A tudomány hatalma […] az embert normális életrendjétől megfosztja, és életét olyan egyre értéktelenebbé váló vegetatív létté fokozza le, amelynek semminemű jelentősége, súlya, szépsége, igazsága, komolysága, világossága többé nincs.

Hamvas Béla: Németség

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Afrika összetett élelmezési problémája évtizedek óta foglalkoztatja a politikai döntéshozókat, az ipari-gazdasági nagyhatalmakat, a tudósokat, és a közvéleményt is: mindenki hallott arról, hogy az afrikaiak éheznek. Az viszont nem köztudott, hogy mit tesznek ellene, és egyáltalán, mi vezetett idáig.

Miért éhezik Afrika?

Az 1960-as években Afrika mezőgazdasági szempontból még nagyrészt önellátó volt, sőt évi 1,3 millió tonna élelmiszert exportált. Gazdaságilag azonban nem volt ilyen biztos, ezen a helyzeten tovább rontott az exportra termelt kávé, kakaó és fűszerek árának hirtelen zuhanása a ’80-as években. Ez sok nemzetet arra ösztönzött, hogy felvéve a kapcsolatot a Világbankkal, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és hasonló pénzügyi szervezetekkel, gazdasági mentőcsomagokon és fejlesztési hiteleken, úgynevezett „szerkezeti kiigazítási programokon” (Structural Adjustment Programs) keresztül megreformálva talpra állítsák országaikat.

Ezek a programok hagyományosan jobboldali gazdaságpolitikát, pontosabban szabadpiaci kereskedelmet szabtak feltételül, amelynek köszönhetően az afrikai országok átálltak a nem ehető, de nagy értékű mezőgazdasági növények (cash crops), – például a dohány, a gyapot – termesztésére, majd exportálták azokat nagy hasznot remélve. Eközben a hazai élelmiszer-termelést elhanyagolták, miközben a népességszám egyre nőtt. A végeredmény a szegénység ördögi köre: ma Afrika élelmének negyedét 35-40 milliárd dollár értékben importálnia kell, a hazai élelmiszer pedig nem is tud árban versenyezni a viszonylag olcsó külföldi importtal. Afrika tehát nem szükségszerűen a mostoha környezeti körülmények miatt éhezik.

Éppen ezért Afrika régóta érdekli a világot és főleg az Egyesült Államokat, azonban sokáig nem sikerült komoly változásokat elérni a polgárháborúk, a korrupt kormányok, a víz vagy az infrastruktúra hiánya, a változatos talajviszonyok, vagy éppen a kontinens puszta mérete miatt. A helyzet lassan, egyre nagyobb lendületet gyűjtve kezdett el megváltozni nagyjából húsz évvel ezelőtt.

Kiknek és hogyan éri meg Afrika éhezése?

Az Egyesült Államok első számú fejlesztési ügynöksége, a USAID szinte a kezdetek óta az amerikai típusú nagyüzemi, vegyszeres, és biotechnológiával megtámogatott mezőgazdaság afrikai meghonosításán munkálkodott. Ennek részben keresztbe tett az, hogy az afrikai országok a biológiai biztonságot nemzetközi szinten szabályozó Cartagena Jegyzőkönyv (Cartagena Protocol on Biosafety) fejlesztésében élénken és éberen részt vettek. Ez volt az egyik első nemzetközi egyezmény, amely felismerte a GMO-k egészségre és környezetre veszélyes mivoltát.

A 2000-es évek kezdete után tehát a USAID-nek taktikát kellett váltania. A kormányok, rendelkezések és törvények közvetlen befolyásolásának eredményességét kizárta a Cartagena Jegyzőkönyv. Ahhoz azonban, hogy a Jegyzőkönyv országos szinteken működhessen, nemzeti keretrendszereket (National Biosafety Frameworks) kellett létrehozni, amelyekbe elvileg már bele lehetett illeszteni a biotechnológia egy-két aspektusát lazán kezelő szabályozást.

A folyamat azonban lassúnak és ismét eredménytelennek bizonyult, így újabban a USAID és a hozzá hasonló érdekeket tömörítő szervezetek és projektek a regionális gazdasági közösségek kereskedelmi rendelkezéseit próbálják befolyásolni, amelyeken keresztül hatékonyabban, gyorsabban lehetne a biotechnológiát, pontosabban a GMO-kat bevezetni Afrikába.

Ezen törekvések egyik legújabb, legtöbb pénzügyi támogatást és médiafigyelmet kapó felülete a Szövetség egy Afrikai Zöld Forradalomért (Alliance for a Green Revolution in Africa – AGRA), mely kapcsolatban áll a G8 országok Új Szövetség az Élelmiszer-biztonságért és Táplálásért (New Alliance for Food Security and Nutrition – NAFSN) nevű programjával. Ez utóbbinak célja, hogy tíz országban a Zöld Forradalmat eddig példátlan módon állami, vállalati és jótékonysági forrásokból származó szakértelemmel és pénzügyi tökével indítsa el. Ennek eléréséhez fontosnak tartja a vállalati befektetések jogi, szakpolitikai és intézményi lehetővé tételét.

A bejegyzés a Greenpeace blogján jelent meg.