Alagutat a Déli és a Nyugati közé!
Vendégposzt Vajon érdemes-e a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötni egy alagúttal? Egy ilyen létesítmény az Eiffel csarnok alá, illetve a...
Mennyire szennyezik valójában a repülőgépek a levegőt?
A repülőgépforgalom nagyban hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, többek között azért is, mert rengeteg szén-dioxid jut emiatt a légkörbe. A reptereken is óriási a légszennyezés, az átlagnál sokkal nagyobb mennyiségű káros részecskének vannak kitéve az ott dolgozók és az utasok. Eddig azt gondoltuk, hogy a környéken élőkre ez nincs különösebb hatással. Egy tavalyi kutatás azonban megböbbentő eredményekkel cáfolta ezt. Amszterdam repterén (Schipholban, ami Európában a negyedik legnagyobb forgalmú) megmérték, hány darab nagyon apró (100 nanométer vagy annál kisebb átmérőjű), egészségkárosító részecskét bocsát ki egy repülő felszálláskor. Ez a szám másodpercenként 100 billiárd (!). Ezeknek a részecskéknek a jelentős hányada olyan kicsi, hogy belélegezve akár a véráramba is bekerülhet, és így a szervezet minden zugába eljut, ott esetenként komoly elváltozást okozva. Az elsőre hihetetlennek tűnő adatokban az a fő újdonság, hogy kimutatták: a repterektől akár tíz kilométerre lakók is a mindennapi légszennyezés háromszorosának vannak kitéve, ha a városközpont irányába fúj a szél. Ez Amszterdamban és környékén több mint félmillió embert érint. Tavaly májusban Los Angelesben is végeztek hasonló kutatást, ott a reptér 16 kilométeres körzetében a távolabbi környék részecskeszennyezés-koncentrációjának a dupláját mérték. Ez azt jelenti, hogy az ott lakók több ilyen káros részecskét szívnak be a felszálló repülőgépekből, mint az ablakuk alatt elhaladó gépjárművekből..
A hazai repülőtereken és környékükön tudomásunk szerint nem készültek ilyen vizsgálatok, de minden bizonnyal itt is komoly szennyeződést lehetne kimutatni.
A holland és az USA-beli kutatások anyagai az alábbi linkeken érhetők el:
http://www.researchgate.net/publication/270790911_Total_and_size-resolved_particle_number_and_black_carbon_concentrations_in_urban_areas_near_Schiphol_airport_(the_Netherlands)
http://pubs.acs.org/doi/full/10.1021/es5001566
Vendégposzt Vajon érdemes-e a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötni egy alagúttal? Egy ilyen létesítmény az Eiffel csarnok alá, illetve a...
2018.02.14. 10:39 Levegő Munkacsoport Az uniós pénzek eltorzították a hazai gazdasági, társadalmi életet – ezt mutatták be a Budapest Kör*...
2018.02.12. 19:10 SimonG A kadmium mérgező, rákkeltő nehézfém, ami meglepően nagy mennyiségben mutatható ki a nap mint nap fogyasztott élelmiszereinkből,...
2018.02.09. 09:53 Levegő Munkacsoport Gondolatok az ETE Energetikai Tudományos Tanács 2018. január 31-i konferenciájáról A konferencia „Az EU villamosenergia-ellátás biztonságának...