Az uniós pénzek eltorzították a hazai gazdasági, társadalmi életet – ezt mutatták be a Budapest Kör* 2018. január 22-i rendezvényének előadói. Kovách Imre szociológus egyenesen azt állította, hogy a – gyakran korrupt módszerekkel osztogatott – uniós pénzekre számít a kormányon lévő pártok holdudvara csakúgy, mint a húsosfazéktól távolabb állók, s ez sajátos stabilitást ad ennek az elosztási rendszernek, hiszen mindenki függővé válik az osztogatóktól. 2007 óta az elosztható uniós pénzek lehívása és a GDP alakulása között szoros összefüggés mutatható ki, „ha nincs projekt, nincs GDP-növekedés” – mondta. Ez önmagában is torzulás egy ideális piacgazdasági működéshez képest.

A társadalmi egyenlőtlenségek – amelyek csökkentése az uniós támogatáspolitika egyik fő elvi célja – egyáltalán nem lettek kisebbek. Hogyan is lettek volna, amikor az uniós forrásból finanszírozott projektek összege a jóléti kiadásokhoz képest a 2007-2014 közötti 5-15 százalékról azok 30 százalékára nőtt, miközben a jóléti kiadások és ezen belül különösen a szociális kiadások összege jelentősen csökkent. A jóléti kiadások például 1029 milliárddal csökkentek 2013 és 2016 között, míg ugyanabban az időszakban a projektek összege 1330 milliárddal növekedett. Az erőforrások ilyen durva átcsoportosítása mellett az is kimutatható, hogy a szociális, oktatási szféra elhanyagolása árán még csak nem is hatékony módon költötte-költi el az ország a rendelkezésre álló hatalmas (2006-2016 között 14 000 milliárd forint) támogatást. Kovách Imre elmondta, hogy minderről részletesen lehet olvasni az általa szerkesztett tanulmánykötetben, amelyet az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja jelentetett meg 2017 novemberében.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Felesleges kapacitások, egyenesen káros vagy legalábbis közpénzből támogatásra nem méltó beruházások (sörfőzde, pálinkalepárló, energiaital-előállító, autógyár), környezetkárosító létesítmények épültek – hozott példákat Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. De még a helyes beruházási célok esetén is okoz károkat az ingyenpénzért való kuncsorgás: torzítja a piaci viszonyokat. Mindez a környezetvédelemnek is óriási károkat okoz: egyrészt sokkal kevesebb pénz jut például az épületek energiahatékonyságának javítására vagy a tömegközlekedés fejlesztésére; másrészt sokszor jelentős energia- és anyagfelhasználással olyan beruházások történnek, amelyekre valójában nincs is szükség, illetve nem fenntarthatóak. Nemegyszer előfordul, hogy a támogatásokkal „a szennyező fizet elv” helyett a „fizetünk a szennyezőnek” elv valósul meg.

Persze – visszatérve Kovách provokatív állításához – az EU-s „lélegeztetőgép” a piacgazdaságnak ugyan nem, de a politikai vezetésnek nagyon is kedvező saját hatalmának erősítésére. 2010 óta lépésről lépésre vontak el például hatásköröket a települési önkormányzatoktól azzal a hamis érveléssel, hogy a központi elosztás hatékonyabb. (Ennek eredményei jól láthatók az oktatásban, egészségügyben.) Így az önkormányzatok túlélése, de legalábbis a települések fejlődési lehetősége döntően a központi akarattól függ. Az uniós pénzből aztán a kormány nagylelkű osztogatásba kezdhet, ha politikai okokból ez látszik célszerűnek. Markáns példa erre a ma már 3200 milliárd forintnyi (EU-s pénzből finanszírozott) igérvényt tartalmazó, a megyei jogú várásoknak szánt Modern városok program. Ennek keretében az ellenzéki vezetésű Salgótarján vagy Szeged vezetői épp úgy pózoltak a miniszterelnök oldalán, mint a párttársai által vezetett városokbeli polgármesterek annak érdekében, hogy a fejlesztéseket megkapják. Persze – hívta fel a figyelmet Tosics Iván – a településvezetőknek sem kötelező a politikai megfontolások alapján elosztott uniós sültgalambot várni. A politikai okokból kevesebb támogatáshoz jutó, ellenzéki vezetésű Nyírbátornak például több piaci munkahelyteremtő beruházást is sikerült a városba vonzania, és ezek jótéteményeit igyekszik a városvezetés a szegények felemelésére is fordítani: az „Esély a jövőért” progamja keretében az 1200 fős szegregátumból több száz ember számára nyílik majd teljes foglalkoztatásra lehetőség.

A magyar példa jól mutatja, hogy döntően nem az unió, nem a brüsszeli bürokrácia hibája, ha egy ország nem hatékonyan, fölösleges beruházásokra, korrupt módon költi el a társadalmi felemelkedésre szánt pénzeket. Úgy tűnik, az uniós intézményrendszer nincs felkészülve a tájainkon szokásos gazdasági-politikai „kultúrára”. Ez azonban, ha megzabolázatlan marad, magát az uniót, annak központi hatalmait is fenyegeti, így az optimisták szerint előbb-utóbb vége lesz a rosszul kontrollált ingyenpénz-költésnek.

Az EU más módon sincs felkészülve a rendszerszintű korrupció leleplezésére. A visszaélések, szabálytalanságok vizsgálatára felállított uniós hivatal, az OLAF a 2007 és 2013 közötti, részben vagy egészében uniós támogatással végrehajtott 60 ezer projektből mindössze néhány tucatnyit volt képes ellenőrizni – ráadásul intézkedni már nincs joga, jelentéseit a magyar hatóságoknak kell átadnia. Épp azoknak a kecskéknek, amelyek már nagyokat falatoztak a káposztából…

Ha megvalósulna a döntések átláthatósága, érdemi korrupcióellenes lépések történnének, és a magyar kormány valóban végrehajtaná az Európai Bizottságnak évről évre megküldött Nemzeti Reform Programját, akkor teljes mértékben rá lehetne bízni a kormányra az uniós pénzosztást – vázolt egy lehetséges jövőképet Lukács András. Ám a Kör vitájából az szűrődött le, ilyen ideális körülmények aligha következnek be. „Legalább az lenne hasznos, ami a korrupciós lenyúlások után megmaradó pénzből megvalósul” – adott hangot minimáligényének az egyik hozzászóló. Komolyra fordítva a szót, az összejövetelen elhangzottakból az szűrhető le, hogy a mégis megmaradó támogatási rendszert a normativitás felé kellene elmozdítani. Továbbá – ahogy egy urbanista említette – egységnyi közpénz többször annyi magántőkét mozdítson meg, mint jelenleg. Most épp fordított a helyzet, gyakran minimális vagy épp nulla önerővel folyósítanak támogatásokat, érthető, hogy ilyenkor a pénz minden áron való megszerzése lesz a fő cél, a tényleges hasznosság háttérbe szorul.

Szabó Gábor
környezetvédelmi újságíró

*A 2004 májusában megalakult Budapest Kör célja az, hogy a várost szerető, a városért aggódó szakemberek havonta találkozhassanak és megvitathassák a város fejlődésének legérdekesebb kérdéseit. A Budapest Kör tagjai minden vitát a szakmaiság keretei között tartanak és elkerülik konkrét politikai viták szervezését és véleményezését. A találkozókra (most már a 150. találkozó környékén tart a Kör!) egy zárt levelezőlistán keresztül kerülnek a tagok meghívásra. A havonkénti találkozók egy-egy előre meghirdetett téma köré szerveződnek, esetenként meghívott előadókkal. A Budapest Kör sajátossága tehát a megbeszélések informális jellege és nyitottsága. Az alkalmanként összegyűlő 15-50 résztvevő számára minden adott az ellentétes elképzelések ütköztetésére.