Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Környezetvédelem

Akadálymentesítettnek mondott akadálypálya az Árpád hídnál

Az aktuális tervek szerint a már jelenleg is felvonóval rendelkező két megálló (Árpád híd, Kőbánya-Kispest) mellett a rekonstrukciót követően további tíz megállót fognak lifttel felszerelni.” Ez olvasható abban a válaszban, amelyet Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára adott augusztus 15-én Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő kérdésére az M3 metróvonal akadálymentesítéséről.

Finom fogalmazás. Nem állítja a válasz, hogy az említett két állomás akadálymentes, csak azt, hogy „felvonóval rendelkezik” (Kérdés persze, hogy egy állomás hogyan rendelkezik bármivel is, de hagyjuk a magyartalanságokat.) Finomság ide, finomság oda, azért a szöveg azt sugallja, hogy az Árpád hídnál minden rendben van. Nos, kísérjük el útján azt a külföldit, aki repülővel jön Pilisborosjenőn lakó barátját meglátogatni egy jó nehéz bőrönddel. A 200E busszal eljut a KÖKI-hez, ott liften fölmegy egy emeletet, átmegy a folyosón a metróhoz, lemegy egy másik lifttel egy emeletet, és beszáll. A metró elviszi az Árpád hídhoz.

Alaposan körülnéz, nagy nehezen megtalálja a válaszban említett liftek egyikét, aminél még magyarul sincs kiírva, hova visz.

Beszáll, fölmegy vele egy emeletet. Egy villamosmegállóban találja magát, ahonnan csak élete kockáztatásával tudna valahogy átkecmeregni arra a sarokra, ahol a térképe szerint a buszállomás lehet.

3_6.png

4_4.png

Visszamegy a lifttel az aluljáróba, és körülnéz. Nem messze a lifttől talál egy feliratot egy lefelé vezető lépcsőnél, hogy „Bus terminus”.

Valahogy lecipeli a nehéz bőröndöt a 32 lépcsőfokon, és szembetalálja magát egy hasonló lépcsővel, amin fel kell menni. Tegyük föl, hogy a lépcső melletti mozgólépcső éppen jár, és nem kell fölfelé is cipekednie.

Felérve a lépcső tetején meglátja az újabb feliratot, és elindul balra.

Megtalálja a következő lépcsőt, a tetején egy újabb, immár Bus station felirattal, és mellette a rámpát, amin feljut az utcaszintre. Újabb meglepetés várja, egy lámpaoszlop az amúgy is keskeny ösvény közepén.

8_1.png
Valahogy elkecmereg mellette, és elindul a nyíl irányába. Megy, megy, még mindig megy, majd eljut az Árboc utca sarkára, ahol újabb tábla várja.

9_1.png
Ahogy jobbra fordul, fellélegzik. Ott vannak a buszmegállók!
(Praktikusabb iránymutatás esetén gyorsabban, a metró alatti átkelés, valamint a rámpán való fölkapaszkodás nélkül is eljuthatott volna a Váci út és az Árboc utca sarkára. Ha fölmegy a Váci út páratlan oldalára vezető lépcsőn, és a Déryné köznél átkel a Váci úton.)

10_1.png
Megérkezve a barátjához képzeletbeli vendégünk elmeséli a kalandját a „lifttel rendelkező” Árpád hídi metróaluljáró-rendszerrel, mire a barátja felvilágosítja, hogy nem kellett volna az államtitkárra hallgatnia, mert egy, 2011-ben a BKK honlapján megjelent írás szerint „A lépcsőzési kényszer a 3-as metró kéregállomásának jelenlegi, ebből a szempontból kedvezőtlen kialakításából fakad. Az Árpád híd metróállomás és aluljárórendszer akadálymentesítése a projekt [az egyes villamos felújítása] keretein túlmutat, arra a 3-as metróvonal későbbi felújításakor lesz lehetőség.” Majd, hogy ecsetelje a magyarországi állapotokat, elmondja vendégének, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint még akkor sem. A látogatás végeztével pedig inkább elkíséri őt a repülőtérre. A Vörösvári útnál leszállnak a sárga buszról, és átszállnak egy szintén sárga villamosra. Mondjuk a 19-esre. Elmennek a Móricz Zsigmond körtérig, lifttel lemennek a négyes metróba, majd a metróval a Kálvin téri állomásig, ahol, miután liften följutottak az aluljáróba, a bőröndöket ha nem is akadálymentesen, de legalább mozgólépcsőn le tudják vinni a hármas metróba. Talán így, a lépcsőn való cipekedés és a kilométeres gyaloglás megspórolásával sikerül elhalványítani a vendégben a kínos kalandot a „liftekkel rendelkező” Árpád hídi intermodális csomópontban.

vamá

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás