Egy friss interjúban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tett néhány különös állítást a paksi bővítésről. Itt összeszedtünk pár pontot, ahol szerintünk érdemes árnyalni a kijelentéseket.

© JÁRDÁNY Bence/Greenpeace

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

1. A miniszter szerint az új paksi reaktorok (az „atomerőmű kapacitásának fenntartása” kifejezés alatt) fogják biztosítani „az olcsó energiát”.

   Annak magyarázatával azonban adós maradt, hogy mit ért az „olcsó” alatt. Ugyanis az új reaktorok a kormány szerint is kb. másfélszer drágábban fognak termelni a régieknél. Ráadául a kormánytól független elemzések (így például az általunk készíttetett is) inkább 2-3-szoros árral kalkulálnak.

2. Arra a kérdésre adott válaszát, hogy miért nem írtak ki tendert az atomerőmű megvalósítására (összefoglalva: mivel a régi reaktorok orosz gyártmányúak, ezért elképzelhetetlen, hogy ne orosz reaktorok épüljenek melléjük), kénytelenek vagyunk politikai véleményként értelmezni.

   Szakmailag ugyanis egyszerűen képtelenség az állítás. Ha épülnek új reaktorok Pakson, azoknak – műszaki értelemben is – a régiektől teljesen függetlenül kell üzemelniük. A nem orosz technológia alkalmazását teljes mértékben elképzelhetőnek tartották a magyar–orosz államközi megállapodás megkötése előtt. Csak példaként: más dokumentumok mellett a 2012 végén benyújtott előzetes környezeti értékelés (az úgynevezett konzultációs dokumentáció) is felsorolta az összes szóba jövő technológiát – az orosz, az amerikai, francia, koreai és japán-francia típusokat.

3. Nem áll meg, hogy az EU-s vizsgálatok igazolták volna a kormány álláspontját. Az elmaradt tender kérdésében az Európai Bizottság műszaki kizárólagosságra hivatkozva szüntette be a kötelezettségszegési eljárást tavaly novemberben. Túl azon, hogy a magyar kormány a nyilvánosság előtt sosem érvelt azzal, hogy a magyar rendelkezéseknek csak az orosz technológia tud megfelelni, részletes magyarázattal mindmáig nem szolgált sem a Bizottság, sem a magyar kormány, mely előírásokról lehet szó.

   Az állami támogatás kérdésében 2017 márciusában hozott döntés pedig kifejezetten ellentmondott a kormány álláspontjának. Az évekig tartó vizsgálat során a magyar kormány végig azzal érvelt, hogy a paksi projektben nincs állami támogatás, sőt, olyan jó üzlet, hogy azt egy magánbefektető is megvalósítaná. A döntés azonban pont az ellenkezőjét állapította meg: a projektbe magánbefektető nem vágna bele, így az állami támogatásnak minősül.

4. A finanszírozás kérdésében a miniszter elképzelhető alternatívának tartja, hogy a beruházást költségvetési pénzből valósítsák meg az orosz hitel helyett. Ebben egyebek mellett az az érdekes, hogy a finanszírozás legalább 20%-át (2,5 milliárd eurót, azaz körülbelül 775 milliárd forintot) mindenképpen Magyarországnak kell fizetnie. Az pedig egyelőre nem világos, hogyan fogják ezt biztosítani, és hogy hogyan fognak elszámolni a költségekkel a nyilvánosság, az adófizetők felé.
   

   © JÁRDÁNY Bence/Greenpeace

5. A miniszter kész tényként említi, hogy 40%-ban magyar beszállítók fognak részt venni a beruházásban. Azt azonban nem közli, hogy ezt csak lehetőségként rögzíti a két ország között kötött megállapodás. Márpedig erősen kérdéses, hogy Magyarország meg tudna-e felelni a kihívásnak. A beruházás munkahelyteremtése tekintetében is túlzásba esett a miniszter. Legfeljebb az építési időszak csúcsán lehet szükség az említett 10 ezer főre, az új blokkok kezelőszemélyzetének létszáma legfeljebb 1000 fő körülire várható.

6. Nem világos, hogy a miniszter szerint miért nem nőne az energiafüggőségünk Paks II-vel. A jelenlegi tervek szerint a régi blokkok tervezett végleges leállításának (2032–37) megfelelően összesen 13 év lenne, amikor Paks I vagy Paks II legalább egy blokkja együtt termelne a másik erőmű blokkjaival. Ráadásul a VVER-1200-as reaktorokhoz csak orosz forrásból lehet üzemanyagot beszerezni – nem igaz tehát, hogy bárhonnan hozzá lehetne jutni. És akkor a további – például a hitel okozta, tehát nem közvetlenül energetikai – függőségekről nem is beszéltünk.
7. Miközben a miniszter az interjúban több helyen is a megújulók ellen érvel (amelyek kiépülése szerinte „brüsszeli” irracionális zöldpolitika eredménye, és amelyek drágaságot és műszaki problémákat okoznak), mégis azt állítja, hogy az áram felét a jövőben (konkrét időtáv megjelölése nélkül) a megújulók fogják adni (már amennyiben a „zöldáram” kifejezés a megújulókat takarja). Ez valójában ellentmond az Energiastratégiában megfogalmazott céloknak, mivel ott ilyen forgatókönyv nem található. A megvalósításra kijelölt „Atom-szén-zöld” forgatókönyv 54% atomenergia mellett mindössze 16% megújulót tart megvalósíthatónak 2030-ra, míg a többit a földgáz és a szén adná (és az export 14%-ot tenne ki).
8. A helyzet tehát az lenne, hogy a kormány a fentiek szerint, bármilyen részletes terv nélkül mintegy 50%-os arányban számol megújulók kiépítésével Magyarországon. Eközben más országok ténylegesen törekednek hasonló célok elérésére, konkrét tervek mentén. Arra az ellentmondásra nem derül fény, hogy a miniszter szerint mégis miért ez utóbbi számít „irracionálisnak”.

   Azt sem tudjuk meg, hogy a megújulós fejlesztések milyen hatással lesznek az áramárakra (mint ahogyan ezt Paks II esetében sem derült ki az interjúból). Annyit elmondott a miniszter, hogy a megújulókat uniós támogatásokból fogjuk finanszírozni, és hogy a kormány majd programokat fog kidolgozni. Az valamiért fel sem merül, hogy megfelelő, biztos, kiszámítható szabályozás mellett a piac magától is finanszírozná a megújulós beruházásokat. Holott mára a megújulók egyre több fajtája világszerte üzleti alapon is versenyképessé vált.

© JÁRDÁNY Bence/Greenpeace