Európa mindig is az egyik vezető ereje volt az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemnek. Példamutató klímapolitikát alakított ki, nagy szerepet vállalt a Párizsi Megállapodás létrehozásában. E mögött az áll, hogy az európai polgárok hisznek a tudománynak és kevésbé hagyják magukat hamis információkkal félrevezetni.

Az EU jogrendbe illesztett klímapolitikájának a hatálya 2020-ban lejár. A 2020 utáni időszakra vonatkozó javaslatait az Európai Bizottság 2016 novemberében tette közzé, melyre „Téli Csomag” megnevezéssel szoktak utalni. A Téli Csomag számos éghajlatvédelmi és energetikai jogszabály tervezetét tartalmazza, melyek vitája a közzététel óta folyik az EU különböző szerveiben. A folyamatot ellentmondások terhelik.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Rövid távon a legsúlyosabb ellentmondás az, hogy az Unió vezetői 2014-ben közösségi szintű célokat határoztak meg, de a végrehajtáshoz szükséges feladatokat nem bontották le tagállami szintre. Így a tagállamok „nemzeti érdekeikre” hivatkozva igyekszenek kibújni az arányos felelősségvállalás alól. (A 2030-as célok a következők: az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40%-os csökkentése az 1990-es szinthez képest, legalább 27%-os megújuló arány és 27%-os energiahatékonyság-javulás.)

A hivatalosan „Tiszta energiát minden európainak” című csomaggal a Bizottság megoldást kíván keresni arra, hogy kötelező feladatokat nem vállaló tagállamokkal teljesüljön egy ambiciózus közösségi cél. A tagállamok sajnálatos módon kétarcú politikát folytatnak. Támogatásukról biztosítják a nagy közösségi fogadalmakat (Párizs, 2014-es klíma- és energiakeret, szerepvállalás az USA nélküli éghajlatvédelemben stb.), de amikor arra kerülne sor, hogy konkrét feladatokat vállaljanak, akkor keresik az ellenállás lehetőségét és kiskapukat tetetnek a rendszerbe.

Erre lehetőséget ad az EU meglehetősen bonyolult politikacsinálási rendszere. A jogi szabályozást az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács (ET) közösen alkotja meg a Bizottság javaslatai alapján. Egy-egy témát a Parlamentben egy megválasztott jelentéstevő visz, aki a más pártokból delegált árnyék-jelentéstevőkkel közösen végzi munkáját. Minden téma delegálva van egy vezető bizottsághoz, és további kijelölt bizottságok nyilvánítanak véleményt. A jelentéstevő által – széleskörű politikai egyeztetés után – kidolgozott határozati javaslatokról az illetékes bizottságok szavaznak, majd a legvégén a Parlament plenáris ülése. A végszavazás után kialakuló határozat képviseli az EP álláspontját.

A Tanácsban a tagállamok véleménye alapján igyekszenek közös álláspontot kialakítani. Ez az elnökséget betöltő kormány felügyelete alatt zajlik, különböző szintű képviselőkből álló testületekben. Előbb vagy utóbb kialakul a Tanács véleménye is, mely fontos ügyekben ritkán esik egybe a Parlament véleményével. A Parlament ugyanis jobban megengedi magának a stratégiai gondolkodást, míg a Tanácsban jelen lévő kormányoknak végrehajtási (szabályozási, finanszírozási, ellenőrzési) felelőssége van.

A klíma- és energiapolitikáról azért folyik heves vita, mert miközben az az Európai Unió stratégiai érdekeit szolgálja, rövid távon sérti egyes szereplők érdekeit. Adópénzeket kell energiahatékonyságra és megújuló fejlesztésekre fordítani, korlátozni kell bizonyos iparokat, meg kell adóztatni a légi közlekedést, ki kell vonni a piacról bizonyos termékeket stb. A fosszilis iparokba befektetett tőke egy része nem térül meg, illetve korábban attraktívnak tűnő befektetési területek ellehetetlenülnek. Ezek esetenként húsbavágó dolgok, melyek ellen az érintettek hatalmas lobbierejüket felhasználva küzdenek – gyakran nem is eredmény nélkül.

Közben az átállás a dekarbonizált gazdaságra hatalmas lehetőségeket teremt az időben ébredő szereplők számára. A fő kérdés Európa számára az, hogy ott tud-e lenni a változások élvonalában, és így – átmeneti áldozatvállalások után – nyertesen tud-e kijönni a folyamatból. A fenntartható fejlődés időhorizont dilemmájával állunk szemben. Most kell lépnünk és áldozatokat hoznunk, hogy nagyobb időtávon elkerüljük az éghajlatváltozás miatti katasztrófákat.

Lontay Zoltán
a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja