Bárhol legyen szó fizetős parkolás bevezetéséről, az autósok egyöntetűen tiltakoznak, hogy már megint velük szúrnak ki.

Egy kicsit elgondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ez a kiszúrás, vagy ha tetszik, átverés, nem a fizetős parkolással kezdődik, hanem sokkal előbb. Valószínűleg a saját otthonunkban, még a tévé előtt. Mert mit látunk a reklámokban? A legújabb, legszebb, legkényelmesebb autót mindenféle érdekes helyszínen. A reklámautó egyszer hegyi úton kanyarog, máskor a sivatagot szeli át, amikor éppen nem egy kihalt városban suhan. A környezet változó, de a lényeg ugyanaz: a csodás autó legtöbbször egyedül van.

A valóság ennél egy kicsit bonyolultabb, vagy ha úgy tetszik, kevésbé ideális: csak Magyarországon több mint 3 millió személygépkocsi rója az utakat. Ebből Pest megyében és Budapesten együttvéve egymillió harmincezer. És innentől kezdve a kép már nem annyira idilli. Az autónak ugyanis van egy olyan tulajdonsága, amelyen semmilyen fejlesztéssel nem segíthetünk: sok helyet foglal el. A meghajtás változhat, a légszennyezése valamennyire csökkenthető, de egyvalamin nem lehet sokat változtatni, és ez az autó helyigénye.

Kanapé vásárláskor az első dolgunk megmérni, elfér-e majd a nappalinkban. Aki házi állatot szeretne, kétszer is átgondolja, van-e helye számára? Jó esetben egy akváriumot sem veszünk meg úgy, hogy ne néznénk ki előtte, hol tartjuk majd. És mi a helyzet az autóval? Átgondoljuk-e, mielőtt megvesszük, hol tároljuk majd? Vagy arra számítunk, hogy az utcánkban majd szorítanak nekünk helyet? De még nem értünk a meglepetések végére.

Az aranyhalat nem visszük vendégségbe, az autónkat viszont folyamatosan. Így nem csak otthon foglalja a helyet, hanem minden egyes úti célnál. Ha megérkezünk valahová, legalább 10 négyzetméterre lesz szükségünk, hogy a kocsinkat letegyük. Utcán kívül ennek a duplájára, mert a férőhelyhez el is kell jutni. Összehasonlításképpen: egy budapesti lakosra átlagosan 27 négyzetméter lakóterület jut.

Ha egyedül lennénk a világon, mindez nem lenne gond, ott tennénk le az autónkat, és akkor, amikor csak kedvünk tartja. A valóságban Budapesten több százezer embertársunk kocsijával kell osztoznunk a helyen. És itt kell, hogy tudatosuljon bennünk még egy tény: a város nem tágítható. A terület adott, és az autónknak szükséges 10-20 négyzetméter hirtelen nagyon sokká válik, ha több százezres szorzóban gondolkodunk.

Erre persze csak akkor jövünk rá, miután megvettük az autót. Hogy tudniillik az életünk parkolóhely-kereséssel telik. Mert az a tehetetlen városvezetés nem építtet elég parkolót, ugye? Nem: mert az európai városokat, és így egyetlen magyar várost sem autók tárolására tervezték, nincs erre hely. De lehetne, nem? Építhetnénk például P+R parkolókat, vagy mélygarázsokat, parkolóházakat? Ezt is érdemes egy picit végiggondolni. A parkolóépítésnél rögtön két kérdés merül fel. Az egyik: hová építkezzünk? Mint sokszor, a műholdas térkép segíthet. A feladat: fő útvonalak mentén szabad területeket keresni, tudván, hogy ötszáz autó parkolásához legalább egy hektár szükséges. Egy parkolóházhoz vagy mélygarázshoz pedig legalább egy háztömbnyi hely kell. Nem árt, ha a telkeknek nincsenek szomszédjai – ugye mi sem szeretnénk a kertünk végébe egy parkolóházat vagy nagyobb mélygarázst? De még nem értünk a nehézségek végére. A következő kérdés ugyanis a pénz. Miből építkeznénk? Ki állná a cechet? Egy kétszáz férőhelyes parkolóház építése fél milliárd forint, így egyetlen parkolóhelyre 2,5 millió forintot kellene költenünk. Ebbe az összegbe se a telekvásárlás, se a parkolóház üzemeltetésének költségét nem számoltuk bele. Miközben egész nap panaszkodunk, hogy az oktatásra, az idősekre, a betegekre az államnak nincs pénze, autótárolásra kellene a közösségnek költenie?

És most kanyarodjunk vissza a bevezetéshez. Az átverés nem a fizetős parkolással kezdődik, hanem akkor, amikor megvettük az autót, és senki nem mondta nekünk, hogy gondoljuk meg százszor, kell-e nekünk egy termék, amit nem tudunk majd hová tenni.

MJ