Mindenekelőtt a befektetési alapjairól és a privát vagyon menedzsment alapjairól híres, de emellett különleges befektetési eszközeinek köszönhetően a tranznacionális cégek kedvelt transzferárazási központja is. A transzferárazás az a jelenség, amikor multinacionális cégek különböző országok között egymással kereskedő leányvállalatai úgy állapítanak meg egymás közti árakat, hogy az adózásukat közben a legkedvezőbb országba optimalizálják. Erre általában rendkívül bonyolult konstrukciókat hoznak létre. Gyakorlatilag minden multinacionális cég él ezzel a gyakorlattal, és az ő belső, cégcsoporton belüli kereskedelmük a világkereskedelem felét teszi ki. A transzferárazás nem csak az adóztatható profitot szívja el más országokból, hanem megbízhatatlanná teszi a hozzáadott értékre épülő GDP statisztikákat, illetve az abból számolt termelékenységi adatokat is. (Azaz a termelékenység által meghatározott bérek kérdésébe is belezavar.)

A kicsinyke Luxemburg ezen felül az ENSZ Fejlesztési szervezetének (UNCTAD) adatai szerint a világ egyik legnagyobb nemzetközi működő tőke befeketető országa – szintén adóoptimalizálási okokból. Az UNCTAD „FDI transshipping” -nek nevezi ezt a jelenséget.

Rendkívül káros szerepet játszik tehát Luxemburg az európai gazdasági rendszerben. Ennek az országnak a vezetőjét tesszük most meg az Unió válságát megoldani hivatott Bizottság elnökének. Ezek az aspektusok kimaradtak a magyar sajtóból, pedig talán van annyira fontos, mint hogy Orbán Viktornak sikerül-e megakadályoznia Juncker megválasztását.

Luxemburg anyagok:

1. Jelentés Luxemburg adóparadicsomról.

2. A Tax Justice Network offshore-ra szakosodott nemzetközi civil szervezet anyaga.

3. Tudományos feldolgozás: Gabriel Zucman „The Missing Wealth of Nations: Are Europe and the US Net Debtors or Net Creditors?” The Quarterly Journal of Economics (2013) 1-44. (Zucman a híres Thomas Piketty szerzőtársa, az offshore kérdésének első számú tudományos szakértője. Fogok még róla blogbejegyzést írni.)

4. Nicholas Shaxson izgalmas könyve az offshore-ról.

5. Így használja Luxemburgot például a Vodafone, az Amazon, a GlaxoSmithKline, stb.