Bezárás
Környezetvédelem

30 év elveszett 30 perc alatt

Három éve egy reggel motoros fűrész zajára ébredtem. A pár hónapos kislányomat anyukámra bíztam, és rohantam megnézni, mi történik. A ház előtt a munkások már javában dolgoztak – azon serénykedtek, hogy kivágják az udvaron lévő 35 éves fák zömét. Hogy miért? Mert az új közös képviselőnek nem tetszettek. A lakók többsége állítólag beleegyezett, bár az erről szóló határozatról jegyzőkönyv nem készült, és a döntésről értesítést sem kaptunk. Ennek ellenére a munkás, akit kérdőre vontam, hogy milyen alapon vágja ki a fákat, előhúzta az önkormányzat engedélyét. Mire telefonon elértük az illetékest, már csupasz volt az udvar: fél óra alatt végeztek a fákkal, csak a csonkok maradtak, a szétfűrészelt törzsek és a lombos ágak a földön hevertek.

Emlékszem, milyen volt az utca, amikor kiskoromban beköltöztünk: sivár, kietlen. Aztán a lakók – köztük a szüleim – teleültették a környéket fával. A facsemeték a gyerekekkel együtt növekedtek. Mire mi felnőttünk és gyermekeink születtek, a fák megnőttek annyira, hogy árnyékot adjanak és otthont a madaraknak, barátságossá és elviselhetővé téve a lakótelepet. Az udvaron a fák helyén most virágok díszlenek. Minden évben lehet pályázni a „legvirágosabb ház” címére, de a petúniák nem adnak árnyékot, amikor a 40 fokban szükség lenne rá, nem hűtik a levegőt és az utca porát sem szűrik meg. A gyerekeknek nem tudom azt mondani róluk: nézzétek, ezt a növényt akkor ültették, amikor anya kicsi volt.

Nézem kerületünk főterén a megújított parkot: a legnagyobb, legszebb fák helyén maradt tönköket. A száz évesnél idősebb, még az ükapáink idejében ültetett fákat azért vágták ki, mert nem illettek az új park látványtervébe. Ez olyan, mintha Leonardo da Vinci műveit elégetnénk, mondván, hogy a kortárs művészek elképzeléseivel nem férnek össze.

Kifogás mindig van a több évtizedes fák kivágására: emitt egyborzasztóan fontos állami beruházás miatt kell megsemmisíteni a fákat, amott azért, mert annyira hiányzik a térről egymélygarázs, a harmadik helyen a park megújítását nem tudják másképp elképzelni, a negyediken egy újabb beton- és üvegkockát képzelnek a helyükbe. Máshol pedig akár egyetlen lakó dönt a sorsukról. A lelkes átalakítók, építtetők, beruházók és hivatalnokok, akik az engedélyeket kiadják, csak egyet felejtenek el: egy száz éves fához száz év kell. Ellentétben az emberi létesítményekkel, amik a munkaerő és a pénz függvényében, néhány hónap vagy év alatt elkészülhetnek, a ma ültetett fákat idős unokáink tudják majd teljes szépségükben megcsodálni. Minden kivágott fával a gyermekeink környezete lesz szegényebb. Pontosan ez az, amit semmilyen kifogással nem szabadna megengedni.
MJ

A bejegyzés a Levegő Munkacsoport blogján jelent meg.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom