Régi blogok

Már nem frissülő Átlátszóblogok és vendégblogok archívuma

Környezetvédelem

Ökotudatos autóvásárlóknak

Szomorú vetélkedés zajlik Európában: hol, melyik várost tudják legjobban beteríteni nitrogénoxidokkal (NOx) a dízeljárművek. Londonban az Oxford Streeten januárban már elérte a nitrogénoxidok határérték-túllépéses óráinak száma az EU-s éves határértéket. De rendszeresen határérték fölötti a levegőben a dízelautók okozta szennyezés Madridban, Párizsban – és Budapesten is.

Az, hogy a dízelmotor ontja a mérgező nitrogéndioxidot, nem újdonság. Az Európai Unió már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy felmenő rendszerben mentesíti tőle polgárait. Ahogy cserélődik, megújul az autóállomány, úgy lesz egyre tisztább a levegő, hála az egyre korszerűbb járműveknek – gondolták a döntéshozók. Legutóbb 2007-ben állítottak föl egy menetrendet, mely szerint a 2014 után eladott személyautókból és kisteherautókból kilométerenként már csak 80 milligramm NOx-nek szabad a levegőbe kerülnie. Még azt is tartalmazza ez a rendelet, hogy az Európai Bizottságnak kell gondoskodnia arról, hogy csak azok a járművek kaphassák meg a forgalmazáshoz szükséges EK típusbizonyítványt, amelyek használat közben tudják ezt a határértéket  (Euro 6 előírások). A naiv politikusok nem számoltak azonban az autógyárak lobbierejével. Előbb a használat közbeni kibocsátást mérő RDE teszteljárás kidolgozását lassították, napjainkban pedig annak hatékony, gyors bevezetését igyekeznek akadályozni.

Bár a Volkswagen-botrány ráirányította a figyelmet a dízeljárművek nitrogéndioxid-kibocsátásának problémáira, sajnos nem alakult ki az az erős társadalmi nyomás, amely az RDE bevezetésének reális ütemezésére – az eredeti rendelet szigorú betartatására – késztetné az Európai Bizottságot. Az eredmény, hogy még évekig ömleni fog a NOx az új dízelautókból is, nemcsak a régiekből. Az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága még próbálkozott, hogy az autógyárak uszályába került Bizottságot jó útra terelje, de kiderült, a parlamentben is többen vannak, akiknek az emberek egészségénél többet ér az autógyárak profitja. (Tisztelet azoknak, akik fordítva gondolják!) Mert arról szó sincs, hogy ne lehetne Euro 6 kibocsátást tudó gépkocsit gyártani. Van ilyen a piacon

Mi tegyen hát, aki ökotudatosan, úgy akar autózni, hogy minél kevésbé veszélyeztesse embertársai egészségét? Amikor autót vásárol, vegyen újat, és benzinest. Ha mégis használtat vesz, abból is inkább újabb, mint régebbi típust, és benzinest. Aki nem ennyire ökotudatos, de utazni, világot járni is szokott a gépkocsijával, az is jobban teszi, ha benzines gépkocsit vásárol, mert úgy néz ki, a közeljövőben egymás után tiltják ki a dízeles személyautókat a nagyvárosokból.

vamá

A bejegyzés a Levegő Munkacsoport blogján jelent meg.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás